Cooltúra '13


Újra itt a nyár, ez pedig nem jelenthet mást, minthogy a Kafedikosok ismét nyeregbe pattannak, hogy megüljék kétkerekű vasparipáikat. Hogy miről is van szó? Hát arról, hogy pár biciklizni szerető fiatal egy nyárvégi, 5 napos kerékpártúra keretein belül megismerkedik Csehország szépséges tájaival.

Ez nem idén történik így először, és mint 2010 óta mindig, idén is sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Lássuk a részleteket: túránk augusztus 28. és szeptember 1. között zajlik. Ezen 5 napos tekerés során pedig Csehország olyan szeletébe szeretnénk betekintést nyerni, amit az előző 3 Cooltúra során még nem volt szerencsénk meglátogatni. Így aztán sok szeretettel várjuk azokat is, akik már voltak velünk Coolturizálni, és azokat is, akik még nem. 

Egy gombaszögi meg nem született papírcsacsi története

A gondolat, hogy összeállítunk egy SpecialEdition sárgaszamarat még valamikor tavasztájékán ötlött fel. Még mielőtt elindult volna a komolyabb brainstorming a szamárkiadvány jellegét-tartalmát-külsőjét-hipotetikus célközönségét illetően, a tavasztájék vizsgaidőszakba, volt, kinek a kényelmetlenebbik fajtájába, államvizsgaidőszakba fulladt, és a hipotetikus csacsi fölött halványan kezdett kirajzolódni a kérdőjel.

Kazinczy - 9.

1799.július 6 és 1800. június 30.között Kufsteinben raboskodott Kazinczy. A majd egy év alatt nem sok bejegyzés került a naplójába (vagy csak eltűntek a bejegyzések a viharos idők alatt), ám a rabok áthelyezésével ismét egy érdekes fejezet kezdődik a könyvben.


Június 30. „Háromkor felébredtem. Gyönyörű volt a reggel a Kayserberg megett. Ott az én hazám! Ott vannak az enyémek! Ez vala könyörgésem.“