Száll a Szamár

Az elmúlt hét az utazás jegyében telt.

Hrabal és Márquez

Bohumil Hrabal és Gabriel García Márquez. Míg egyikük szenvedéllyel ír a disznóölésről, másikuk malacfarkakat dugdos szereplői ülepére. Egyikük rózsaszirmokkal szórja teli békebeli örömlányok hamvas testét, másikuk megír néhány regényt a kurváiról. Egyikük egy elhagyott faluba száműzi főszereplőjét, ahonnan  emberek és állatok is elmenekültek, másikuk egy falut épít az őserdő közepén. Egyiküket a kommunista rendszer cenzúrája próbál elfojtani, másikuk vígan parolázik Fidel Castróval. A párhuzamok és ellentétek sorát folytatni lehetne. Egyikük márciusban lett volna száz éves, másikuk a múlt héten halt meg.

Áprilistizenegyre

A lexikális hipotézis jut eszembe. Gondoltátok volna, mennyi mindent őriz a nyelvünk? Egyesek szerint ott tükröződik minden, ami valóban fontos az emberiségnek. Az összes tudásunk a világról, istenekről, csillagokról, fákról, önmagunkról, évezredek letisztult tapasztalata, na mindez a szavainkba van csomagolva. "Szavak - ez mindenünk" - sóhajthatnám Samuel Beckett-tel. És ez fordítva is érvényes: ami igazán fontos, arra létezik, vagy ha nincs, kitalálunk szavakat (ha nagyon fontos, kettőt, hármat is). Szóval nevet adunk kutyánknak, macskánknak, kocsinknak, kedvesünknek, nevet adunk a lelkünkben zajló háborúknak is (honnan jönne a szerelmes, féltékeny, nyűgös szavunk;). Az egész persze azért jutott eszembe, mert személyiséget kutató elmélet is épült erre a hipotézisre. És az egész mégis azért jutott eszembe, mert április 11. számomra a szavak ünnepe.

Cuore sportivo

Miután utántöltöttem a hűtőrendszerbe, mert a valószínűleg repedt hűtőn szivárog a folyadék, gyors uzsonna-vacsora után végre elindultam a krpolei tescoba. Bő egy hete nem mentem az autóval, nem lehet 3 kilóméter után leállítani a még be sem melegedett motort, kínzás lenne ez neki. Menjünk még egy kört előtte. Kereszteződésnél balra tértem, gondoltam, hogy teszek egy kerülőt a négysávosokon, addigra minden szépen eléri az üzemi hőfokot.

A sors akarta ezt így, tudat alatt már egyértelmű volt, hogy merre megyek. Rövid négysávosozás után letértem arra. Jehnice. Az útra, arra A Szent Útra, ami Blanskoba visz. Megvan az oka annak, hogy miért ez a kedvenc útszakaszom Csehországban. Sokáig tartana leírni, 1 méternyi papirusztekercs kéne ehhez, ezért nincs is értelme belekezdeni. Viszont objektíven nézve is élvezetes, jó kanyarkombinációk, tempós ívek vannak végig az úton. Odafelé menet nem forszíroztam nagyon, laza gyorsítás, kényelmes váltás. Kilencvenen belül tartottam a sebességet, természetesen az ívekben is. Jó a nyárigumi, és igen, a sportfutómű most nyer értelmet.
Šeberovban megfordultam, és a falutábla elhagyása után tudtam, hogy most padlógázt kell nyomni. Jó a tempó, de a kanyarokban azért még óvatos voltam. Vranov után viszont minden megváltozott. Elképesztő, minden gyorsabb kanyarbevétel után vagy közben elhangzott egy aztakurva. Nem kíméltem, olyan gyorsan mentem, amilyen gyorsan a képességeim engedték. Ez talán jobb, mint a szex, hiszen az evilági, viszont ez a sebesség természetfeletti. Soha ilyen gyorsan még nem mentem semmivel, dimenzióváltás ez a sebesség.
Nem tértem le balra vissza Jehnice felé, egyenesen mentem tovább padlógázzal. Hármasban vagy négyesben bevenni egy ívet padlógázzal az az élmény, mikor valóban elkezdi a szervezet termelni az adrenalint és endorfint egyszerre. Lelekovice. Motorfékkel lelassulás 50-re, tátott szájjal és a majdnem kipottyanó szemekkel nézés. A sok koffein miatt még a szívem is félrevert. Az örömtől majdnem könnyek csordultak ki a szememben.

Brünnben zsibbadt testtel, pörgő gondolatokkal, fülig érő mosollyal gurultam a négysávosokon. Utolért egy ugyanolyan típusú autó a belső sávban, belőle egy csinos anyuka integetett. Szia típustárs!
Azt hiszem ma már érdemes volt élni, nyugodtan megyek majd aludni.

Párizsban járt(unk) az ősz(szel)

Olyan lehetőség nyílt meg előttünk az ősz elején, amire szerintem senki sem mondana nemet. Egy ismerősünk, aki az egyik cserediák program keretén belül tölt egy szemesztert a francia fővárosban, felajánlotta, hogy ha van kedvünk látogassuk meg őt, és ismerkedjünk meg a várossal. Nem sokat haboztunk. Gyors egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy repülni fogunk, lefixáltuk ott-tartózkodásunk hétvégéjét, megvettük a repjegyeket és már nem volt visszaút.