Ópium #2/5: ignora- ignora

Itt az irodalmi verseny második, nyári-őszi fordulója, melynek témája
EGY ÜVEG BOURBON.
Azért nyári és őszi egyben ez a forduló, mivel a beküldött alkotásaitok a júliusi újságban jelentek meg. Elérkezett az ideje, hogy az ősz beköszöntével a művek a világhálót is meghódítsák. 

Íme! Szombattól szerdáig minden nap egy-egy, összesen öt alkotást teszünk közzé itt, a Sárga Szamár internetes alteregóján. Titeket, a Közönséget pedig arra invitálunk, szavazzatok arra az alkotásra, amelyet jónak - a legjobbnak tartjátok. A szavazás hasonlóképp zajlik, mint az első fordulóban, azaz arra kérünk, nyomj egy szavazatot az oldal alján levő jó vagy tetszik gombbal (mindegy melyikkel, a kettő összege adja majd a végeredményt), sőt, írásban is véleményezheted a műveket. 

Figyelem! A szavazás most azonban véges határidőt kapott: 

szeptember 30-ig, azaz ma este 7 óráig 

lehet véleményezni az alkotásokat. Utána lezárjuk a szavazást, és eredményhirdetést tartunk a Falk Caféban, ahova Téged is szeretettel várunk!

Következzen a második forduló ötödik, egyben utolsó résztvevője, egy vers az első forduló nyretesétől, Amondótól.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------





ignora- ignora

leizzadtam nagyon
bár ló sosem voltam
jelenemből kortyot
iszik a hívatlan

nem kis aggodalmam
valódi oka az
hogy víg legelőmet
fojtogatja a gaz

pofámat nyúzza fel
egy jól ismert virág
elszaporodtak itt
újra az ignorák

növény ez amolyan
illattalan fajta
szemem sem pihen meg
nyugalommal rajta

mondanám hogy ronda
inkább csak semmilyen
két levele olykor
megfér a többivel

de véletlen ám az
semmiképp sem szándék
hisz szárától is csak
őneki jut árnyék

ellesnék másfelé
csak irányíts hova
nagyban uralkodik
erre az ignora

hát nincs hová menjek
maradnom kell talán
sok-sok üveg Bourbon
úgy látom lesz az ár



írta: Amondó




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése