Az Ópium nevezetű firkászverseny harmadik fordulóját csütörtök este, helyi idő szerint (Spolekban és sörben mért) 10 órakor zártuk le, miután a vörös hajú pincérnő felvette az utolsó rendelést a maradék sörökre, kakaóra és két rumos teára és mi megtárgyaltuk, vajon morálisan helyén való-e, hogy a szerző a saját alkotására szavazzon, nos az akkori állás szerint ezt a nagyon-nagyon szoros végeredményt volt szerencsénk felállítani:
Ópium #3/1
Írtuk, hogy írjatok és írtatok - megírtátok, s az elkészült alkotásokat olvashattátok a legutóbbi papír-Sárga Szamárban. Harmadik alkalommal küldtetek írásokat a firkász-versenyünkre, az Ópiumra. Itt az ideje, hogy eldöntsük, melyik alkotás lesz a közönség kedvence! Ki lesz a nyertes? Ezúttal is, ugyanúgy, mint az előző alkalmakkor, a blogon publikáljuk második ízben a műveket, és arra kérünk, hogy szavazzatok a legjobb-legszebb-legmenőbb-legkedvencebb alkotásra. Ezt kétféleképpen tehetitek meg: klikkelhettek a jó :D gombra, a facebook like gombjára (a megosztást is számolja!), és szeretettel várunk benneteket március 17-én, csütörtökön este 7-kor egy csacsisimogató kávézásra és szerkesztőségi gyűlésre, ahol élőben is szavazhattok majd.
A harmadik forduló témája, mely igencsak inspiratív problémának bizonyult, LAKÓTÁRS volt. Mától öt napon át egy-egy alkotást olvashattok itt, a blogon. Lássuk az elsőt, Gyurász Marianna versét.
A harmadik forduló témája, mely igencsak inspiratív problémának bizonyult, LAKÓTÁRS volt. Mától öt napon át egy-egy alkotást olvashattok itt, a blogon. Lássuk az elsőt, Gyurász Marianna versét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)