Harmadik nap, ismét egy vers következik.
Ópium #3/1
Írtuk, hogy írjatok és írtatok - megírtátok, s az elkészült alkotásokat olvashattátok a legutóbbi papír-Sárga Szamárban. Harmadik alkalommal küldtetek írásokat a firkász-versenyünkre, az Ópiumra. Itt az ideje, hogy eldöntsük, melyik alkotás lesz a közönség kedvence! Ki lesz a nyertes? Ezúttal is, ugyanúgy, mint az előző alkalmakkor, a blogon publikáljuk második ízben a műveket, és arra kérünk, hogy szavazzatok a legjobb-legszebb-legmenőbb-legkedvencebb alkotásra. Ezt kétféleképpen tehetitek meg: klikkelhettek a jó :D gombra, a facebook like gombjára (a megosztást is számolja!), és szeretettel várunk benneteket március 17-én, csütörtökön este 7-kor egy csacsisimogató kávézásra és szerkesztőségi gyűlésre, ahol élőben is szavazhattok majd.
A harmadik forduló témája, mely igencsak inspiratív problémának bizonyult, LAKÓTÁRS volt. Mától öt napon át egy-egy alkotást olvashattok itt, a blogon. Lássuk az elsőt, Gyurász Marianna versét.
A harmadik forduló témája, mely igencsak inspiratív problémának bizonyult, LAKÓTÁRS volt. Mától öt napon át egy-egy alkotást olvashattok itt, a blogon. Lássuk az elsőt, Gyurász Marianna versét.
Subscribe Now
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk a Sárga Szamár 2016-os évre szóló előfizetését. A Sárga Szamár-előfizetés ideális karácsonyi ajándék lehet szeretteinek is! Fizessen elő most, hogy a Szamár időben megérkezhessen fája alá, és villódzó égői fényében, mézeskalácsot ropogtatva, szerettei körében tölthesse Önnel az ünnepeket!
Filmpercek Csikivel #9
Terminator Genisys
Arnold
Schwarzenegger immáron 4. alkalommal bújik a T-800-as bőrébe.
Érkezünk
Nyomdában a decemberi Sárga Szamár. Egész pontosan Boskovicében van nyomdában, ahol - reméljük - már ég Z. úr keze alatt a munka, ahogy nyomja a sárga és fekete festéket a papírlapokra, majd szárítja, nyisszantja és összekattintja őket. Mikor először jártunk nála, a félig nyitott ajtón kikacskaringózó füstgomolyagot látva azt hittük, a munka szó szerint ég. Be kellett hogy lássuk, hogy a gomolygó füst a boskovicei nyomda munkafolyamatainak jellemző velejárója, ugyanúgy, mint a kávéillat, a hörgések, puffanások és zakatolások, melyek forrását egy jóhiszeműen megfoltozott zöld függöny takarja egy plafonig tornyosuló dobozkupac, annak tetején egy gitár és néhány kivénhedt számítógép és hamutartó társaságában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)