Šelepka


Ha a SULI szóban két betűt lecserélünk, és egyet elhagyunk, SÖR-t kapunk.

A brünni kocsmákat bemutató sorozatunkban most tulajdonképpen nem is egy kocsmát, inkább szórakozóhelyet ajánlunk figyelmetekbe (tulajdonképpen egyik besorolásba sem illik bele. Ez A Šelepka).
A Šelepova No.1. neve nemcsak a címére, hanem a klub társadalmi életben betöltött szerepére is utal.

Šelepka
Nyitvatartás: naponta 10-24, menüt 23-ig főznek.
Megközelítés: 12,13-as villamosok és 29,34,36-os trolik Klusáčkova megállója

A klub a maga nemében Csehország legrégibb, ma is aktív szórakozóhelyének számít, egyidős a KAFEDIKkal! Az első programjuk egy diszkó volt, valamint a Progress Organization (ma is létező brünni rockzenekar) koncertje.


A klub szerepe most sem merül ki ivászatok, találkozások és emberi történetek helyszíneként, mert született itt néhány tipikus, azóta hagyományossá vált rendezvény, amelyek jelentőségével és visszhangjával nemcsak a várost, de a régiót is lassan kinőtték. Ilyen akciók a Brněnská půlnoc (szilveszteri mulatság az újévi tüzijátékkal, ami a brünni délelőtt 11-es déli harangszóra utalva mindig 23-kor kezdődik), Festival pohodových filmů (mini-filmfesztivál, ahol a legjobb (cseh) filmeket vetítik, majd a rendezőkkel, színészekkel és egyéb filmes szakemberekkel beszélgetnek), de itt alakult a Bolkova jedenáctka is (morva fociválogatott, amelynek tagjai színészek, sportolók és egyéb hírességek).

A Šelepkához szorosan kötődik a brünni tájnyelv, a hantec is – 2003-ban például itt mutatták be Pavel Číča Jelínek Velká kniha podělávek című könyvét is (a szerző szoros kapcsolatban van a nyelvvel, többek közt társszerzője a Velký slovník hantecu, a Velká kniha hantecu és a Velká kniha lochecu című kiadványoknak is). Az említett könyv Franta Kocourek helyi elbeszéléseit tartalmazza, természetesen hantec nyelven, de (csakis a prágaiak kedvéért) a végén egy szótárral egészítették ki. Frantának (aki sajnos már 20 éve elhunyt) egyébként ma is kijelölt helye van a klubban. Tőle származik Šelepka egyik jelmondata is:

I líní Cajzli, keří se zdekovali do Práglu kómó, že na Šelepce bévá plno s dobrým hrnkem STAROBRNO.

Šelepka több médiaelsőséggel is rendelkezik: innen volt az első élő televíziós közvetítés (ČT1) az új évezredben, de több szilveszteri mulatságról is élőben tudósítottak (például 2002-ben, amikor állítólag Bolek Polívka egy laza nyakkendős sztriptízt is lejtett). A klub mediális történetéhez tartozna még az egyes személyiségek bemutatása, akik itt indultak hódító útjukra, csak példaként szolgáljon Laco Deczi trombitás (aki a klubot Európa egyik legjobb jazzklubjának tartja) és Miroslav Donutil színész (aki már jó ideje a prágai Nemzeti Színházban játszik, de hazai színpadának továbbra is a Šelepkát tartja).

A klubba látogatók ma sem unatkozhatnak. A hagyományos rendezvénynek számít az Oldies diszkó (az utóbbi években kétszer is az ország legjobbjának volt választva), a jazzkoncertek és a beszélgetések (idén május 18-án például Quentin Tarantino filmrendezőt látják vendégül).

Egyébként magának az épületnek is története van, bár nem túl vidám. A fabarakk a két világháború közt épült, akkor kaszárnyaként szolgált. A világháború alatt a Gestapo katonái munkatábort létesítettek belőle (valamint a környékbeli, ma már nem létező többi fabarakkból), de itt gyűjtötték be a zsidókat is, akiket később a lágerekbe hurcoltak. Szerencsére e szörnyű eseményeknek már a nyomát sem látni, emlékül csupán egy kis emlékmű áll a klubot körülvevő parkban, amely a beszédes Nemzeti Ellenállás Parkja (Sady národného odboje) nevet viseli.

A klub mellett természetesen szót kell ejtenünk a kocsmáról is. Hagyományos morva kiskocsma jelleggel bír, ahol napi menüt adnak, este pedig étteremként is szolgál. Természetesen Starobrnot csapolnak, de vannak külföldi (osztrák és német) söreik is, sőt, az itallapon jófajta morva borokat is találunk. Farsangi különlegességük, amiről most épp lemaradtunk, a borsos sör (http://www.peprovepivo.cz). Belső tere is aránylag tágas, de a melegebb hónapokban a kinti padokon száz ember is nyugodtan elfér – kell is ennyi hely, mert a park, amelyet nemrég teljesen felújítottak, mindig tele van.

Fekete László cikke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése