Beszélgetés Rolival a DH új belügyi alelnökével

Lassan három hete, hogy lezajlott Deákiban a Hallagatói Parlament, amelyen váratlanul az egész DH vezetőség lemondott. Az új elnökségben szerepet vállalt Kafedik elnökünk, Hortai Feri, és egyik alelnökünk, Kovács Roli is. Az új feladatkörről, tervekről, teendőkről, meg erről az egészről beszélgettünk egy kicsit Rolival:


meglepetésszerű volt a DH elnökségének lemondása. Te hogy értékelted?
Számomra nagy meglepetés volt és eleinte érthetetlen is, amikor is Édua péntek este bejelentette az elnökség lemondását. Nagyon váratlanul ért a dolog, de azt hiszem nem csak engem. Délelőtt még mit sem sejtve játszadoztunk, mivel a TANDEMesek képzést tartottak nekünk, és aztán este meg jött a váratlan fordulat. Hirtelen megváltozott a HP hangulata, valahogyan mindenki érezte, hogy ismét hosszú beszélgetések, viták lesznek.



korábban gondolkoztál már arról, hogy szerepet vállalnál a DH vezetőségében?
Nem igazán, valójában végkép. Két éve, amikor Brünnbe kerültem, meg sem fordult a fejemben, hogy én valaha KAFEDIKozni fogok, nem hogy még a DH vezetőségében szerepet vállalni. Akkor tulajdonképp azt sem tudtam, mi az . De ahogyan telt az idő egyre jobban belefolytam a KAFEDIKos dolgokba, majd alelnökké választottak. ÉS elkezdődött. A DH viszont valahogyan mindig is távolinak mutatkozott, nem azért mert Pozsonyba összpontosul, hanem mert az már túl komolynak és nagy felelősségnek tűnt.

mikor képzelted el magad először, mint a DH belügyekért felelős elnökét? (milyen volt ez a kép? ijesztő? vicces?)
Az ötlet valójában csak azon a nevezetes péntek estén jött, amikor a gyűlés után leültünk egy kicsit beszélgetni. Egyfajta KAFEDIKos megbeszélés volt, igaz még kicsit mindig sokkoltan a hírektől, de tudtuk, hogy át kell a beszélnünk dolgokat. Azon tanakodtunk, hogyan is vehetnénk részt, miben is tudnánk a DH-nak segíteni. Akkor tudatosítottam, meg az ott lévők is mondták, hogy „hisz te ott vagy szinte mindenütt, ez tökéletes feladat lenne a számodra”. Nagyon örültem, hogy így mellettem álltak/ álltatok és biztattak/biztattatok, mivel azt is tudtuk, hogy ez több dolgot is maga után von majd az úgynevezett ’hazai pályán’. Mivel a KAFEDIKban akkor egy kicsit át kell szerveznünk a dolgokat, jobban szétosztani a feladatokat. Jó volt akkor ott azt érezni, hogy ennyi ember áll mögöttem. Köszönöm ezt Nekik/Nektek.

hogyan látod most ezt a szerepet, hogy végül valósággá vált (hogy megszavaztunk, meg ilyesmi)
Így három héttel a megválasztásom után már sokkal jobban és tisztábban:)  Volt időnk, hogy átbeszéljünk mindent és szétosszuk a feladatokat. Nagyon örülök neki, hogy végül is így alakult, hogy ilyen módon tudom a DH-t segíteni és remélem érősíteni. Igyekszem majd minden tőlem telhetőt megtenni (ott lenni majd minden magyarbuliban :), fenntartani és ápolni a kapcsolatokat.
Az én feladatom valójában a kapcsolattartás az egyes szervezetekkel. Én a személyes kontaktust látom a legjobb formának ennek a feladatnak az elvégzésére. Szóval eljárok majd az egyes tagszervezetek rendezvényeire, mivel mondjuk egy magyarbuli alkalmával is lehet találni néhány nyugodtabb percet, hogy átbeszéljünk egypár dolgot. Fő az annyit emlegetett kommunikáció.

és egy bónuszkérdés: honnan meríted az energiát....?
Jó kérdés, de nagyon egyszerű a válasz. Mert szeretem azt, amit csinálok  Bízom benne, hogy így a közös dolgunkhoz is hozzá tudok tenni egy kicsit. Abból merítem az energiámat, hogy hiszem, hogy van érteleme amit csinálok.
Szerintem van:) soksok erőt és kitartást kívánok hozzá! És köszi, hogy válaszoltál a lérdéseimre:)

vica

1 megjegyzés:

  1. Rolinak tényleg nagyon sok energiát még pluszba, aztán... úgyis tudod, hogy ott állunk a széked mögött (tudod, a képletes széked, amelyen már biztosan -szerintem - helyet foglaltál :))

    (vica, pici korrektúrát végezz még a "lérdések" szövegén :)) amugy ügyik vagytok, hogy még erre is futotta az időtökből :)

    VálaszTörlés