Ez egy ilyen lányos cikk lesz.....

Mert arról van szó, hogy az ember éjt nappallá téve (de szó szerint) tanul a vizsgákra, és amikor végre letudja őket - na nem mindet, de rögtön kettőt egymás után -, akkor szeretné valamivel megajándékozni magát.... Hogy kibírta.... hogy túlélte.... hogy nem is panaszkodott.... és még csak a mosoly sem görbült le olyan nagyon az arcáról.... De hát a csoki hízlal, más meg mi szerezhetne naggyorsan örömet az embernek, ahogy a Grohován szteppel a suliból kijőve, reggeli és ebéd helyett néhány kávéval még mindig reszkető gyomrában? 

Valami ilyesmikkel a szemem előtt - ilusztrációs kép

Na megmondom: van ott egy gyöngyösbolt, abban rengeteg leányos öröm lapul, kicsi zacskókban, dobozokban, felfűzve, szabadon, csillogva, villogva, szivárványszínesen..... csakhát mire idáig jutok gondolatban, meglepetten észlelem, hogy a szóbelin megroggyant térdek már a Komenszky térre vittek öntudatlanul - s visszafordulni mégis kínos lenne....  

Szóval a gyöngyös boltról majd máskor írok. Most valami egészen máson jár a fejem. Út közben ugyanis, ahogy örömforrás után kutattam a hazaúton, egy turkálóra akadtam. Félreértés ne essék, nem arra a csúnyácska afrikai állatra, hanem turira, secondhand-re, sekáč-ra. Mivel az ember így vizsga után meg is engedheti magának (meg különbenis szüksége lenne szoknyára a hétfői táncpróbákra), hát be is mentem.

Ez csak illusztrációs kép;)

Egyébként tudtátok, hogy a nálunk is olyan elterjedt sekáč-ok az angliai charity shop-októl eredeztethetőek? Állítólag a második világháború alatt terjedt el az ötlet, hogy a használt vagy feleslegessé vált ruhákat, de akár könyveket, háztartási kellékeket, ékszereket, összegyűjtsék és újraárusítsák. Azt persze nem tudom, honnan kerülnek az itteni turkálókba a ruhák, de akkoriban minden turkálós cikk száz százalékos ajándékból volt, s a bolt jótékonysági célokra fordította a bevételét. Ilyenből csak egyet találtam Brünnben, ez a Veronika, ahol már szintén jártam párszor. 

Fal - a Veronikában

De szóval beléptem a boltba (nem tudom megfigyeltétek-e, hogy a márkaboltokban mindig csinos és fiatal leánykák az eladók, míg a turkálókban szinte mindig kedves, vagy kevésbé kedves, de annál korosabb hölgyek árulnak? Fogalmam sincs, hogy miért, de elgondolkodtató.....), noigen, beléptem, és négy szoknyával végeztem a próbafülkében. Persze, szigorúan csak a vizsga, meg a táncpróbák miatt;)

A turiban az a jó, hogy olcsópénzen vesz a diák(lányka) ruhadarabokat, amikben aztán vidáman járhat suliba, fesztiválra, piknikre, éjszakai túrára, s nem kell közben attól rettegnie, hogy ki ne szakítsa, vagy össze ne fesse valamivel azt a drága rongyot. Sőt, lehet szabni-varrni-batikolni, lenyírni belőle, hozzátoldani, átfesteni, s nem izgul az ember, hogy mi lesz ha mégis elrontja..... 

Ez is egy turi.... illusztrációs kép

Ha Pesten lettem volna, ahol súlyra adják a ruhákat a turkálókban, mind a négy szoknyát elhozhattam volna, és még talán egy kendőt is hozzádobhatok, hogy meglegyen az egy kiló. Ám ebben a boltban, mint az összes általam ismert brünni turkálóban, minden ruhadarabon külön árcédula fityegett, s mindegyiken háromjegyű összeggel. Lehet, ez valami jólétről tanúskodik, hogy nálunk még a turkálók is drágák, de az én napomat mégsem tette annyira széppé ez a felismerés. 

Az elégtételt csak később, és mégiscsak Pesten kaptam, amikor a Blaha Lujza téren megdicsérte egy asszony a szoknyámat. Az éjjeli buszra vártam. Azt mondta, mesebeli királylány vagyok benne. Hát nem tudom.... De biztos, hogy dicséretet csak így lehet adni. Egyenként, értékesen. Nem pedig tömegesen, súlyra mérve....

Illusztrációs képeka netről:)