A felhők fölött

Itt vagyunk újra vagy netán először ebben a városban, itt vagyunk ezen a bulin, kezünkben tartva a Sárga Szamár legfrissebb számát. Korlátlanul és önfeledten élvezhetjük minden egyes mozzanatát. Akárcsak az új szemeszter, ez a buli is kicsit más, mint az előzőek. Más, de vajon miért is más? Más a program, mások a fellépők, mások az emberek - ez mind igaz, viszont van még egy dolog, ami szintén változik, a szervezők. Azon fiatalok lelkes csoportja, akik mindezt lehetővé tették, hogy ma itt legyünk, kezünkbe foghassuk ezt a sárga papírköteget. Rengeteg ember dolgozott azon, hogy minden gördülékenyen menjen és együtt szórakozhassunk. De miért is teszik mindezt?


A gimiben úgy döntöttem, hogy Brünnben szeretnék majd továbbtanulni. Amikor megérkeztem, akkor tudatosítottam csak igazán, hogy milyen óriási Brünn valójában, telis-tele ismeretlen arcokkal, de emellett persze rengeteg új lehetőséggel. Szerencsére nem voltam teljesen egyedül, egy gimis osztálytársammal kezdtem tanulmányaimat és mondhatni az új életemet Brünn városában. Rajta kívül összesen 2 embert ismertem, de egy buli alkalmával aztán történt valami, és akkor minden megváltozott.

Két lány egy klub előtt arról beszélgetett, hogy mit csinálhat az a harmadik az út másik oldalán ilyen ruhában, ilyen időben. Nem hagyta nyugodni őket, hát megkérdezték. Épp egy ügyfélre várt. De ekkora törődést! Én meg pont ott álltam, mert kimentem levegőzni. Így hát szóba elegyedtünk és még vencsekivel is megkínáltak.

Amikor Brünnbe jöttem, már tudtam, hogy létezik itt valamiféle magyar diákszervezet, mert a Körúton mondták azok az egyetemisták. Emlékszem, milyen félve írtam azt az e-mailt az elsőstalálkozó előtti estén, hogy heló, mi is itt vagyunk. Másnap elmentünk, megismertünk pár embert, de utána nem igazán tartottuk egymással a kapcsolatot. Szobatársammal eljártunk az egyes rendezvényekre, de akkoriban még nem voltak ilyen sűrűn. Unatkoztunk, és ez jó esély volt arra, hogy kicsit magyarokkal is beszélgessünk.

Hirtelen otthonra és családi környezetre találtam a nagyváros forgatagában. Egyre gyakrabban jártam el a KAFEDIK rendezvényeire, és ennek köszönhetően rengeteg új barátra tettem szert. Egyre jobban megismertem ezeket az új emberkéket, ezek után már nem volt gond elmenni valakivel egy sörre vagy csak úgy kicsit beszélgetni magyarul. Olyannyira megtetszett a dolog meg ez az új helyzet, hogy biztos voltam benne, ennek én is részese szeretnék lenni és kicsit visszaadni azt, amit én kaptam abban a pár hónapban. Másodikos koromban ősszel a KAFEDIK alelnöke lettem és megint egy kicsit megváltozott az életem. Átálltam tehát a másik oldalra, oda, ahol már dolgozni kell, nem csak élvezni mások munkáját. Nagyon megtetszett és nagyon élveztem az új 'munkámat'. Egyre több és több emberrel ismerkedtem meg, más városokból, más diákklubokból és kicsit összement a világ. Rengeteget utazgattam, így hát bátran kijelenthetem, hogy mindenütt csak barátokkal találkoztam és szívélyes fogadtatásban részesültem. Már második éve a Diákhálózat alelnöke vagyok, idén nyáron már második éve szerveztem meg saját zenei fesztiválomat.

Azt hiszem, én egy olyan ember vagyok, aki igyekszik kihasználni minden egyes lehetőséget, amit az élet kínál. Másrészt pedig nincs Szebb dolog a világon, mint lehetőségeket kínálni. Lehetőséget a találkozásokra, lehetőséget a barátságra, lehetőséget a szeretetre. Kellemes érzés, amikor látsz két olyan embert összejönni, akikről az életben nem gondoltad volna és tudod, hogy egy kicsit neked is köszönhetik. Egy kissebségi találkozón a kárpátaljai nagycsaládosok képviselője megkérdezte, hogy hogyan segítjük a családalapítást. Mondtam neki, hogy mi csak eseményeket szervezünk, a többit úgymond a természet megoldja. Az élelmes emberek kihasználják a lehetőségeket. És végső soron erről van itt szó. Engem boldoggá tesz, hogy lehetőséget kínálhatok a boldogságra. Be kell vallanom, amikor Brünnbe érkeztem, nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyeneket tudok majd nektek mondani.

Hát ezért csinálják, csináljuk: a közös örömért és talán egy szebb jövőért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése