Hegyimese


A GOMBAszögi Nyári Táborba menet lestem be életemben először EszterGOMBA, azon belül pedig a Kaleidoszkóp Ház mesebeli kis világába (köszönet érte a City Soul vendég Dj-inek PAL-nak és Youniverse-nek). Egy olyan varázslatos romkocsmát kell elképzelni, amit egy polgári lakásból alakítottak ki. Van neki mindene ami kell: kávézós és kocsmázós része, terasza, galériája, lakásai és persze egy titkos barlangja. A hely atmoszféráját a bazári bútorok, valamint a több kéz védjegyét viselő freskók teszik különlegessé. A látvány a maga kis tüneményességével beszippantott. Akkor még nem sejtettem, hogy vissza fogok oda térni egy kísérleti fesztivál erejéig...



A Kaleidoszkóp Ház folyamatosan otthont ad (a szó legszorosabb értelmében) különböző kulturális programoknak, főleg kiállításoknak, koncerteknek, performance-oknak. Az immáron második éve megrendezett Kaleidoszkóp Hegy pedig a Ház nyarának fénypontja, ahol kicsúcsosodik az örömművészet, örömzene, örömtársaság.

A fesztivál fő helyszíne idén is a Kálvárián volt, ahol a kíváncsiskodók iparművészeti vásárba, koncertekbe (Jóvilágvan, Szeder, The Durgas, Setamás), fényfestésbe botolhattak, vagy éppen kiállításba a kápolnában, művészkertbe, biokertbe, kertmoziba, hajnali jógába. A paletta színes volt, lehetett válogatni kedv és tetszés szerint.

Engem, ami leginkább megragadott az az első este volt, amikor is kiderült, hogy Esztergom városába korábban érkezik egy nappal az augusztus 20-ai tűzijáték. Ez előtt közben és után pedig csodás élőzenét csíptünk fülön majd Dj Zöldet, aki fényt festett a hegyen található kis kápolnára. A sötétben kimagasodó színes ’fénykép’ üstökös ként világított, utat mutatva az elkóborolt művészet után epekedő lelkeknek. A zene mind e közben életre kelt, és megállíthatatlanul toborozta követőit. Minden egyes felcsendült dallamnál égtek az izmaim „csak még egy dalt, csak még egy dalt” sírva. Mezítlábason hajlítottunk meg időt és teret a meleg táncgyepen. Leírhatatlan számomra az az érzés, de akinek a testlelkében lakozik tánc, az tudja, hogy miről is beszélek.
Mindenképp csak ajánlani tudom a rendezvényt, ami remélem, hogy nem növi ki magát egy gigamega fesztivállá, hanem megőrzi családias, meghitt, színes lelkületét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése