Idén, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon és az azt megelőző kritikaíró pályázat kapcsán találkoztam az Alois Nebel cseh animációs filmmel. A fesztivált kétévente rendezik meg, így az elmúlt két év európai animációs filmterméséből lehetett választani téma gyanánt. Végigfutva ezen a listán, az Alois Nebel már a trailerek alapján is messze a legizgalmasabb alkotásnak tűnt, s végül erről írtam is elemzést, s nem utolsó sorban egy maradandó filmélménnyel lettem gazdagabb.
A sors különös fintora, hogy júliusban sejtelmem sem volt róla, hogy néhány hónap múlva a film szülőhazájába fogok költözni. Cseh vonatkozása miatt - és mert egyébként is szeretek filmekről beszélgetni - több társaságban is bedobtam az “És neked mi a véleményed az Alois Nebelről” kártyát, gondolván, hogy ha van egy ennyire különleges, helyi ízekkel operáló kiváló film, akkor bizonyára méltán népszerű kell legyen. De megdöbbenésemre mind a cseh, mind a helyi magyarok körében alig találtam valakit, aki ismerte vagy látta volna. Így első körben került bele a Kafedik filmklubban levetítésre ajánlott filmek közé.
Mire is lehet számítani? Leginkább az szembetűnő, hogy a – ritkaságuk miatt szenzációszámba menő – élethűségre törekvő egészestés animációs filmek sorába tartozik. Élethű abban az értelemben, hogy akár élőszereplős filmként is elképzelhető lenne, ezt a kameraállások, a vágástechnika és a témaválasztás is hangsúlyozza. Ugyanezt erősíti a technika is, amivel készült: az Alois Nebel rotoszkópos eljárással készült, azaz az élőszereplős felvételek átrajzolásával született meg. Ugyanezzel a módszerrel készültek Richard Linklater animációs filmjei, a Kamera által homályosan és Az élet nyomában, vagy a Libanoni keringő is.
Miért nem készültek ezek a filmek hagyományos élőszereplős formában? Költséges a gyártás és üres bravúrkodásnak is lehetne tartani az animációs mázt, ha nem lenne mögötte valami apropó, ami alátámasztja a formát. A Libanoni keringő dokumentumfilm és fikció határán egyensúlyozott. Rémálomszerű tripek váltogatták egymást animált interjúkkal és visszaemlékezésekkel, néhol tompítva, máshol erősítve a mondanivalót, egyszersmind egységes, ám mégis kettős formát adva a filmnek, ahol a zárlat archív híradófelvételei tették visszavonhatatlanul valóságossá az elmesélt történetet. Richard Linklater animációs filmjei egészen más miatt nyerték el formájukat. Mindkét fikciós történetben a valóságtól való elrugaszkodás szolgál jó ürügyet az animációra. Amíg Az élet nyomában irracionális világa az álmok, álom és ébrenlét nehezen kitapintható határa, addig a Kamera által homályosan a kemény drogok általi befolyásoltságot jeleníti meg.
Az Alois Nebel képregényadaptáció, szóval ebben az esetben az eredeti formátumhoz való hűség, ami alátámasztja az animációs formát. A 2003-ban útjára indított, és három kötetet megélt képregény - „Bílý potok“ (2003), „Hlavní nádraží“ (2004) a „Zlaté Hory“ (2005) - Jaroslav Rudiš író és Jaromir 99 rajzoló közös gyermeke. A graphic novelben megszületett szürkeárnyalatos képi világ és nyomasztó atmoszféra rendszerváltáskori elárvult kelet-európai életérzésnek ad film-noiros hangulatot. Az Alois Nebel története ugyan fiktív, de hiteles történelmi környezetbe van ágyazva, talán ezért is lett olyan sikeres: ~12.000 példányban kelt el Csehországban, ami összehasonlítva például a magyarországi képregény kötetek eladási számaival, irigylésre méltó eredmény.
A címszereplő egy ötven év körüli vasutas. A központtól távol, a cseh-lengyel határ mellett szolgál diszpécserként Bílý Potok vonatállomásán. Egyedül él egy macskával, fejből tudja a vonatok menetrendjét, jobb híján az élete a vasút. Vasutas volt az apja is, anyját még gyerekkorában elvesztette és azt a fiatal nőt is, aki anyja helyett volt a dajkája. Őt 1945-ben származása miatt elhurcolták, aminek hősünk kisgyermekként szemtanúja volt. Miközben emlékei elől a vasúti menetrendek biflázásába menekül, egy néma idegen tűnik fel az állomás körül: a lengyel határon szökött át, kicsúszik a határőrség kezei közül. Az egyedüli dolog, ami kilétéről árulkodhat, egy régi fénykép: ez lesz a kapcsolat közte és Alois Nebel között. Közben a rádió egyre harsogja, hogy valami gyökeresen megváltozott a világban, de a berlini fal leomlása, a határok megnyílása vagy Václav Havel sincs nagy befolyással a kis állomás körül élők életére. Még a vasúttal kivonuló szovjet csapatok sem többek az állomáson egy pillanatra megálló vonatoknál és egy megjegyzésnél, ami után porba illik köpni. Az élet megy tovább és főhősünk is tovább dolgozik abban a kis házikóban, ami mindentől távol adatott neki. Csak a tudatát mind gyakrabban elborító köd ellen tud egyre kevésbé védekezni a menetrendek mantrázásával…
A film különféle műfajokat rétegez: történelmi tabló, ami második világháborútól a rendszerváltásig visszaad valamit Csehszlovákia történelméből. A németek kitelepítését, a fekete Volgák világát, a rendszerváltást. Benne van a nagypolitika mellett az egyszerű emberek életét mérgező sajátos kelet közép-európai nyomorúság, amely a csóróság, a sivár kocsmák világa, zavarosban halászó maszekolók ügyeskedései. A titokzatos idegen története, ami időről időre egybefonódik Aloiséval, ugyanakkor már a thriller zsánerébe tartozik, mindamellett hogy főhősünk életének drámájánál jóval kevésbé hangsúlyos. A fináléra kibontakozó bosszútörténet azonban remekül megfűszerezi a filmet a titokzatosságával. S végső soron ez ad apropót egy olyan egyszerű vasutas életének a követésére, mint Alois.
A film nem is szól másról, mint a történelem viharaiban elveszett kisember kilátástalanságáról és feneketlen kút-magányáról. Pár motívuma összetéveszthetetlenül „csehes”. Mondhatjuk, hogy Tomás Lunák az Alois Nebel-lel követi a cseh filmgyártás hagyományait. Azonban az esztétizált sivár környezetből, a vidéki vasútállomások, a sörök és felesek koszlott világából a csehes derű teljesen hiányzik, s így a hangulata miatt leginkább a hasonló kaliberű magyar filmekhez hasonlít. Egyébként amellett, hogy nagyon erősen kötődik a csehekhez a történet, nagy vonalaiban teljesen Közép-Európa specifikus történet. Muszáj látni kategória.
Szóval, ha sikerült felkelteni az érdeklődést a film iránt, a következő Kafedikes filmklubban műsorra tűzzük. Mivel én speciel nagy rajongója vagyok a filmnek, beszereztem a képregényt is, amit elviszek az alkalomra, szóval abba is bele lehet lapozni.
írta: Demjén Gergő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése