1795 szeptember 24-én indult Kazinczyval és fogolytársaival útnak az őket Brünnbe szállító öt hintó Budapestről, és 1800 július 26-án este ért Kazinczy újra Magyarország területére. Noha még mindig fogolyként utazott, és továbbra sem tudta, mi vár rá, a régen látott ismerős helyek és a számára fontos emberekről szerzett hírek jelentősen javítottak kényszer-utazásának hangulatán.
"Július 27. Ásvány mellett köte ki hajónk. A győri lutheránus prédikátor házitanítója vala egykor a Szulyovszky gyermekeinek. Szulyovszky látni akará ezt, hogy tőle híreket vehessen; összebeszéle tehát Bastendorffal, s a hajóst pénzzel reábírá, hogy hazudjon szelet, s így Bastendorffal Fábrihoz menének.
Az öreg fogadósné tudakozá Szlávyt, micsoda járatbeli emberek lehetünk mi; ő régen nem láta ily szeretetreméltó embereket. Hallá az asszony hírét, hogy Budán öt esztendő előtt hét embernek fejét vevék; mi azoknak társai vagyunk; most hoznak haza rabságunkból. Félóra alatt körültünk vala az egész falu, s hozta a sok gyümölcsöt, túrót, kenyeret. Fiorella és Chipault látá, hogy Magyarországon vagyunk, nem a csehek s ausztriaiak közt."
"Július 29. Vác. - Kértem Fiorellát, Chipault-t és tisztjeinket s társaimat, jőjjenek velünk a püspöki templomba; Magyarországnak annál szebb temploma nincs.
Fellépvén a templom tornácába, Chipault azt mondá, hogy szép, nagy, amit lát; de hogy az oszlopok törpék. - Uram - mondám -, mindent mondjon az úr, csak ezt ne; elárulná, hogy architektúrát soha nem tanult. Semminek nincs inkább kiszabva mértéke, mint az oszlopoknak. Eltelve csudálkozással jövénk ki mindnyájan a templomból. Messze eljövénk, s Chipault visszakiálta:
- Igazsága van az úrnak; az oszlop jó.
- Igen, uram, mert az oszlop proportióját nem az oszlop lábánál kell nézni."
"Július 30. Reggel elhagyánk Vácot.
- Ah Kazinczy úr - mondá Hirgeist -, minden örömeinket az úr gonoszsága találá nekünk. Kérem, gondoljon valamit most is, hogy láthassam az atyámat.
- Meg akarnám lepni az urat - felelék -; kész a plán; ha az úr atyja él, nem beteg, és Pesten van, meg fogja látni. (….) Kiköténk a Margitszigeten. Chipault kért, nyerjek engedelmet neki, hogy a Dunába megferedhessék. Bastendorf nem hajlék. Az a bohó ember keresztülússza a Dunát csak azért is, hogy Pestnek Budának alkalmat adjon arról szólani. - De ha én is megferdem, ha én felelek érte? - Úgy szabad.
Chipault és én a Dunában valánk. Hirgeist mellettünk sétált a parton.
- De Kazinczy úr, meg fogom-e látni az atyámat.
- Hát vak is az úr, azonfelűl, hogy mellye gyengeségét panaszolja? Lássa csak, mi történik a víz szélén.
Az öreg Hirgeist kiszálla fiakeréből, s gyalog ment a két ló előtt."
(Kazinczy még Komáromból üzent Budapestre az öreg Hirgeistnek és lányának.)
"Az ebéd mellett ülénk, midőn a General Commandóhoz felküldött Lohrmiller visszajöve a hírrel, hogy Chipault és mi Munkácsra küldetünk, Fiorella Péterváradra.
Egy óra mulva hívák a generálist és Lohrmillert. Ment, sorba csókolván bennünket, de káromkodva is, mert szekere nem fért a hajóba Kremsen. - Francia generálist parasztszekeren? - kérdé méreggel.
Estve felé nekünk is mennünk kelle. Pest és Buda kocsikon és paripákon odagyűlt. Ott valának a szekerek a mi számunkra is, a Fuhrwesenből."
"Augusztus 2. Hatvanban ebédlénk, éjszakára Jászberénybe. Kecskés László ifjú prókátor kihívata az ebédtől, mondá, hogy Göncz-Ruszkára megyen, s én pugillarisába írék néhány sort a húgomhoz, Kraynik Józsefnéhez."
"Augusztus 10. Délre beérénk Tokajba.
A város összefutott látásunkra; tömve vala a ház. Szállásunk a városházánál. - Obristlieutenant Avisani, ki felől az egész világ tudta, hogy titkos polizey, hozzá izene Bastendorfhoz, hogy még akkor nap indúljon. Szulyovszky és én zemplényiek vagyunk; fél a scénáktól. - Bastendorf visszaizent, hogy ő július első napja óta hord bennünket, ismer, s mindenért felel.
Ebéd tájban kérénk nézőinket, hagynának magunkban; délután eljöhetnek. Eloszlottak.
Asztalnál ülénk, s nyílik az ajtó. Egy asszonyság belép, meghajtja magát, közelít, megáll, minden szó nélkül. Neheztelve szólék:
- Ez nem szép; kértük, hagyjanak csendesen ebédelnünk, s imhol még ebéd alatt is!
Az asszony nyakamba borúl, sírva.
- Klári! az Istenért, te vagy?...
Kraynikné húgom vala az."
"Estve Chipault elindúl az útcán, egy rövid ruhában, derelye kalapjával. Az embernek minden mozdúlása mutatá az idegent. Avisani rákiált ablakából: - Wer ist Er? Az felel franciás hangon.
Avisani kimegyen felkötött karddal. Lehívatja Bastendorfot.
- Imhol hozom az úr foglyát, ki az utcán szabadon bolyongott, s deklarálom, ha holnap reggel nem indul az úr, staféta által teszek panaszt.
Bastendorf menté magát, hogy én és Laczkovics hánytatóval fogunk élni; ő csak holnapután indulhat; felel, hogy senki sem fog elszökni. Avisani még azon éjjel elküldé panaszát. Éjjel jöttek József és Miklós öcséim.
Tokajból tehát augusztus 12-dikén indúlánk. Avisani kikocsizott Rakamazra, hogy lássa mint megyünk, s meg vagyunk-e mind. - (Szegény Chipault, csak nem nyughatott. Visszavezetve Avisánitól, nem mere kimenni az utcára, de a háznál setét helyeken leselkedett. A konyha leányai letölték a moslékot a folyosóról, s Chipault végig vala öntve. Még hallom, mely sivatag hanggal sikoltozva jöve fel a grádicson, s kiterjeszté kezeit, hogy az oda öntött moslék még jobban el ne mocskolja. Nem fogja felejteni Tokajt.)"
"Augusztus 14. Virradatkor az anyám cselédje egy Mufti nevű lovamon, melyet egy katona Belgrádból hoza kancaanyjával, akkor még csikót, Kótajban vala. Az anyám Bogdányban vára, s ide külde megtudni, hol vagyunk. Feleltem, hogy még ebéd előtt csókolni fogom kezeit."
"Augusztus 15. Karászon háltunk, én egy kocsin utazván az anyámmal és József öcsémmel."
"Augusztus 20. elválék anyámtól Csarodán. - Éjszakára Beregszászra értünk."
"Augusztus 21. Beregszászon orvossággal éltem. Gyűltek a vásárra az emberek, s megtudván, kik vagyunk, tolakodék minden hozzánk, s hozá ajándékát: egy kosár körtvélyt, szilvát, diót, főtt vagy sült kukoricát. (...)
E napra jegyzésemben e két nevet lelem: Rékey, Barta; s gyalázattal vallom meg vétkemet, hogy egy nagyon széplelkű ember nevét egészen elfelejtém. Egy szegénysorsú nemesember hozzám vonakodék.
- Uram, én szegény ember vagyok, s neked nincs szükséged az én pénzemre. De ki tudja, mely bajba jöhetsz; kérlek, vedd a két forintot - s kezembe ada hat húszast. Megcsókolám az embert.
- Uram - mondám -, ezt a pénzt soha el nem költöm. Örömmel, sőt kevélykedve fogadom el az úr alamizsnáját. Engedje Isten, hogy ha kiszabadúlok, megérdemelhessem.
Érdemtelen valék jóságára; nem tudom, Rékey vala-e, vagy Barta; és neki a szép tettet soha meg nem köszöntem. Most (augusztus 27-én 1828.) akadok régen nem illetett papirosaimban e jegyzésemre."
Fogságom naplója
– Kazinczy Ferenc műveinek Szauder Mária válogatása alapján megjelent gyűjteményéből ollózva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése