KATKA - a Jeden svet filmfesztivál kínálatából

Csak egy dokumentumfilm... nekem. Neki az élete. Amit én a rémálmaimba száműznék, neki mindennapos... Sokkoló, durva, megrázó, dermesztő,megsemmisítő és elgondolkodtató... és egyben valóságos....

Az Ő világa az én világom is? Az én világomban is ott van mindaz, ami a fimvásznon élt? Hol van, miért nem látom? Talán örüljek addig, amíg nem találom?



A rendezőről (beszélhetünk rendezőről egy élet filmrevételénél?) nem tudtam semmit... a filmről is csak annyit, amennyit egy négysoros ajánlóból az ember megsejt. Helena Třeštíková: Katka...

Az első kockákon egy tizenkilenc éves lány. Jópár dolgon keresztülmehetett, néhány utalás a nevelőapjára... Már drogoktól tisztán mondja apró naiv kívánságait, amelyeket el szeretne érni az életben... Társ, egyszerű munkahely, gyerek...

Újabb feltűnésekor van társ, van szerelem, és van kábítószer... Mindketten azt mondják, nem akarnak ők igy maradni, persze hogy le akarnak szokni, csak még nem most... Én még el is tudtam hinni nekik... fiatalok, együtt erősek, miért ne lehetne, az ember sok mindenre képes...

Mikor ismét találkozik a kamera és a lány, az ember megijed a változástól... Barátja már nincs, hogy pénze legyen, az utcán áll... csak egyvalami maradt, ami konstans... az a függősége. I

smét ugrás az időben, Katka harmic éves. Külseje már szinte taszító, mondataiban lassan keresni kell a cenzúrára nem szoruló kifejezéseket... de boldog (valamennyire legalábbis), ismét van társa, van kutyájuk és... Katka kisbabát vár... Ha forgatókönyvírók története lenne, akkor ez lenne a fordulópont Katka életében... de a valóságban az ember gyengébb mint a heroin... És Katka már nem azt mondja, hogy tiszta akar lenni... már csak kívánja azt, hogy le akarjon szokni...

Mi jöhet még ezután? Megszületik a kislány és az ember még egyszer utoljára elkezd reménykedni, hogy talán az anyai ösztönök... Jónéhány sikertelen elvonókúra-kísérlet, és már az a kezdeti akarat sincs meg Katkában, mint amikor még szerette volna hazavinni (ha lett volna valójában olyan számára, hogy "otthon") a lányát... Vagy "csak" feladta, és úgy gondolja, végleg elvesztette a játszmát a kábítószerrel? A filmbéli utolsó mondata számomra ilyesmit közvetített... üzenet volt, a lányának, ha egyszer látná a filmet... üzenet... egy bocsánatkérés...

És mi maradt meg bennem? Csak kérdések és kétségek... hogy ezek az emberek mégse lettek volna elveszett emberek... 14 év az, amit a film bemutat... 14 év ilyen életből... ehhez mégis kell valamilyen erő... és hogy felelősség, vagy felelőtlenség? Az egyik mély nyomot hagyó mondat az, amikor Katka párja a lányuk születése után azt mondja, a heroin képes nagy szabadságot adni az embernek, és örömet, de ez egyáltalán semmi ahhoz képest, amit a kislány születésekor érzett...