Szombat délután van. Sétálni már nincs értelme, mert a Nap már csak ritkán bújik elő a felhők közül. Az autó egy hete mozdulatlanul áll a ház előtt - régen volt már az a szombat esti Velká Bítešbe megszökés. Menni kell. Fényképezőgép a táskába, állvány a hátsó ülésre, és egy tiszetelkör megtétele után visszatérés a kiindulóponthoz - tükörbiztosító átlátszós ragasztó. Biztos, ami biztos. Start.
Hideg még a dízelmotor, és kerreg - konstatálom. Hát igen, a benzin az benzin, legyen az még egy, szinte már belét is vonszoló, 40 éves konstrukción alapuló 1.3 Ford Endura motor mondjuk egy Ford Ka-ban. Merre menjünk? Vehetjük úgy, hogy az északi régiót már bejártam, az már unalmas.
Áh, hülyeség, nem kell filozofálgatni. Igazából már akkor tudtam, hogy hova akarok menni, mikor kezembe vettem a slusszkulcsot. Mikulov. A misztikus város, ahová már körülbelül fél éve tervezgetem hogy elmegyek.
A rabnak akkor van jó dolga, ha utazik – tudjuk meg Kazinczytól a következő naplóbejegyzések kapcsán. Miután Kufsteinből áthelyezték őt magyar rabtársaival és egy Chipault nevű franciával, néhány kellemesebbnek mondható nap következett a rabok életében.
Idén, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon és az azt megelőző kritikaíró pályázat kapcsán találkoztam az Alois Nebel cseh animációs filmmel. A fesztivált kétévente rendezik meg, így az elmúlt két év európai animációs filmterméséből lehetett választani téma gyanánt. Végigfutva ezen a listán, az Alois Nebel már a trailerek alapján is messze a legizgalmasabb alkotásnak tűnt, s végül erről írtam is elemzést, s nem utolsó sorban egy maradandó filmélménnyel lettem gazdagabb. 
Mi kell ahhoz, hogy valaki élsportoló legyen? Némi adottság és kitartás. És ahhoz, hogy valaki Európa-, világ- és olimpiai bajnok legyen? Valamivel több dolog, többek közt biztos családi háttér, megfelelő felkészülési feltételek és némi szerencse is. És sok pihenés :)
