sárga szamár: A Bauhaus-tól Mies van der Rohe funkcionalizmusáig

A Bauhaus pedagógia és experimentális központot Walter Gropius hozta létre Weimarban. 1919-ben a képzőművészeti egyetem és az iparművészeti iskola egyesítésével jött létre ez az avantgárd, modern iskola, mely sokkal többről szól, mint amit a híre, legendája elárul róla. Akkoriban a diákok sorsa, s a Bauhaus, mint intézmény sorsa is csodálatos szakemberek kezében volt, Walter Gropiusszal az élen. Őt követte Paul Klee, Wassily Kandinsky, Josef Albers, Lyonel Feininger, Moholy-Nagy László, Oskar Schlemmer, Marcel Breuer, Gerhard Marcks és Adolf Meyer is.

A megalapítása utáni időben főként olyan műveket alkottak a gótikus katedrálisok példáján, melyek a művészeti és iparművészeti ágazatok sokaságát foglalták magukba, majd később a matematika és technika útján indult el a tervezés, gyártás. A Bauhaus iskola egyik legfontosabb alakja Theo van Doesburg volt, aki 1921 és 1922 között adott elő. Munkássága nagy hatással volt a diákokra, akiket ugyanakkor a konstruktivista mozgalom is inspirált. 1923 után megváltozott az iskola orientációja, s vezetője, Gropius, is a „művészet és technika” egységét hangoztatta munkáiban. Fontos szerepet kapott a gépészet, a ritmika, a matematika, a struktúrák és textúrák gondos kombinációja, melyek a tökéletes kivitelezésben mutatkoztak meg. Így lett a Weimari intézmény a gépészet és a technika esztétikájának iskolája. Az ezt követő években leredukálódott a használt művészeti eszközök tára, s egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a geometriára. 1925-ben a Bauhaus iskolát áthelyezték Dessauba, ahol Walter Gropiust Hannes Mayer és Ludwig Mies van der Rohe követték igazgatói posztján, majd 1933-ban a fasiszta rendszer végkép bezáratta az iskolát.

Ami a tárgytervezés elvi alapjait illeti, Gropius, Itten és Moholy-Nagy is az alapformákra hivatkoztak, melyek filozófiai hátterét Platónnál fedezhetjük fel; miszerint „a geometria az embertől függetlenül létező valóság”^¹. Később a 19. század nevelés-történetének nagy alakja, J. H. Pestalozzi pedagógiai elméletében bukkannak fel az alapszínek, alapformák, ahogy a francia pointilisták műveiben is. Ezek után csak 1922-ben vette kezdetét az alapelvek pontos kidolgozása a tárgytervezéshez, melyeket Gropius, az akkori igazgató készített. Minden tárgy csak néhány alkotóelemből állhatott, és az alkotórészek egyedülálló műnek számítottak. Mindez a könnyű gépi gyártást segítette. Az alapelvek készítésénél fontos nézőpont volt a tömeggyártás lehetővé tétele, ami Gropius akadémiaellenes hozzáállására vall. Fontos megjegyezni, hogy a tárgyak elemeinek helyes kombinálásával új variációk készülhettek. Ezeknek a szabványos „típustárgyaknak” meg kellett felelniük az „anatómia elvárásainak”, az ülőbútoroknak használhatóaknak kellett lenniük. Itt kezdődik a funkcionalizmus világsikere, a technika és esztétika egysége. Igaz, a funkcionalizmus szó sosem került definiálásra, azonban „általa a funkció, az anyag és forma kényes egyensúlya mégis verbálisan kifejezhetővé és aztán valós tárgyakra kivetíthetővé vált”^². Az így létrehozott tárgyakat nevezték „típustárgyaknak”, mivel funkcióanalízis alapján voltak megtervezve. Ebben hasonlítottak a De Stijl művészetére, ahol a geometriai alakzatok esztétikájában nyilvánul meg a használhatóság. Mindez a gépi jelleget hangsúlyozza, az egyszerűséget, a gyárthatóságot. Ebben az időben készülnek el Marcell Breuer acélvázas székei, mindössze 10 féle típusterv alapján. Főképp Walter Gropius utódai, Hannes Meyer és Mies van der Rohe nem díjazták a tervezés ezen alapelveit, s hozzáállásuk meg is mutatkozott igazgatásuk idején. Meyer nyíltan bírálta ezt. Csak Gropius elutasításában értettek egyet Mies és Meyer.

Gropius akadémia-ellenessége kitartott még 1928-at követően is, autonómnak, önszerveződőnek tartotta a Bauhausot, mely a kölcsönös megbecsülésen, tiszteleten alapszik. Ezen reformtörekvéseit elitista tendenciákkal és avantgárd nézetekkel párosította. Itt jelentkezik Moholy-Nagy László feladata is, hiszen az új tipográfiája ugyanolyan vehemensen közölte az eszméket a szem részére, mint tartalma a gondolkodásnak. Ennek az avantgárdizmusnak és reformszellemnek lett manifesztuma az 1923-ban megrendezett „Művészet és technika – új egység” című kiállítás.

Gropius 1928 márciusában lemond a posztjáról, s Hannes Meyer veszi át a vezetést. „A tudomány mindent átható szerepe a körülöttünk lévő világban gazdagítja az életet, lehetőséget ad arra, hogy sokkal tudatosabban szervezzük meg életünket”^³. Ezt hangoztatta Meyer, majd később élesen elhatárolódik ettől a technika-közeli állásponttól. Már 1929-ben szocio-biológiai orientált eszméket követ. „Az építés biológiai folyamat. Az építés nem esztétikai folyamat.”^⁴ Gyors álláspont váltásai szavahihetetlenné tették, s amikor nyíltan felvállalta a marxizmussal való szimpatizálását, szintén túllőtt a célon. Ebből később számos konfliktusa származott, végül elbocsátását is baloldali nézeteinek tudhatjuk be. Még igazgatása alatt is számos változás keletkezett. Gropiusszal egyidejűleg Moholy-Nagy lászló, Marcell Breuer és Herbert Bayer is lemondtak. Ez nagyban befolyásolta az oktatást, de a tárgytervezés alapelveit is. Az új munkatársak, Ludwig Hilberscheimer és Walter Peterhans „a legtakarékosabbra, legalapvetőbbre és legáltalánosabbra redukált építészeti formák”^⁵ szükségességét hirdették. Szerintük a tervezés nem esztétikai elveken, hanem szisztematikus számításokon alapszik. Ez az objektív radikalizmus jele, mely a tudomány-orientáltság egyik fő képviselőjévé tette. Az új tanárok körében az esztétikai kérdések tabuként merültek fel, s ez kihatott az oktatásra is. Legfőbb céljuk az urbanizmus, várostervezés reformizálása volt, mivel ezt megkövetelte a növekedő népesség. Meyer tervei alapján nem készültek középületek, de számos diákja a későbbiekben (főként a II. világháború után, az ország újjáépítése során) lakóházakat, tömblakásokat, lakótelepeket tervezett, ami azt bizonyítja, hogy elméletei megállták helyüket a gyakorlatban is. Meyer főként baloldali nézetei miatt nem kapott ilyen munkákat, de tervei számos pályázatot nyertek, nem csak Németországon belül, de Svájcban is. 1930-ban sokaknak már nem tetszettek Meyer politikai nézetei, így elbocsátották.

A Bauhaus iskola utolsó vezetőjeként Ludwig Mies van der Rohe-t választották, a 20. század első felének kiemelkedő építészét. Ifjú korában Bruno Paul berlini irodájában dolgozott, majd Peter Behrens hatása alatt alakult ki sajátságos, modern stílusa. Többek között a porosz klasszicizmus, az orosz konstruktivizmus és a holland De Stijl inspirálta.

Első munkáit még kellő építészeti végzettség nélkül készítette, gazdag német családoknak. Ezek a tervek megfeleltek a német tradícióknak, s közel sem voltak oly rendhagyóak, mint a későbbiekben készült munkái. Ekkoriban változtatta meg nevét Maria Ludwig Michael Mies-ről a sokkal arisztokratább csengésű, van der Rohe-ra. Peter Behrens mindent megadott Miesnek a továbbtanulás és a tökéletesítés érdekében.

Az első világháború utáni időszakban kezdett el kísérletezni az új irányzatokkal, melyekben főként Gropius és Le Corbusier hatottak rá inspirálóan. Adolf Looshoz hasonlóan megszabadította épületeit a nehézkes ornamentumoktól és dekoratív elemektől. A sziluett kihangsúlyozására irányuló tervei végül a berlini friedrichstraßei felhőkarcolónál testesülnek meg, egy teljes üvegpalást homlokzatú felhőkarcolóban 1921-ben, majd a barcelónai világkiállítás alkalmából létrehozott német pavilonban, 1929-ben. Nem utolsó ebben a sorban a Tugendhat villa sem Brünnben (Brno), melynek realizálása 1930-ban ért véget. Számos terve megvalósítatlan maradt, túlontúl innovatívak voltak az akkori kor számára. A progresszív Bauhaus iskolában való oktatás mellett cikkeket írt a G című újságnak az akkori kortárs építészetről. Célja többek között egy neutrális, kontemplatív tér megalkotása volt, melyet egy olyan építészettel akart létrehozni, ahol az anyagok tulajdonságaira, s a struktúrák egységére irányul a hangsúly.

Mint már említettem, van der Rohe a funkcionalizmus eszméit hirdette más kollégáival együtt. Műveiben elhatárolódott a tömbképzéstől, egyszerű mértani alakzatokra bontotta a teret; formái letisztultak, heterogének. Gondolkozásában sem állt távol a Bauhaus kezdetleges elveitől, magyarázatot, inspirációt a filozófiában keresett, melynek segítségével könnyebben megérthette kora elvárásait, társadalmát. Nem tartott sok időbe, míg igazgatása alatt észrevehetővé vált radikális elhatároltsága a gropiusi formalizmustól és a meyeri racionalizmustól egyaránt. „Minket legnagyobb részben a formatervezés azon kérdései foglalkoztatnak, melyeket a technológia és ipar fejlődése állít elénk. Véleményem szerint kultúrális szempontból ezeknek a kérdéseknek a megvitatása rendkívül fontos. Ez nem az új anyagok értelmetlen alkalmazásának problémája; számomra sokkal lényegesebb, hogy ezeket az anyagokat, melyek adottak, magasabb szellemi értékek létrehozására használják.”^⁶ Így gondolkodott ő az iskola küldetéséről és saját feladatáról is, még nem sokkal az iskola kényszerített megszüntetése előtt is. Politikai pártatlanságát Gropiustól is egyértleműbben hirdette: „Az összes politikai irányzat korrekt kezelése érdekében, nemcsak a (liberális) Frankfurter Zeirungra, hanem a (kommunista) Rote Fahnéra és a (náci) Der Fölkische Beobachterre is elő kell fizetnünk.”^⁷

A náci nagyhatalom Mies építőművészetét nem találta eléggé nacionalistának, sőt internacionálisnak vélte. Ebből kifolyólag Mies fontolóra vette Németország elhagyását, ami 1937-ben meg is történt. Még Chicagóba való eltávozása előtt felajánlották neki az ottani egyetem építészmérnöki karának vezetését, melyet elfogadott kiutazása után. Így lett tehát a Chicago Armour Institute of Technology (később Illinois Institute of Technology, IIT) igazgatója. A még Meyer által a Bauhausba leszerződtetett Hiberseimerrel és Peterhansszal szoros kapcsolata volt, sőt még az USA-ban is együtt dolgoztak. Ennek az iskolának is Mies tervezte új épületeit, a számára tipikusnak mondható Crown Hall-t, ahol elhelyezést kapott az ő általa vezetett kar is. Amerikai karriere sikerét támasztják alá a 860-880 Lake Shore Drive chicagói rezidencia, az illinoiszi Farnsworth House, a Park Avenue 375-i Seagram Building vagy a torontói Toronto Dominion Center is.

Napjainkban Mies van der Rohét együtt emlegetjük Walter Gropiusszal és Le Corbusierrel, mint a modern építészet megteremtőjét, és az épület-konstrukció új nyelvezetének feltalálóját egyaránt. Egész élete során egy új stílust keresett, mely reflektálni tudná a kor emberének igényeit, s a kort magát. Stílusa egyszerű, könnyen értelmezhető, működőképes volt, funkcionalista. Egyenes vonalakkal, pontos sziluettekkel definiálta a teret. Munkáiban leggyakrabban felbukkanó anyagok az acél és az üvegtábla voltak, melyek a szigorúan definiált teret megnyitották, tágasságot kölcsönöztek neki, és élhetővé tették. Művészetét a „kevesebb több” és „az Isten a részletekben rejlik” szófordulatokkal lehetne legtalálóbban jellemezni.

Az építészet mellett tárgytervezéssel is foglalkozott. Leghíresebb bútordarabjai a barcelónai német pavil részére készített „Barcelona” és a Tugendhat villába tervezett „Brno Chair” ülőbútorok, melyeket a mai napig gyártanak. Ezekben a projektekben élettársa, Lilly Reich volt segítségére. Számos világváros büszkélkedhet olyan épületekkel, melyeket Mies tervezett. Talán legszebb, és legletisztultabb műve a Brünni Villa Tugendhat. „Léteznek olyan építészeti elemek, melyekből létrehozható egy új, gazdagabb építészet. A szabadság mértékegységei ezek, azon szabadságé, melytől nem szeretnék megválni. Igazán csak most vagyunk képesek felosztani a teret, megnyitni és összekötni a környezettel. A természet részese lesz az épületnek, így a mai ember tér-igényei kielégülhetnek. A konstrukció egyszerű váza, a tektonikai elemek letisztultsága és az anyagok tisztasága lesznek az új szépség hordozói.”^⁸ A karriere elején készült munkákban érződnek a porosz klasszicizmus, az orosz konstruktivizmus és a holland De Stijl behatásai, de későbbi munkáiban, mint a Villa Tugendhatnál is, észrevehető Walter Gropiusszal és Le Corbusierrel való együttműködésének kihatásai. E műve a Bauhaus fénykorának jeles példája, melyet még igazgatása alatt tervezett.

A beruházók, a Tugendhat házaspár a textiliparban jeleskedtek, ennek ellenére új otthonukban nem szerettek volna klasszikus textil elemekkel találkozni. Elképzelésük jó kezekbe került, mivel Mies filozófiája a szabad térről, térbeli autonóm elemekről megvalósulhatott. A geometria szigorú formái övezte, szabad térben minden bútordarab pontos helyet kapott, így érvényesülni tudott egyszerű szépsége. Az építkezés alapeleme az acél és a beton volt. Mies nem rejtette el a vaskos acélvázat, hanem inkább dekoratív jelleget adott neki a krómozás segítségével. Ezt legjobban a villa délnyugati oldalán, a kert felől érzékelhetjük, ahol a teljes üveg homlokzat ékei a krómozott acél oszlopok. Ez a megoldás funkcioanlizmusra vall, mégsem rideg és személytelen. Beengedi a kertet a lakórészbe. A természet magasfényű, lakkozott fafelületekben köszön vissza az enteriőrben, mely meghittséget és melegséget sugall. Az ében és palisandra fa elemek luxust és csillogást biztosítanak a formáiban egyszerű bútorzatnak. Az egyterű enteriőrt mozgatható, áttetsző onix falakkal lehetett tetszőlegesen alakítani. Ebben a variabilitásban is visszaköszönnek a Bauhaus gropiusi alapelvei.

A beltérben használt egzotikus anyagok rendkívül költségesek voltak, ezért sokan megvetették Fritz Tugendhatot, amiért nem munkásainak építtetett inkább házakat. Baťa, a világhírű cipőgyáros, 500 házat építetett munkásainak a gyárai közelében, de sem az ő otthona, sem pedig ezek az alacsony költségvetésű házak nem lettek egy stílus meghatározó ikonjai.

A II. világháború idején megsemmisült üvegtáblák helyettesítése nem sikerült a 80-as évek alatt történő rekonstrukció alatt, így még öt évet kell várnunk, hogy ezt a funkcionalista remekművet teljes szépségében megcsodálhassuk. A villa nem csak a designban számított korszakalkotónak, de Mies számos technikai újítást vezetett be. A már említett, kertre néző földszinti ablakok (a ház L alakú homlokzata) teljes szélességében megnyitották a teret, bele lehetett őket süllyeszteni a padlózatba, így a kilátást és a környező természet élvezését semmi sem korlátozta. Érdekesség még, hogy a Villa Tugendhat volt az első olyan középület, melybe vezetékes melegvizet vezettek be központilag, ami szintén a család kényelmét szolgálta, s a luxust jelzi.

Ludwig Mies van der Rohe leghíresebb épületei az egész világon meglelhetők:

American Life Building – Louisville, Kentucky (1973-ban fejezték be kivitelezését, Mies halála után)
Caroline Weiss Law Building, Cullinan Hall és a Brown Pavilion a Museum of Fine Art részére, Houston, Texas
Colonade and Pavilion Apartments, Newark, New Jersey
Commonwealth Promenade Apartments, Chicago
Crown Hall, Illinois Institute of Technology, Chicago
Farnsworth House, Plano, Illinois
Highfield House Condominium, Baltimore, Maryland
IBM Plaza, Chicago
Chicago Federal Center, Chicago
Lafayette Park, Detroit, Michigan
Lake Shore Drive Apartments, Chicago
Martin Luther King, Jr. Memorial Library, Washington DC
Németországi villák: Riehl és Urbig (Posdam), Peris és Werner (Zehlendorf), Kempner (Charlottenburg), Eichstaedt (Wannsee), Feldmann (Wilmersdorf), Mosler (Babelsberg), Lange/Ester (villa és múzeum Krafeldben)
Neue Nationalgalerie, Berlin
Német pavilon a nemzetközi világkiállításra, Barcelóna
One Charles Center – Office Tower, Baltimore, Maryland
One Illinois Center, Chicago
promontory Apartments, Chicago
Richard King Mellon Hall of Science, Pittsburgh
Seagram Building, New York City
Toronto Dominion Centre, Toronto, Kanada
Villa Tugendhat, Brünn, Csehország
Westmount Square, Westmount, Kanada