Büszkeségünk, demokráciánk...

Az október 28-ból általában csak annyi marad meg bennem, hogy még egy nap, amely szabad (ha hétköznapra esik). Vagy egyáltalán nem regisztrálom azt, hogy ez valamiféle "ünnep" lenne... persze, a cseheken se nagyon látom ezt (na, az is lehet, nem olyan csehekkel érintkezem, akik az ilyesmit nagyon átélnék). De ha egyszer már megragad a fejemben az október 28 gondolata, valahogy nem enged az az érzés, Szlovákia vajon miért nem tartja az első Csehszlovák állam megalakulását annyira fontosnak, hogy állami ünneppé nyilvánítsa ennek emlékére október 28-át.

A szlovák híreket böngészve valahogy nem jutott el hozzám annak a híre, hogy kerek 95 éve jött létre Csehszlovákia. Amely lehetett olyan, amilyen, lehet kritizálni sokmindenért, de! általános választójogot biztosított (nőknek és kisebbségeknek is!) akkor, amikor ez még messze volt a bevett szokásoktól, volt tere és lehetősége fejlődeni a szlovák intelligenciának és a szlovák nyelv végül megkapta azt a szerepet, amelyet már Štúrék szántak neki. (még mielőtt belekeverednék az örök szlovák-magyar kérdésekbe, erősen hangsúlyoznám, hogy ez a gondolatmenet tisztán a Szlovák Köztársaság ehhez az ünnephez való hozzáállását kérdőjelezi meg, hiszen ha mindaz, amire most mint demokratikus állam építünk, akkor kezdődött - és mikor máskor és hol máshol kezdődött volna- akkor miért nem tulajdonít ennek a napnak nagyobb jelentőséget?)

De ez még csak az egyik része a fejtörésemnek, amit ez a szép napocskás októberi nap kiváltott... a cifrább az csak most jön!

Szlovákiával ellentétben Csehország annál inkább igyekszik megünnepeni ezt a napot... mármint főleg a cseh politika: fogadás a köztársasági elnöknél, különböző kitüntetések átadása, ünnepi beszédek, koszorúzások, ilyesmi. Ámde, amilyen az elnök, olyan lesz a fogadás is, mondhatjuk... Az ünnepségre minden évben meghívást kapnak az ország legfontosabb és legtiszteletreméltóbb személyei: egyetemek és főiskolák rektorai, polgármesterek, kultúra, tudomány stb. terén fontos eredményeket elérő emberek. A köztársasági elnök hívja meg őket, és mivel nem az elnök saját "kertipartyja" ez, hanem a demokrácia és az állam egyik legfontosabb ünnepe, a protokoll szerint nem helyes kivételeket tenni a meghívottakkal. Az elnök most ezt a szokást rúgta fel, amikor két rektornak nem küldött meghívót az ünnepségre. Ami ennél durvább, az már csak a meg nem érkezett meghívók indoklása. Lássuk csak:

Az egyik rektor a Jihočeská univerzita élén álló Libor Grubhoffer. Bár az elnök az ő esetében csak annyit mondott, hogy minek küldjön olyannak meghívót, aki már egyszer azt elutasította, nagyon valószínű, hogy a háttérben egy picit más dolog is húzódott. Mégpedig, Libor Grubhoffer nemtetszését fejezte ki, és végül ezért el sem ment az új professzorok kinevezésére rendezett ünnepségre, mivel Zeman elnök nem nevezte ki Martin C. Putna egyetemi tanárt professzorrá, azzal az indoklással, hogy az részt vett a Prague Pride-on. Az elnök szerint tehát ez kizáró ok... 
A másik rektor a brünni Masaryk egyetem rektora, Mikuláš Bek. Nála az ok az volt, hogy nem engedélyezte, hogy Zeman előadást tartson az egyetem diákjainak a választások előtti kampány idejében, ezzel pedig megsértette az elnököt... ilyen a felségsértés? A rektor kijelentette, hogy szerinte az egyetem szuverén, és nem tartozik oda a politikai agitáció. Ahogy elutasította Zeman elnök kínálkozását, ugyanúgy elutasította például Karel Schwarzenberg előadását is.

Zeman elnök és René Wokoun (jobbra), aki engedélyezte az elnök előadását az egyetemén
A rektorok szövetsége szolidaritást vállalt a két meg nem hívott kollégájukkal, így 24-en a 28-ból megtagadták a részvételt az ünnepségen. Ilyenkor az ember kicsit megint megerősíti hitét az emberi tisztességben, hogy ki lehet állni az igazunk mellett... 
...kár, hogy ellenpélda is akad. A részvételét a szövetség döntése ellenére sem tagadta meg René Wokoun, az Ústí nad Labem-i Jan Evangelista Purkyně egyetem rektora. Nem tette mindezt annak ellenére sem, hogy a saját egyetemének dékánjai és a diákok tanácsa is felszólította arra, tagadja meg részvételét. A rektorok "sztrájkjához" csatlakozott néhány polgármester is, például a prágai, jihlavai és plzen-i polgármester sem készül részt venni az eseményen...

Elgondolkodva, talán inkább semmilyen ünnep mint az olyan, ahol csak jópofizással, köpönyegforgatással és véleményünk lenyelésével és elfolytásával lehet célt -vályút- érni.

Akit érdekel, itt találhat egy riportot két, ellentétes nézetet képviselő rektorral.

képek: wikipedia, zpravy.ihned.cz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése