Mitől lesz mosolygós a nyaratok?

Fura kis dolog az endorfin, ezen gondolkozom már napok óta. Ha a külső és belső tényezők megfelelőek, rengeteg tud termelődni belőle az ember szervezetében. Belső tényező a nyitottá válás. Odafigyelés. A másik el- és befogadása. A külső tényezők meg.... eddig jutottam, amikor megláttam Kiss Ambrus, a Bátor Tábor önkéntes-koordinátorának felkérését. Nem titok előttetek sem, hisz rengeteg beszélgetésen volt már alkalmatok hallani, hogy a Bátor Táborból mindig mosoloygva térnek vissza az önkéntesek. Talán ennek is van valami köze az „endorfinomokhoz”. De nézzétek inkább, Ambrus mit mesél:

Mindennapi…

Réges-rég, egy másik évezredben, egy vakmerő kis család nekiállt az Alacsony Tátra meghódításának. Pakoltak magukkal kenyeret s minden jót. Szép erdők, friss levegő, na meg a fincsi otthoni ennivalók. Egy napon viszont elfogyott a kenyér. Nem maradt semmi hátra – irány a dóvali közért kenyérvásárlási célból. Nah, itt kezdődtek a komplikációk, kenyér csakis és kizárólag barna, köménymagos volt. Itt éltem át életem első olyan élményét, amikor is bebizonyosodott számomra, az otthoni kenyér a legjobb a világon. Teltek, múltak az évek s egy évezred is fordult, megérkeztem Morvaföldre, Brünnbe. Hasonlóképen az otthoni kenyér egy idő után elfogyott s a helyi közért felkutatása után csak annyit konstatáltam, basszus mintha a Tátrában, Dóvalon lennék. Barna volt s köményes.

Világlátás szombatra

Szeretem, ha időnként maga a nagyvilág keveredik utamba. Belémbotlik, mint egy spanyol turista a Petrov tövében, elkeseredve keresve a "központot" (centrum? you mean the main squeare? or the Ceska train stop?), vagy lazán befogadva, mint a Couchsurfing-es péntekek kavalkádja. Attól, hogy elköteleztem magam egy-két dolog mellett, amelyek Brünnbe kötnek, szívesen veszem még, ha meglátogat --- talán használhatnám azt a szólást Mohamedről - a Brünnön kívüli világ. Mondjuk így, szombat délután. Egy pohár finom latté mellett.

 

Alsókalocsa Brünnben

Mottó: Ha a SULI szóban két betűt lecserélünk, és egyet elhagyunk, SÖR-t kapunk.

Valami olyan helyet kerestünk, ahol még eddig nem jártunk, de nem esik messze a városközponttól, ahol diákpénzből is ehetünk-ihatunk, de mégis hangulatos, ha lehet, egyedi légkör fogadja a vendéget. Laci hozta a jó tippet, így aztán elmentünk --- Alsókalocsába.

50 x 50 (x 50)

Nem szeretem számokká degradálni az embereket. Nem igazán tudom átlátni a Nagy Összefüggéseket sem, hamarabb veszik el figyelmem az apró részletek, a kicsi kedves motívumok táncában.... Találunk olyanokat, akik nem fognak elítélni ezért, sőt néhányuk talán szívesen élvezi hétköznapi szépségeikből nektárként lakmározó pillangó-figyelmem látogatásait. De sajnos nem ők lesznek azok, akik aláírják a diplomámat. Márpedig, ilyen adottságokkal elég nehéz diploma munkát írni (gy.k.: szakdolgozat). Márpedig, én is szeretnék az lenni, aki fölfedezte, kimutatta, megtalálta, megalkotta, bemutatta, bebizonyította..... (azt hiszem, itt pont az a részlet hiányzik, amit parafrazáltam.... ja, mert az itt van). 

 

A lézer és a karácsony

Egy szóvicc jutott régebben az eszembe: a lézer nem más, mint a fény szeretet erősítése, a szívekből jövő egymás által stimulált - serkentett kisugárzás által. Ha már itt tartunk, ehagytuk a téli napfordulót - egyre fényesebbek lesznek a nappalok, és Jézus születését ünnepeljük, akkor ezúttal boldog karácsonyt kíván mindenkinek a

Sárga szamár blog

és szeressük egymást, mert az jó.