Nem csupán névadónk iránti tiszteletből írogatom lassan szemeszterek óta a cikkeket Kazinczy Ferenc viszontagságairól. A Fogságom naplóját olvasva nagyon a szívemhez nőtt ez a kedves, művelt emberke. Úgy érzem, az irodalom- és történelem könyvek mázát nélkülözve, itt, a Sárga Szamár lapjain, megmutathatjuk kedves ősünk igazi arcát. A most következő epizódok fél évvel Kazinczy elfogatása után játszódnak.
Május 30. - Szobámban gyakran fordúla meg egy Rakics nevű rác közlegény. - De goszpode - úgymond -, mi dolog az, hogy te víg vagy, míg mások mindég búslakodnak. Mit csináltál, hogy idehoztak? - Mondám neki, hogy minden vétkem az, hogy leírtam valamit és hogy társaimat el nem árultam. (...)
Ma belép s felváltatik. Láttam, valamit akar. Baljába veszi kardját, benyúl nadrágjába, s minden szó nélkül egy papirost nyújta kezembe. Szulyovszky írta s tintával. Követ, hogy elárult engem és magát; azt hitte, kiszabadul érte. Hallja, hogy én víg vagyok, táncolgatok, énekelek. Bizonyosan jó híreim vannak. Ő éjjel-nappal sír. Kér, küldjem által neki a direktor által Bécsből vett levelet.
Nekem nem vala tintám. Hogy papirosom legyen, csokoládét vettem, s egy gombostűm maradván ruhámban, azzal írogatám a papirosra verseimet, amiket ott csináltam. Feleltem tehát Szulyovszkynak, hogy nekem semmi híreim nincsenek. Azért vagyok víg, mert nem akarom, hogy lelkem elcsüggedjen. Ha veszni kell, vesszünk szépen. (…)
Május 31. - Orvosom, látván elgyengülésemet, meghagyá, hogy bornemissza lévén különben, mindennap igyam meg egy meszely budai bort. Ez nekem kedves parancsolat vala, mert ürügyem volt bort hordatni, s azzal jól tartám katonáimat (…). A borital nekem orrfolyást okozott, s ma egész nap folyt a vérem. Estve kilenckor egy soha addig nem látott legényt zártak be hozzám.
- Magyar ked? Nem felele.
- Ist er ein Deutscher? - Nem felelt.
- Slovák s ce? - Nem felelt.
Három fertályt üte, s a legény megszólala:
- Mindég úgy foly az a vér? - kérdé.
- S kend magyar, és még sem akara szólani? barátom, ez rút dolog. Hová való ked? (…)
- Jaj uram - monda a legény -, tudná csak az úr, mint leselkednek utánam, már egyszer kevésbe múlt, hogy meg nem vesszőzének. Én voltam a viceispán (a Hajnóczy) kedves embere, s minden dolgát elvégeztem, csak egy Kassai Ferencre nem tudok akadni, hogy annak is elmondjam, amit neki izent. - Gyanítván, hogy az izenet nekem szól, tudakozám, mit tud Kassai Ferencről, s felelt, hogy csak annyit, hogy az barnahajú, alacsonytermetű, vékony fiatal ember, s itt zöld mentéje van és céklaszín nadrága. Előkerestem a carmoisin-színű magyar nadrágot, s mutattam neki s mondottam, hogy nevem Kazinczy Ferenc, nem Kassai.
- Kazinczy, Kazinczy uram - monda a katona.
- Várjon az úr, ide jövök még az éjjel, s elmondom, amit kell. - De én, tartván hogy ide nem találják ereszteni, kényszerítém az embert, mondaná mindjárt most.
- No tehát csak annyit: az úr meg nem hal: kéri az urat, ha kiszabadul, menjen Sopronba, s vegye el az ő mátkáját. Nyugodtan fogna menni hóhérkard alá, ha tudná, hogy az ő mátkáját az úr veszi el.
Ki kelle valakinek lesni a gyanús embert, mert soha többé nem láttam.
Június elsőjén. - Felejthetetlen nap vala a tegnapi, mert hogy engem Hajnóczy óhajta mátkájának férjül, annak becsét egész mértékben érzem, s kevélykedem vele; de felejthetetlen lesz a mai is, irtóztató emlékével.
Két három mosdómat töltöttem tele véremmel, s végre elszunnyadtam. Akkor ébredek fel, midőn reggel három órakor egy öreg katona eloltá gyertyámat, mely a kemence párkányán ége. A szobában így az a kétes fény terjede el, melyet a halálos betegségben sínylők körül látunk.
- Magyar kend? - kérdem.
- Az vagyok, uram - felele a legény, nem úgy rettegve mint társai.
- Hát mi újság? - Nem jó - úgymond -, mert ennek a kövérseggű papnak la, (Verseghynek) és egy fiatal úrnak holnapután elütik a fejét.
- Dehogy ütik! - mondám -; ha el akarták volna ütni, akkor ütötték volna el, mikor minap az ötnek.
- Nem ütik? De úgy elütik b...m a feje lelkét, mintha soha sem állott volna a két válla közt. A hóhér és a két koporsó már amoda által van (a gárdaháznál), nekünk pedig kiadák a parancsolatot, hogy holnapután spallért csináljunk.
Ötkor új őröm jött, s ezt mondta; hétkor a harmadik, s ezt mondta; kilenckor a negyedik, s ezt mondta; tizenegykor az ötödik, s ezt mondta. (…) Mindenike azt mondá, hogy a kövérseggű pap egy fiatal úrral együtt vesz, s engem fiatalnak nézhetének, mert kis karcsú termetem fiatalabbnak nézete, mint valék. Azt hittem, hogy én halok meg. Természeti halállal veszni, az is igen nehéz; hát hóhérkarddal, s mint gonosztevő! De felélesztém lelkemet. A rettegés nem segít a bajon, s gyáván veszni rút, nyugalomban szép, mondám magamnak.
(… Ebéd után kazinczyt bírái elé kísérték.)
Midőn XVI. Lajost a guillotinhez vitték, ő, ki mindeddig úgy hitte, hogy csak ijesztik, de ott neki, a királynak megkegyelmeznek, felkiálta: Je suis perdu! (…) Bizonyosnak nézém vesztemet, s nem reménylék többé semmit. (…)
Én nyugalomba lépék be, s meghajtám magamat minden szó nélkül, szüntelen orrom előtt tartván fejér kendőmet, mert vérem itt is mindég folyt. Egy szálas, feketehajú, fecskeszakállú fiatalember (Vrchovszky) egy csaknem térdig érő tobákszín kabátban Szentjóbi László és Verseghy Ferenc mellett foga helyt. (…)
Csörge újra a lánc. De ki számlálhatná meg mind őket!
Somogyi (protonotarius) olvasá: - Megtekintetvén az általatok felküldött XIII. pört, látván hogy Őz Pál és Szolárcsek Sándor magok iránt a javulásnak semmi reményét nem hagyták fent, ezek iránt a halálos ítéletet végrehajtatni parancsoljuk; a többiek tartassanak addig, donec sufficientia poenitudinis suae signa ediderint. (cca.: amíg elégséges bűnbánatot nem tanúsítanak) (…)
Verseghy és én együtt jövénk ki a refektóriumból.
- De mondd el csak - mondám -, micsoda ember vala az a Hajnóczy, hogy hozzá írt leveleim közül nekem kettőt improcessualtak? Őtet 1794. augusztus 16. fogták el, Martinovicsot augusztus elsőjén. Miért nem égeté el a leveleket?
- Mi gondom nekem azokra - mondá Verseghy -; én csak annak örülök, hogy már most jó ízzel ehetem.
- Nem hiába vagy pap - felelék, csudálkozva, hogy még a fogságban is hasa volt istene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése