Nagy Testvér és a csokoládé

„Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… […] Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk.”

George Orwell Indiában, brit gyarmati tisztviselő családjába születik 1903-ban. Tanulmányait Angliában végzi, majd hat évet szolgál Burmában az Indiai Birodalmi Rendőrségnél. Hazatérve két évig alkalmi munkákból, koldulásból és csavargásból él. 1930-ban kezd újságíróként dolgozni, részt vesz a spanyol polgárháborúban, a világháború alatt a BBC-nek tudósít. Első anti-totalitárius regényét, az Állatfarmot a háború után fejezi be. Annak ellenére, hogy több kiadó még a gondolatát is elveti a kézirat publikálásának, megjelenését követően óriási hírnévet hoz az írónak. Ekkor viszont már csak öt év van hátra Orwell életéből. 1948-ban megírja az Ezerkilencszáznyolcvannégyet.

A helyszín egy szürke rémálomba illő kép: London, állandó bombázások, vég nélküli háború közepette, 1984-ben. A szürke, málladozó betontömbökből álló városból a Párt kitörölte a múltat, kiradírozta az emberek agyát és helyébe egy valótlan, beteg történetet ültetett. Minden hatalom a Párt kezében összpontosul, aki a Nagy Testvér álarca mögé bújik. A Nagy Testvér egy mindenekfelett alló, negyvenöt év körüli, bajszos férfiarc, akit soha senki nem látott. Arcképe falakat beborító óriásposzterekről, pénzérmékről, könyvborítókról és cigarettacsomagokról mosolyog vissza az emberekre. Vérfagyasztó mosolya mindenkivel elhiteti, hogy nincs más választása, mint alávetni magát a Párt akaratának...

Feltűnik Winston, akinek kezébe kerül egy füzet, egy üveg papírnehezék, és az elfelejtett (és tiltott) tárgyak ködös gyerekkori emlékeket idéznek benne. Majd egy tábla igazi csokoládé, egy csésze kávé és a nő, és Winston ellenszegül a Pártnak. Bukása elkerülhetetlen.

A regény ámulatba ejtő pontossággal vázolja fel, milyen módszerekkel képes a hatalmon levő réteg elérni az emberek teljes mentális leépülését. Bár a pszichológia nem területem, elhatároztam, utánanézek, mit ír a szakirodalom: hogyan lehet valakit pszichikai nyomással arra bírni, hogy gyökeresen megváltoztassa világnézetét, életfilozófiáját, múltképét. Ne essen félreértés, most nem a könyv legutolsó részével – ahol ezt az állapotot kínzással érik el – szeretnék foglalkozni, hanem a könyv első felével, ahol főhősünk, Winston még szabad.

Hihetetlenül meglepő ugyanis, mennyire ismerős motívumokba botlik az ember a regény olvasása közben. Bár a generációm szerencsére nem áldozata egy totalitárius ideológia mindent elborító maszlagának, ennek ellenére határozottan úgy éreztem, hogy minket is - ha természetesen nem is olyan mértékben, mint ahogy azt Orwell ecseteli – hasonló módszereken alapuló manipulációk ér(het)nek, mint az Orwell-féle társadalmat, és ezek a befolyások vezet(het)nek tudatalatti leépülésünkhöz, vélemény- és világnézetdeformációnkhoz.

Elsőként Edward Hunter amerikai újságíró ejtette ki azt a szót, hogy brainwashing (magyarul: ideolóogiai átnevelés, agymosás) 1950-ben, amikor a kóreai háborúból tudósított. A kifejezés egy kínai szó tükörfordításaként született meg, amely a háborús foglyok szándékos tudatmódosítását volt hivatott jelölni. A kifejezést később visszamenően használták a szovjet koncepciós perekre. Kathleen Taylor brit pszichológus olyan folyamatként írja le az agymosást, mely célja az emberi elme szándékos és rosszakaratú célból való teljes irányítása. Végeredménye az egyén szabadságának, identitásának teljes elvesztése.

Nézzük meg, hogyan működik mindez Orwell regényében. Taylor nyolc módszert sorol fel a teljes tudatváltás eléréséhez, többek között az áldozat környezetével való kommunikációjának teljes ellenőrzését, az áldozatban bizonyos viselkedés- és hangulatminták szándékos és spontánnak imitált kiváltását. Legfontosabbnak mindezek közül viszont az új ideológia alapdogmáinak érvénybe léptetését tekinti. Ezek lehetnek akár teljes képtelenségek, melyeket az áldozatnak feltétel nélkül kell elfogadnia, melyek tudományosan bizonyítottnak vannak kikiáltva és morálisan nem vonhatók kérdőre. A „kettő meg kettő öt” állítás például a regényben akkor hangzik el először, amikor Winston azon gondolkodik, hogy ha a Párt kijelenti, hogy „kettő meg kettő öt”, és ha ezt az állítást mindenki elhiszi, akkor vajon igazzá válik-e...

 „Egyáltalán, honnan tudhatjuk, hogy kettő meg kettő valóban négy? Vagy hogy a nehézségi erő működik? Vagy hogy a múlt megváltoztathatatlan? Ha mind a múlt, mind pedig a külső világ csak tudatunkban létezik, s ha tudatunk maga szabályozható - akkor mi a helyzet?“

Vonatkoztassunk el egy pillanatra Orwelltől és gondolkodjunk el, mi az agymosás ma. Átvitt értelemben a hírközlő és szórakoztató médiák tudatos közvéleményalakításának jelenségére és a társadalom szabad gondolkodásának megbénítására használják a kifejezést.

Lássuk csak, mi az első lépés Taylor szerint? A környezettel való kommunikáció ellenőrzése. Lényegében minden, amit tudunk és hiszünk a világról, a napi újság, heti hírlapok, rádió és TV útján jut el hozzánk. Az információ, amit megkapunk, a közvéleményalakítók kezében van. A médiafőnököknek pedig módjában áll létjogosultságuknak nem megfelelő módon közölni, vagy elhallgatni híreket. Bizonyos viselkedés- és hangulatminták szándékos és spontánnak imitált kiváltása. A nekünk nyújtott hír és szórakoztatás elrendezésében nagy hangsúly van fektetve az alaposság mellett a finomságra. Rengeteg múlik például azon, milyen hangsúllyal, hanglejtéssel érkezik hozzánk az információ, illetve milyen képet látunk mellette a magazinban. Mindez tudatalattian kivált belőlünk egy bizonyos reakciót, amely befolyásolja, hogy hogyan magyarázzuk azt, amit látunk, hallunk. Ezzel meg is érkeztünk a következő ponthoz, amely nem más mint az alapdogmák érvénybe léptetése. A hírközlő szervek tehát nem csak kialakítják a világról alkotott képünket, hanem meg is mondják, hogyan vélekedjünk róla.

Orwell ezenkívül a nyelvet tekinti a manipuláció egyik legfontosabb eszközének. Egy mesterséges nyelvet alakít ki, az Újbeszélt, mely az angolon alapul, de lecsökkentett szókinccsel és nyelvtannal rendelkezik. Művelőinek fő célja a minimális szókincs elérése – ennek érdekében eltávolítják a nyelv jelentésének minden árnyalatát – azzal az elképzeléssel, hogy ha valamit nem lehet kimondani, akkor azt gondolni is lehetetlen.

Hmmm, elgondolkodtál már rajta, hogy maradt-e elég... szavad??

Havran Kati

kép: http://laughingsquid.com/the-13th-annual-brainwash-movie-festival/