Valencia lángokban

Pakolok. Ismét pakolok. Sőt, nem kis dicsekvéssel jegyzem meg, hogy minél tovább tengetem Erazmus-életemet Spanyolföldön, annál rutinosabban és rövidebb idő alatt művelem ilyen-olyan ingóságaim hátizsákba hagyigálásának művészetét. Térképet, hálózsákot és fényképezőgépet tuszkolok ezúttal a csomagomba. Meg egy üveg vörösbort, házigazdám (remélhető) örömére. Castellóntól, a várostól ahol lakom, Valencia csak egy órányira terül el. Szeretem befutni a Castellón-Valencia távot a helyi vonattal, amely minden festői hangulatú tengerparti falucskában megáll, hogy aztán továbbrobogjon, és én az úton virágzó mandulafákban és gyümölcstől roskadozó narancsfákban gyönyörködhessem. A lelket simogató látványtól ezúttal viszont megfoszt az embertömeg, amely konzervdobozba préselt szardíniák módjára toporog a vagonban, arra várva, hogy a végállomáson némi friss levegőhöz jusson. 

Ezen a héten ünnepel az egész valenciai autonóm közösség. A legtöbb helyszínen már az előző hétvégén megkezdődtek a ceremóniák, úgy időzítve, hogy a lényegek lényege a fővárosban, Valenciában robbanjon-lángoljon az ünnep utolsó éjjelén. Így hát bármilyen városba vagy faluba csöppentem a napokban, mascletába, cabalgatába és corridába botlottam. Táncoltam hagyományos valenciai néptáncot, követtem a 19. századbeli ruhákba öltözött búcsújárók véget nem érő menetét, megnéztem a gigantikus virágszobrok építését, talpam alatt robbanó petárdák mellől ugráltam félre, tomboló konfettiviharban kanyarogtam, és rendületlen állatvédő meggyőződésem ellenére borzongva állapítottam meg, hogy rejt valami földöntúlit a matador tekintete, mikor kihúzza véres kardját a bika tarkójából… 

”Senyor pirotènic, pot començar la mascletà…” ezzel a mondattal kéri fel minden nap a hangosbemondó a tűzszerészt Valencia főterén, hogy indítsa be az aznapi masclétát. 19 napon át több ezer ember gyűlik össze minden nap délután kettőkor a Plaza de Ayuntamientón, hogy részt vegyen a nap fő eseményén. Hogy mi a mascleta? „Valenciainak kell lenned, hogy értsd és élvezni tudd a mascletát” mondják a valenciaiak. A kíváncsi turista számára tényleg nem több első látásra, mint tömény puskaporillat, tűz, füst és hatalmas robaj. Tűzijáték látvány nélkül, egyre erősödő ritmikus hangkavalkáddal, öt percen át, amely egy utolsó húsz másodperces dobhártyaszaggató hangorkánnal ér véget. A növekvő hangerő egyre nagyobb emóciókat vált ki a tömegből, és a mascleta végeztével az egész tömeg ujjongva tapsol. Részt venni a masclétán mindenekelőtt közösségi esemény a valenciai őslakosok számára, akik azért mennek, hogy összefussanak a barátaikkal, együtt legurítsanak egy caña sört, és véleményt mondjanak az első megjelent fallákról. A város ugyanis megtelik több száz gigantikus szoborral a héten. 

 A falla, melyről az ünnep a nevét kapta, speciális kartonból készült szobor, mely több mint négy hónapon át készül és mintegy négy napon át tekinthető meg. A fallák népszerű szeméyiségeket ábrázolnak, kevésbé népszerű politikusokat figuráznak ki és közéleti történésekről mondanak véleményt, nem kendőzött, éles cinikus-kritikus felhanggal. Így lehet találkozni bármelyik sarkon Angela Merkellel és Nicolas Sarkozyvel, míg a spanyol politikai elitből idén Rajoy es Zapatero karikatúrái vitték a pálmát. És melyek azok a témák, amelyek a leginkább foglalkoztatják a spanyol közéletet? A kormány felettébb népszerűtlen megszorító intézkedései, az ezek ellen rendezett mindennapos sztrájkok (amelyek viszont az ünnepek idejére elcsitulnak), de helyet kapott a castellóni reptér ügye is, amely már több mint egy éve áll üzemen kívül, azon egyszerű oknál fogva, hogy a tulajdonos és a működtető nem tudnak megegyezni bizonyos homályos pénzügyi részleteket illetően. Hétfő éjjelig lehet megnézni és elbúcsúzni a több száz valódi mesterműtől. Hétfőn este, pontban éjfélkor ugyanis az összes szobor elég. 

Vér, tűz és puskapor. Így ünnepelnek egy héten át Valenciában. Egy perccel éjfél előtt több ezer ember toporog a Plaza de Ayuntamientón, és lélegzetvisszafojtva várja, hogy föllángoljon a város... 

Havran Kati