Ma ér véget a "Színházvilág" festivál --- de mi volt tegnap, és tegnapelőtt.....!!!

Tavaly az álarcos felvonulás miatt írtam erről a fesztiválról, idén azonban Lacinak hála, néhány előadásra is bekerültem. Persze, szigorúan tartom magam a vizsgaidőszakos napirendhez, de a khalokagátia elvét követve némi táplálék a léleknek is kijár, ha már az elme akkora falatokat kap mostanság. És már csak azért is meg akartam írni ezt a cikket, mert Sinkó László eszembe juttatta.  A Fléda folyosóján ülve. Hogy ha már van a Sárga Szamarunk, akár írhatnánk is cikket az egészről. Én persze szabadkoztam, hogy hát-dehát nem készültem kérdésekkel. Ő meg mosolyogva felete, hogy nem is kell azt, hisz csak úgy, spontán a legjobb.... 

hát.... megpróbálom....

Félreértés ne essék, nem szokásom neves művészek nyakába ugrani, Sinkó Lászlót is csak a jövő, és a Kafedik-krónika érdekében szólítottam meg, mint ahogy Szarvas Józsefet, Hollósi Frigyest, Molnár Piroskát,  Nagy Zsoltot, Földi Ádámot és az előadás többi szereplőjét is. Ő kérdezett vissza, hogy mit csinálunk itt ("Brnóban"), és mit tanulunk, és honnan is vagyunk. Nem tudom, a többiek hogyan, én csak azért válaszoltam, hogy tovább maradhassak napfényes nyugalma bűvkörében. Hisz a szavaknak ilyenkor úgysincs sok jelentése. Csak a hangját akartam megízlelni, a képet akartam megjegyezni, ahogy ült a Fléda folyosóján, és kedves szavára félkörbe gyűltünk fehér hajú valósága előtt. A képet, hisz azon az estén olyan kifejezőek voltak a képek.... 

A nyers hús a fehér csempefalon.... A búza halom a hátsó sarokban.... Tonka szoknyája, amit alulról megtoldottak, de a két anyag színe elütött egymástól.  A templomi padsor a színtér bejáratában, halvány fény, éneklő hívek.... A tiszta, mindenkiétől elütő, hófehér ing Abramon..... Képek mindenhol, és olyan igaziak, hogy szinte felismertem a falumat, noha véresen torz, kegyetlen görbetükörben. Bármelyik falut.... bármelyik embercsoportot..... A nénikét, a beteget, a szegényet, az özvegyet, és a másat..... Fülledt, túlságosan tömör közösség, ahol mégis mindenki mindenkinek ellensége.... Mintha ezek az emberek annyit szenvedtek volna már, hogy csak mások kínja és gyötrelme okozna nekik enyhülést.... Vagy öröktől fogva ilyen keserűek lettek volna, és a háború, mint bármilyen más esemény, csak egy következő epizód lett volna életükben, csak egy újabb színes háttér gyarló játszmáikhoz? Jó lenne hinni, hogy a megjavított orgona szavára majd kicsit jobban odahallgat feléjük az Isten is..... Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból. 

fotó innen

Ilyen varázslat is talán csak a színház világában fordulhat elő, hogy Brünnben csücsülve élvezzük a budapesti Nemzeti Színház, és a Katona József Színház előadását - a nézősereggel ellentétben szinkrontolmács és feliratok igénye nélkül. Mindent szóról szóra értve. Persze, csak azt, amit nem túl halkan, nem túl gyorsan, vagy nem halandzsául mondanak, mert ebben a világban néha minden annyira abszurd, hogy hiába a szó, a nyelvtudás, a dolgok attól még fejre állnak.

Ez már a Ledarálnakeltűntem, mely nem A per című Kafka-regény színházi adaptációja. Játék.... vagy tánc. Amolyan életjáték.... vagy haláltánc. K. József (időnként palócosan "Jauzska"), letartóztatása, küzdelme, végzete. Kiszámíthatatlan, érthetetlen világ, tele előre nem látható, meglepő elemekkel. A szép a rúttal párosul, az aljas néha kedves is, a segítség talán nem is igazi, a  logika sántít, a szavak elvesztik értelmüket - néha csak lassan lebegnek, máskor meg ömlenek, fröcsögnek.... A színház határai is felbomlani látszanak, nem csak K. Józsefet, de a nézőket is megtéveszti időnként ez a furcsa játék, hogy a végén már azt sem tudják, mikor kell  (s hogy kell-e?) tapsolni. Mesterien kezelt intertextualitás, macskák, cowboy, váratlanul felbukkanó ismerős dallamok (talán az sem véletlen, hogy a K. Józsefet alakító Keresztes Tamás amolyan kis, johny depp-es bajuszkát visel), kedves mutatványok, hangok, fények, tánc, átváltozás, valóság, játék.... 

fotó innen

A Divadlo Husa na provázku udvarát díszítő unikornis fejek alatt a falat támasztva, lélekben még a látott előadás képeiben kutatva, kicsit el is fáradva és megszédülve a soksok impulzustól..... csak egy mosolyra futotta, ahogy Jordán Adél, Keresztes Tamás, Tenki Réka, Fekete Ernő  és Nagy Ervin elsétáltak mellettem. Amolyan hálás mosolyra. Köszönősre. Elvarázsoltra....

(Ne féljetek, a krónika ügyét Laci lovagiasan felvállalta, így az estének nem csak az én cikkem állít  majd emléket;)

Mielőtt véget érne a "Színházvilág", vagyis a Divadelný svět Brno 2012 fesztivál, ma még kivonul Brünn utcáira ez a csodálatos világ, és kosztümjeivel, dallamával, színeivel, táncával elvarázsolja kicsit az egész várost. Slavnost masek, avagy a kosztümök ünnepe búcsúztatja a fesztivált. Aki nem jön velünk éjjeli túrára, az ne hagyja ki ezt a látványosságot!