Mindenszentek vs. Trick or Treat - avagy amikor a blogger szeme elkerekedik

Egy érdekes megfigyelés ihlette ezt a beírást, még azon az emlékezetes első Sárga Szamár live akción. Ültünk a notebookokkal és kávéspoharakkal teli asztalka körül, és majdnem teljesen elégedettek voltunk  a (világgal nem, azon mindig lenne mit javítani, de a) bloggal. A statisztikák szerint Szamarunk heti olvasottsága ezer megnyitás fölött volt, hát miért ne lettünk volna elégedettek. Néhány hozzászóláson kívül egyedül ez a visszacsatolásnak nehezen nevezhető számérték informál bennünket arról, hogy jó úton járunk-e, illetve jó úton terelgetjük-e sárga négylábúnkat, hát méltán szentelünk neki némi figyelmet. Ám hogy jön mindehhez október 31., az esti gyertyafények és a tengeren túlról importált "tökös" szokások?

Sütőtök, természetes környezetében


Nem próbálom meg elmagyarázni, honnan ered az "All Hallows' Evening"-nek is nevezett ünnep a maga szellemes szokásaival, a mindenszentek és a halottak napja viszonyát sem most fogom tisztázni, sőt a reformáció napjaként is emlegetett október 31.-éről sem fogok mélyebben megemlékezni. Egyszerűen csak elkerekedett a szemünk Kati, RolKo és Tema kollégákkal, mikor megláttuk, hogy blogunk olvasottságmérője a tavaly ilyentájt pulbikált cikkünknek köszönhetően nőtt ekkorára. Míg más cikket legföljebb 379-szer nyitottak meg a kedves olvasók, az említett cikket egy hét alatt 660-an keresték.

Fra Angelico mindenszentjei
Nézzük csak meg, mit tanulhatunk a kétségkívül legközkedvelteb cikk szerzőjétől? Talán a stílusa lenne olyan megkapó? Esetleg témájával varázsolta el az olvasóközönséget? Megtalálta volna a boldogságszérum receptjét, a gyors internetkapcsolat titkát, vagy egyenesen a helyes kérdést a 42-re? Aki nem szereti elveszteni az illúzióit, ne olvasson tovább....
sütőtök, ahogy nem fordul elő a temrészetben
Nos, kérem, a cikk sikere egyszerűen abban rejlik, hogy többen érdeklődnek az interneten a tökvájás mikéntjei felől, mint mondjuk a Tugandhat villa műszaki csodái, a Jóvilágvan, ITI vagy Bohamian Betyars zenekarok gondolatai, Kazinczy naplója, vagy Brünn érdekességei felől. Az október 31-hez kötődő lámpások, álarcok, filmek, képek, sablonok (!!!) és az ünnep egyéb tartozékai nagyban lekörözték az intelligenciát fejlesztő Merkúr játékot, Lázár Ervint, a spanyolországi beszámolókat és még sorolhatnám.... Hé, emberek, tényleg ennyire kommerszek vagyunk???
u.i.: ez a cikk biztosan nem fogja emelni az olvasottságot, ugyanis a keresett szót egyetlen egyszer sem írtam le. De azért. Ugye tudjátok mire gonodolok. 
képek:
innen
innen 
és innen

2 megjegyzés:

  1. Én hozzátenném, Szeptember elejétől szinte napi rendszerességgel látogatom a "sárga négylábú" blogot ... :P van, hogy néha többször is...

    VálaszTörlés