1799. június 22-én áthelyezik Kazinczyt az obrovici fegyházból. Nyolc fogolytársával (Szulyovszky Menhért, Úza, Hirgeist, Szmetanovics, Szlávy János, Laczkovics László, Baranyai Mihály, Újgyörgyi József) együtt utazik. Több, mint tizennégy napig tart az út a három szekérnek, amin a foglyokat viszik Miroslav-on (Mislitz), Znojmo-n (Znaym), Retz-en (Rötz), Eggenburg-on, Krems-en, St. Pölten-en, Amstetten-en keresztül Kufstein-be. Sem az út, sem a kufsteini raboskodás nem maradt nyomtalanul Kazinczy naplójában.
"Znaymon innen félórányira van az a deákul Lucának nevezett praemonstratensisi nagy klastrom, melytől még az én időmben is Jászó és Lelesz függött. (Ez a két kelet-szlovákiai település máig büszke kolostorára, s a leleszi alapítólevél fontos nyelvemlékünk - v.) II. József eltörlötte a rendet, s midőn ott most elmenénk, mosott ruhákat láttam kifüggeni a kaszárnyává változtatott klastrom ablakiból, és a Lacy gyalogregementje katonáinak citromszínű hajtókás kikrétázott fejér kabátjaikat."
"Átmenvén a Dunán a Bécs és Párizs közt vonuló úton sok útazó méne el mellettünk. Nem tudtam én, hogy Aubert (Huf-regementbeli korhely és tökös, szörnyű testű, goromba főhadnagy – idézve Kazinczytól - v.) mindennek azt hazudta (...), hogy mi moszkvák vagyunk. Nem akará ő, vagy talán az udvar, hogy tudja hazánk, hova levénk Brünnből. Azonban én frakkot nem vettem volna magamra az egész úton; mindég magyar dolmányban mentem, s úgy ültem szekeremben, hogy lábamon lássák a vasat."
"A sok utasoktól Emsen (Enns?) is megtudták, hogy kilenc országlásfoglyai vason vitetnek, s minthogy a város kősziklás dombon áll, s el nem kerültethetik, a városiak úgy öszvetoldúlának a piacon, merre útunk méne, mintha ott vásár volt volna. Az én lelkem nem lehet öröm nélkül, s én a nézésükre összegyűlteknek köszöngettem, s csak azért is, hogy lássák nyugalmunkat, és ha tudják, hogy magyarok vagyunk, nemzetünkre háramoljon fény. (...)
A setét Úza kifakadt:
- De kutyateremtette németjének micsoda öröm köszöngetni?
Békét hagyék a nemeslelkűnek, mert tudtam, hogy szavam fel nem derítheti lelkét."
"Éjfél vala (1799. július 6.), midőn Kufsteinba érénk. Kapitány Cservenka, egy hetvenesztendős, sánta artillerista kapitány vala commendánsunk (a vár commendánsa más vala) s ez a városban lakott, mely éppen alatta van az iszonyú hegynek."
"A várba négyszázötvenkét grádics viszen, ha jól jegyzé meg Szulyovszky, s a status foglyai ott egy toronyban tartatnak, mely tizenhárom rekeszeket foglal magában."
"A dachstuhl (oszlop, mely a fedel közepét tartja) oly vastag, hogy három ember összefogott kézzel nehezen ölelhetné körűl. Ez körűl fut el a folyosó. Minden két szobának egy pitvara van. A szoba alacsony, az ablak nagyocska, s párkányát elérheti a térd. Az ablak falában nem csak vasrúd, hanem drótbul font rostély is. A szoba ajtaja s a parányi kemence egészen elfogják a négy fal egyikét. (...) A szoba ajtaja belűlről vas pléhhel vala bevonva, s azon egy ablaklyuk, de amelyet kívűlről mindég zárva tartottak. Holmit ezen adának be, mert az ajtó csak szombaton nyittatott meg a kapitány jelenlétében, míg a borbély a szenvedőt megberetválá, s a gyomorszék kiüríttetett."
Megszokhattuk, hogy Kazinczy, ha tehette, rajzot készített az épületekről, melyekben raboskodott. Az alábbi, kör-keresztmetszetű toronyban a 2-es számú cella volt az övé, s az 5-ben, annak idején, báró Wesselényi raboskodott "vagy ötödfél esztendejig".
"Kufstein szomorú haza. Ugorkát Bozenből hozatánk, mert azt ez a föld nem terem. Egy nap halat főzeték, s nyers hagymát hozattam fel. Elkiáltám magamat: hagyma te az én honomban termettél! A kufsteini bíró Bécsben vala, s meglátá, hogy almanagyságú hagymát hozának fel Magyarországról egy hajón. Két zsákkal megveve. Még egyet hozattam, s úgy tartottam mint kincsemet."
"Virradatkor kinézek ablakomon. Előttem meredezett az egekig a Kaiserberg. Alattam fekvék a külvároska, s leláttam az ország útjára. Gyönyörű lakás, de szabadnak."
"Budai és brünni fogságunknak legalább az az öröme volt, hogy a mieink életek felől azáltal tudhatánk valamit, hogy tőlök pénzt, tokajit, ruhabelit vettünk. Kufsteinban nem vevénk e vígasztalást... "
"Azonban 1800. május 22. estveli 7 órakor (majdnem tíz hónapja van már Kazinczy Kufstein-ben ekkor - v.) már nyílik belső ajtóm fiókja, s Grimmel (Grimmel Ignác főprofósz) beadja vacsorámat. Ezzel megfordúl s ismét előjövén az ajtófiókhoz, jobbjával egy kontó forma papirosat, baljával egy oly valamit, mint egy összehajtott, de még be nem kötött könyv, nekem ád be, minden szó nélkül. - Hála Istennek! valaha tehát megérkezett! - kiáltám, azt hivén, hogy a nyaláb a Bährens munkája Über die Klassiker, melyet még szeptemberben kértem megszereztetni erszényemre. Az igen kevés szavú Grimmel nem adta a nyalábot, hanem a contót...."
"Hogy megszabaduljak tőle, úgy tettem, mintha meg akarnám tekinteni, tudám én, mit ér a kontók bemutatása a fogolynak: de mint lettem oda, midőn kontó helyett az anyám levelét láttam meg. Egyszerre rogytam térdre, s ég felé emelém a papírost, mint a misemondó az ostyát. Grimmel megrázkódva hallá sikoltásomat, ordításomat:
A kontónak nézett papiros az anyám adress nélkül, pecsét nélkül írt levele volt, a nyalábban nem Bährens, hanem hat fejér zsebkendő...."
Fogságom naplója – feldolgozta vica,
Kazinczy Ferenc műveinek Szauder Mária válogatása alapján megjelent gyűjteményéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése