Kezdjem azzal, hogy az első tervezgetésekkor öt csapattal számoltunk? Hogy a többet -mi tagadás- valószínűtlennek láttuk? Éppen ezért volt nagyon kellemes csalódás látni, hogy a termet zsúfoltig töltöttük...
Kérdésgyártás közepette néhányszor megegyeztünk abban, hogy látva a kérdéseket, kezdjük sajnálni a versenyzőket. Pedig egyikünk sem indult neki olyan céllal a dolognak, hogy akkor most majd valami nagyon nehéz, nagyon szőrszálhasogató kérdést rak össze. Mind csak olyan kérdéseket tettünk fel, amelyekre mi magunk ismertük a választ. Ez aztán azt eredményezte, hogy mindeki igyekezett a "saját" témájában valami érdekeset kérdezni, így aztán természetes, hogy a négy ember szemszögéből vizsgált tizenhattémakör csak úgy hemzsegett a nem éppen triviális kérdésektől...
Válaszaitok között is akadtak nem éppen triviálisak - néhány megfigyelést, nekem érdekes, szembetűnő, néha megmosolyogtató választ, észrevételt most közzé tennék.... utólagos engedelmetekkel:)
Talán emlékeztek még a szlovákiai választásokon induló pártokhoz fűződő kérdésre... egészen pontosan hat pártnak szerepel a nevében valamilyen formában a demokratikus kifejezés (a teljesség kedvéért: sdku-ds, kdh, sdl, smer-sd, hzds, zz- dus), az érdekes azonban az, hogy bár minden csapat egyjegyű számra tippelt, a hatot senki nem mondta... pedig még csak nem is transzcendens szám :)
Felsorolni hármat-négyet a James Bond-ok közül, Kata szerint a legalapabb alapműveltség része, (én nem is ellenkezem vele, amig fel tudok sorolni ennyit anélkül, hogy láttam volna akár egy Bond filmet is) éppen ezért nem szándékszik a továbbiakban szóba állni azzal a csapattal, aki George Clooney-t is 007-es ügynökké változtatta :)
Ahogy az elnökünknek nem ártana megtanulnia, hányadik is a sorban, nekünk sem ártana megjegyezni, hogy melyik is volt az a szervezet, aki a Spielberg-beli Kazinczy táblát elhelyezte... szóval memorizáljuk: az említett szervezet az 1921-ben alakult Corvinia volt, Feri pedig a 27. elnök...
Abból, hogy a Dallas-t érintő kérdésre csak egy csapat tudott félig-meddig kielégítő választ adni (Bobby és Pamela Ewing örökbefogadott fia Christoper volt) arra mertünk következtetni, hogy a jelenlevők többségében már a Dallas-korszak után szocializálódtak...
Hogy a Nemzet Színészére való tippek között előfordult egy Gizi néni is (az egyik csapat válaszaiban meglepően gyakran jelent meg az illető "matróna", vagy ahol nem ő a maga teljességében, akkor legalább némelyik becses testrésze), még viszonylag emészthető volt... a hölgy legalább magyar névre hallgat... de egy Olivia Wilde???
Ami a transzcendens számokat illeti, a π vagy az e transzcendens, a 36 már kevésbé az :) Különben pedig olyan komplex szám, amelyik nem megoldása semmilyen racionális együtthatókat tartalmazó polinómnak. Tanulmányozzuk Cantort, ha szeretnénk jobban megérteni az adott kérdést... vagy ne, őt is, szegényt, őrültek házába csukták.
Nekem nem sokat mondott a törkölypálinka, sem a borpárlat kifejezés, de Laci szigorú ellenőrzésén viszonylag sok válasz ment át sikeresen. Így most megtanultam, hogy aki a törkölyt a szőlő héjából és a magból főzi az nem csinál jó törkölyt, illetve azt is, hogy valójában a törköly és a borpárlat közti különbség nem kisebb mint ég és föld...
Mit mondjak, nem lepett meg Pernyei Béla felbukkanása, örömmel veszem tudomásul, hogy vele bővül a világhírű magyar fotósok sora... de talán még lesz egy és más, amit megtanulhat Robert Capa-tól...
Hogy a zenetörténetben előfordulnak félbehagyott zeneművek, hagyján. De hogy mire jó egy fél örömlány? Vagy talán inkább bele se gondolok :)
A Laci "best of" kérdésére, ami a teszkós mocsárral kezdődött, megkaptuk a "best of választ":
Ha a "józanparasztész" kérdései közül a négy hajós fúrná az oldalatokat elárulhatom, a negyedik hajó léghajó kell, hogy legyen, különben nem lennének egymástól egyforma távolságra... az űrhajók pedig nem szoktak ilyen "alacsonyan" repkedni... a tengeralattjáró pedig egyszerű oknál fogva nem jó megoldás... nem szó szerinti hajó. :)
Mire végigböngésztem a válaszpapírkákat, egészen jókedvre hangolódtam, az alliteráló mondatokkal pedig aztán végleg levettetek a lábamról :) még azzal a kettővel is, ami végülis nem is alliterált... és mivel szerintem pompásan sikerültek, nem hagyom meg az olvasásuk örömét csak a saját magam számára:
- Barna birka bambán bóbiskolt beteg borja bal bokáján. (vagy a b-betűk vagy a sok mély magánhangzó teszi, mindenesetre mélabúsnak hangzik ez a mondat)
- Hát hová helyezted hibás hevületedben havas, hideg hógolyómat? (már egész vígan meglennék hideg hó nélkül, én inkább a tavaszt keresném :))
- Kázmér Kinga kint kúszik kutyát kergetve kegyetlenül kimerülve. (az első szót sajnos nem teljesen tudtam kisilabizálni, de erre hasonlított a legjobban)
- Kedves kicsi kincseim, kényes kezetekkel kegyesen késztessétek kifelé Katát! (túlteljesített szókeret, maximálisan illedelmes és udvarias felszólítás)
- Magyar munka mindig meghozza méltón megérdemelt mélységes megbecsülését. (mintha eleve közmondásnak vagy szólásnak született volna :) )
- Szeretem szerdánként a szép szagos szilárd szikkadt sz*t szagolni. (az sz betűk valahogy evokálják a hasonló gondolatokat :))
- Tomi termetes tenyerével a tepsibe tette a teve torkának tartalmát. (a nagy leleplezés: vajon mit rejt a teve torka? :))
- Valójában végleg veszve van várak védelmének végső vonala. (végvárak vitézeinek védelme vereséggel végződött? :))
- Anna akar rakni irodában nagy gyógyszer rakás sátrat.
- Tegnap piros sálat találtam, mikor reggel lementem mamuszban.
Ennyi szószaporítás talán elég is, ugyhogy már csak annyit tennék hozzá, hogy a nyerteseknek nagyonnagyon gratulálunk és reméljük, hogy -ahogy valószínűleg nem ez volt az első- nem ez volt az utolsó hasonló jellegű alkalom sem.
A győztes Bohemian IQ Betyársz töredéke |
És a kiértékelés, böngésszétek kedvetekre |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése