φως γραφις

   Fény és rajz. Miért pont ez a két szó? Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világ egy szeletnyi illúzióját élvezni tudjuk, fényre van szükségünk. Évezredek óta szeretnénk ezt az illúziót elmenteni, átadni valamilyen formában. Ezt több cél érdekében tehetjük meg, de a lényeg az alkotás vágya az emberben. A 19. században tett felfedezések sokasága tette lehetővé azt, hogy a fény rajzoljon helyettünk - az ember által létrejöttek a fényre érzékeny anyagok - így született a fényrajz, vagyis a fotográfia.

   Talán nagymamámnál voltam, vagy nem, de a lényeg, megtudtam Apukámtól, hogy bizony, bizony a hatvanas években fényképezgetett. Ezen felül, ahogy a kora mondhatni megkövetelte, saját maga dolgozta fel a képeit. Ekkor egy nagy késztetését éreztem arra, hogy nekem alkotnom kell. Elhatároztam, hazahozom a nagyítót és elkezdek vele foglalkozni. Sajnos, mint a szalma lángja, elvesztettem az energiát a kezdetleges akadályok leküzdéséhez, így nem született meg az otthoni sötétkamra. Nem csak a sötétet volt nehéz meglelni, de internet és információk híján nehéz volt egyedül nekivágni ennek az útnak.

   Teltek az évek teltek, vagy folytak, nem tudom. Ami biztos, hogy szegény nagyítóm a talajvizet megkóstolta, és mint a metil az emberi szemvilágot úgy a víz a talpazatát szétette. Ahogy egyre közeledek írásomban a kalendáriumba jegyzett mai naphoz úgy jött elő bennem fényképezés rejtett vágya.

Mindeközben azért néha sikerült sütni egy, két jó képet :)
2004-es osztálykirándulás

   Nem menjünk túlzottan előre. A fentebb említett esemény volt az első interakcióm a fényképezéssel, illetve a képkészítéssel. Második alkalommal amikor ugyanis újjáéledt a gondolat kedves cserkész testvéreimmel voltam kint Némethonban egy táborban. Tanítottuk a németeknek a méta játékot és egy barátságos mérkőzést is játszottunk velük amikor megláttam! Volt ott egy gyerek, és egy doboz volt a kezében. Felülről nézett bele. Elöl kettő objetkív meresztette rám hideg, üveges tekintetét. Mi ez? Életemben nem láttam ilyet. Nem tudtam mi az, hogy működik, miért jó, miért nem jó. Egyet azonban biztosan tudtam: nekem kell ilyen gép. A felirat a gép elején mindvégig megmaradt bennem - Yashica. Otthon megtudtam Apukámtól, hogy ilyesfajta gépeket minálunk is gyártottak, sőt meg a SzÚ-ban is, és hogy ezek ún. rollfilmre működnek. Sajnos akkor még tudatlan voltam a témában. Azt hittem, hogy rollfilmet már nem lehet kapni (honnan szedtem, nem tudom). Ezért nem szereztem be az akkor számomra fél kéznyújtásnyira fekvő "kétszemes" fényképezőgépet.

Első kép kint a terepen Smena Symbol-al készítve
2011 augusztus - Józsa utca, Brünn, 1086 Tatra K2

   A harmadik stáció az utolsó brünni költözésem volt. Itt az egyik kedves lakótársammal a sok sok óra átbeszélgetése és filozofálgatása után úgy döntöttünk, kipróbáljuk a fekete fehér képek feldogozását. Megszületett a fotóstúdió ötlete.

   Nevezhetnénk három bé pontak is, ami cirka párhuzamban folyt - a képek készítése. Egyik ismerősömmel beszélgettem a fényképezésről és említettem a fentebb már említett lakótársam ún. lomográfia fényképezési stílusát. Ekkor jött ki a számon az a mondat - neki nincsen igazi Lomo márkájú gépe, de nekem otthon van egy. Miután felfogtam, hogy mit is mondtam, kigyulladt az a bizonyos izzó a fejem fölött: elkezdek fényképezni. Ezután már csak egy kicsi időt kellet várni, amíg felébredt bennem a "kétszemű", de azóta már megtanultam szépen a nevét, tehát kétaknás gép iránti vágy.

ЛОМО - Смена Символ

Yashica D

    Rolleiflex. Ez járt a fejemben. Apukám említette, hogy neki nagyon tetszettek a Rolleiflexek, s szeretett is volna egyet, dehát, mint ahogy tudjuk, akkor még... Egyik nyári napon, munka után, miután hazaértem, egy hirtelen mozdulattal lementünk a Kounic utcai Antik foto üzletbe. A Rolleieket néztem. Volt ott jópár Rolleiflex és egypár Rolleicord. Ekkor még nem tudtam... mondta Pelikán, de igazából én sem, hogy Yashica-val térek haza.

   Nagy öröm, nagy az öröm, nagy volt az öröm. Kinyitottam a gép hátulját. Életemben nem láttam roll filmet. Hogy néz ki? Orsón van? Sötétben kell berakni? Hogyan kell befűzni? Ezek a kérdések keringtek a fejemben. Végül is rájöttem, hogy az a henger alakú tárgy amit sikerült kibányászni a testből, az nem más, mint egy film. Film? Milyen film meg hogyan is? Nem tudtam, de valahogy sikerült befűzni.

Folytatása következik...