Pesti paranoiáról egy (kettő) Kofola mellett

Pont egy hónapja volt, hogy itt ültünk - mondja Peti. Nem direkt, de most újra. Podobrazy, a kis hatszemélyes beugrás a zongora mellett. Akkor a papírszamár volt a téma, most meg úgy minden. Beszélgetünk fotózásról, tíz éves fiatalodásról, a jövő heti múzeumok éjszakájáról,  zenéről, macskáról, dh táborról, kicsit a gulyásról is, szárnykürtről, meg a 3D-s filmekről. A pincérnő kávézót meghazudtoló tempóban jár ellenőrizni, mindenünk megvan-e, amire vendégnek szüksége lehet. Talán a teremben terpeszkedő üres székek is emelik kedvességét. Még egy kofolát kérek - ja, igen, van kofola! Ez nem csak azért jó hír, mert Budapesten nem kényeztetnek ilyesmivel, hanem mert legutóbb, pont egy hónapja, ahogy Peti megjegyezte, csak a sárga kombajnérka volt....

Pestről nem is beszélek, pedig egy valamit el akartam mondani. A paranoiát. Teljesen paranoiássá tesz ez a város. Vagy legalábbis nyílt tereken. Azért is gondolkoztam ezen idefele a buszon, mert a metrólejáróban utánam szólt egy asszony, és illetlenül otthagytam. Valami újságot kínált, és még tett pár lépést utánam, hogy hisz ingyen adja, csak egyet kérdezhessen. Rá sem nézve hagytam ott, és nem vagyok erre büszke. Most már nem fogom megtudni, mit akart. Pedig nem biztos, hogy a lelkemet (lehet, nem is a pénzemet). Múltkor egy anyuka azt kérdezte a tanácsadóban, ahol a gyakorlatomat végzem, nadrág-e, vagy szoknya az, amit viselek. A kislányának nagyon tetszett, azért állított meg. Szóval nem kell rögtön rosszra gondolnunk. De teljesen paranoiássá tesz engem ez a város.

Vannak helyek, ahol különösen. Mondjuk a Blaha Lujza téren. Egy köpcös, tiszta kabátos emberke pénzt kér tőlem. Azt mondia, pár hete vesztették el a lakásukat, és az aluljáróban élnek. A gyereknek szeretenének élelmet venni. Nem tudok nemet mondani, meg különben is, kíváncsi vagyok. Előveszek egy túró rudit (Igen, választhat az ember, vagy kofola, vagy túró rudi van napi elérhetőségben.  A kettő együtt nem megy), mondván, ha élelem kell, legyen élelem. A fickó elveszi, fancsalog. - "Pénz jobb lett volna!"
Hát, nem szeretek a Blahán buszra várni.
És az aluljárókat sem szeretem, ahol ugyanezzel a szöveggel lép oda hozzám egy fiatalember. Csak ő bébitápra gyűjt, apró gyereknek. Mintha tudná, hogy azt elég kevés ember hordoz csak úgy a zsebében....

épp nem a Blaha

Nem szokásom, de lassan elkezdek gyorsabban lépkedni, ha valaki közeledik felém, vagy elfordulok, olvasok, telefonálok, nem vagyok. A pénzemet akarják, és közben még jól át is vágnak.

- Bocsi, ne haragudj. Azt szeretném kérdezni... Szóval, én fotózok, és nem lenne kedved csinálni pár képet? Rólad? Mondjuk egy erdőben? Teljesen olyan vagy, mint egy manó! - ragyogó szemű leányka szólít le a villamoson, már a megállón kiszúrtam moha és őszi falevél színű sálját. No, mit tesz ilyenkor egy paranoiás? Beszélgetünk jó sok megállón át, stoppolásról, fákról, meg asszem, színházról is....

közel Kazinczyhoz - legalábbis az róla elnevezett utcához

Aztán meg éppen hozzá igyekszem, mikor felszállva a villamosra azt hallom:
- A gólya az j, vagy ly?
- Szerintem ly - válaszol rögtön önmagának. Sejtem, hajléktalan. Ők ilyen közlékenyek néha, az őszinte részegekhez még egyébként is korán van. Egészen mellé sodornak a felszállók, így a következő kérdés már nekem szól:
- És a bagoly? Ly, ugye? - akaratlanul is helyeslek, de a gally, már kifog rajtam.
- Tudod, szoktam így tréningezni magam. Meg például azt is leírom, "ne rabolj ki!". Az l-j, ugye? Meg zárójelben, hogy "úgysincs pénzem". Ezt a hasamra teszem, mikor alszom. Lenn a parton. A Duna parton. De tényleg nincs pénzem. Akkor minek rabolna ki? Azt is ráírom még, hogy "ne keltsd fel az alvó oroszlánt!". Az én vagyok.
Hát, nem jutok ki ebből a szituációból egykönnyen. Újabb felszállók, a fickó átengedi egy öregecskének a helyét, jön mellettem a szűk folyosón. Témát vált, elmondja, mennyire tiszteli az időseket, mert tőlük kapja a legtöbb segítséget. 450 forint. Az elég. Csirkehúst vesz belőle és megsüti a parton. Az egész receptet elmondja, meg is dicséri magát. Persze, meztelenül süt (hogy máshogy?) nehogy füstszagú legyen a ruhája. És mikor elkészült, megfürdik a Dunában. A tisztasági szertartás miatt (csakis). Mire megtisztul, pont ehetőre hűl a hús, hisz a túl forró, vagy túl hideg étel különösen egészségtelen....


És akkor még odajön hozzám egy köpcös, igénytelenül öltözött emberke a villamosmegállóban. Belül már sikít a "jajneee".
- Elnézést. Meg tudná mondani, hogy van angolul a posta? - kérdezi.
- Post office - vágom rá, és várom, mi lesz. Megköszöni, még egyszer elismételteti, hogy biztosan megjegyezze, és elmegy. Nem is kell neki a pénzem. 

Át kell gondolnom még azt a paranoiát.