Normális?

szerencsét hozó "patológia"

Ki az, aki nem gondolkozott még el azon,  hogy vajon mi van (nem)normális az életében, a barátaiban, a kicsit fura tekintetű emberkében az utcájából, a szüleivel való viszonyában, a világ dolgaiban és abban, hogy ezen egyáltalán gondolkozik?.... Normális.... mi az?

Egyik kurzusomon feladatul kaptuk, hogy írjunk esszét a témában. Érdekes lett volna megkérdeznem Titeket. Kár, hogy elfelejtettem. Helyette csak kigyűjtöttem pár definíciót meg megközelítési módot néhány könyvből. De ha szeretnétek egy játékot játszani velem, gondolkozzatok el, mielőtt tovább olvastok. Mi az, hogy normális? Mi az, hogy patológia? Én meg addig szépen ideírom, amiket találtam.

Mojmír Svoboda, a Masaryk Egyetem Bölcsészettudományi Karán működő Pszichológiai Intézet nagy szaktekintélye a normalitás öt féle meghatározási módját sorolja fel könyvében (Svoboda, M. a Čéšková, E. a Kučerová, H. (2006). Psychopatologie a psychiatrie pro psychology. Praha: Portál). A Svoboda által felsorolt módok csupán azt árulják el, mire alapozzuk a megállapításunkat, mikor valamiről azt állítjuk: (nem)normális.

Rögtön az első a szubjektív meghatározás. Ehhez folyamodunk a mindennapokban, nem igényel semmilyen háttértudást, de nem is bizonyítható az ítélet helyessége. Születését magyarázhatjuk ösztöneinkkel, megérzéssel, de biztosak lehetünk benne, hogy előítéleteink és saját magunk előtt is letagadott félelmeink szintén belekontárkodnak majd a végeredménybe.

heteroktóm - azaz kétféle szemszínű cica. semmi baja sincs, csak különbözik.

A normalitás szociális megfogalmazása az adott társadalomban érvényes konszenzusra épül. Azt állítja: patológia az, ami eltér a szokás(os)tól. Persze, a sorból kilógó feketebárány megítélése attól is függ, hogy az általa megsértett szokás, vagy a birtokában (nem) lévő tulajdonság milyen értéket képvisel az adott társadalomban. Hogy egy vajszívű henteslegény, vagy egy hegymászásról álmodozó leány megítélése lesz-e jobb, az adott közegen múlik.

Azt, ami normális, felfoghatjuk úgy is, hogy nem nemnormális. Vagyis a patológia hiánya adja meg. Ehhez azonban már valahogy tudnunk kellene, hogy milyen a patológiás. Tehát milyen a beteg? Ezt a kérdést is nyilván megválaszolhatjuk szubjektív indoklással, szociális konszenzusra alapozva, vagy az egészséges negációjaként. És akkor milyen az egészséges?.... Persze, azért sokmindenről meg tudjuk mondani, hogy mi a beteg. Például egy szív, ami szokatlan ütemben pumpál. De ez már a következő két megközelítés asztala!

A statisztikára alapozott meghatározás legalább ennyire izgalmas. Szerinte ugyanis normális az, ami statisztikailag elterjedt a társadalomban. Ilyen például a lyukas fog is, amiről meg tudjuk, hogy úgy igazából nem normális. Vagyis, hogy jobb lenne, ha nem lenne.... meg különben is, a fogzománc patológiás elváltozásáról van szó valamiképpen, szóval az előző értelemben véve nem lehet normális! És megszületett az első ellentmondásunk. Mert akkor vagy lehet valami látszólag patológiás és mégis teljesen normális, vagy meg a patológiás tünetekkel küzdők vannak statisztikai többségben....

ő sincs többségben - nem albínó, csak génmutált fehér tigris

Aki még bír követni, annak bemutatom az ötödik módszert, a funkció alapján definiált normalitást. Vegyük például az előző esetben említett lyukas fogat. A lyukas fog fáj, minden harapásnál egyész az agyunkig nyilall, lehetetlenné teszi az étkezést. Márpedig funkcióját tekintve a fog pont az étkezés elősegítését szolgálja.... Tehát normálisan működő szervünk, végtagunk, agyfunkciónk az, ami nagyobb galiba nélkül teszi a dolgát.

Itt értünk végére a normalitás vs. patológia kérdés megválaszolását elősegítő szempontok felsorolásának. Persze, minden megközelítésről lehetne még hosszan vitatkozni. És a "patológia" társadalmi megítélése szintén megérne egy felmérést. Merthisz gondolatkísérletté csupaszítva csak egy találóskérdésnek tűnik az egész, de ne feledjük el, hogy a cimke adományozói és viselői emberek... További okoskodás helyett idézek Dr. Fonyó Ilona előadásából, akit az Elte Pedagógia és Pszichológia Karán volt szerencsém meghallgatni. A normálisan működő személy jellemzői szerinte:

• adaptabilitás és flexibilitás
• a valóság észleléséért felelős funkciók működése
• az öröm és kényeztetés megélésének képessége
• kompetens személyközti (interperszonális) viselkedés, mely megfelel a személy szociális szerepeinek
• önkontroll, az érzelmek és motiváció kontrollálásának képessége
• autonómia és integráció
• stabil identitás
• produktivitás
• proszocialitás és empátia
• pozitív énkép

Talán kevésbé félrevezető ez a megközelítés, mint a mára oly sok mellékjelentéssel felruházott "normalitás" keresése.