Napfényes napok bűvöletében

Medúzák és korallzátonyok, vagy éppen meghódított havas hegycsúcsok emléke él benned az idei nyárról? Lehethogy te is rájöttél, milyen fontos az, hogy hogyan járod a világot, hiszen a külső körülmények meghatározhatják, hogy az ott-tartózkodásod alatt mennyit tudsz a magadba fogadni a körülötted levő világból. Világutazó rovatunkban három brünni diákot faggatunk az idei nyár utazási tapasztalatairól. 

Mi volt a nyarad meghatározó utazása? Csavarogni mentél a nagyvilágba, vagy valamilyen szervezett program keretén belül utaztál?

Vica: Az elmúlt nyaramat egyértelműen a huszonhárom napfényes, Spanyolországban töltött napom határozza meg, de annyira, hogy már attól tartok, emlegetésével túllépem a környezetem tűréshatárát. Csavarogni indultam egyedül, életemben először, úgy, ahogy azt már évek óta szerettem volna. 

Feri: Idén harmadszor nyaraltam Afrikában. Mivel Egyiptomban polgárháború dúlt, Tunézia mellett döntöttem. Megvártam egy jó last-minutet szeptember elején, amikor már kevesebb a turista, és elmentünk kirándulni Tunéziába. Utazási irodán keresztül, egy all-inclusive szállodában foglaltunk helyet. 

Eszti: A nyáron a dodekanészosz egyik kis szigetét jelöltem ki úticélomnak. Úgy gondoltam, eljött az ideje annak, hogy én is kicsit hosszabb időre kimozduljak a nagyvilágba. Télen felkerestem egy ügynökséget Brno city-ben. Nagyon segítőkészek és készségesek voltak, csak dicsérni tudom őket, nekik köszönhetően jutottam el egy gyönyörű kis paradicsomba, Kos szigetére. 

Milyen közlekedési eszközzel jutottál el a helyszínre? 

Vica: Több helyszín is volt, de az országba repülővel érkeztem. Mérlegeltem a stoppolás lehetőségét is, ám arra jutottam, hogy íly módon maga az odaút fölemésztette volna a rendelkezésemre álló időt és vastartalékot. Az országon belül a blablacar.com "utitárskereső" oldalon találtam fuvart magamnak, de volt, hogy busszal közlekedtem, vagy a szállásadóim vittek "roadtripre" a tengerpartokon.

Feri: Vonat, repcsi, busz. 

Eszti: Repülővel.

Mennyi időt töltöttél ott, és mivel foglalkoztál eközben?

Vica: Én 23 napnak számolom, de lehet, pár negyeddel több is eltelt a két repülés között. Nehéz megmondani, mivel foglalkoztam.... talán egyedül az utazással.... nézelődéssel – és itt mindegy, hogy intro- vagy extroszpekcióra gondolunk. Fényképeztem, naplót írtam, és próbáltam, amennyire csak lehet --- lenni.

Feri: Nyolc napot. Bevásároltam, fürödtem a tengerben, ittam a Kesziekkel. Voltunk hajós kiránduláson, egy rakat medúzát láttunk. Meg tevegelni egy Beduin falucskában.

Eszti: Pontosan 98 napot töltöttem Kardamenában, a sziget egyik kis városkájában. A falucskától nem messze laktunk a barátnőmmel és egy hotelben dolgoztunk. Imádtam a bárban dolgozni, nagyon sok mindent megtanultam, többek között egy-két jó kis koktél receptjét is.

Volt alkalmad ismerkedni helyi emberekkel és helyi kultúráról? Fennállt-e a kultúrsokk veszélye?

Vica: Mivel az utazásom a környező emberek jószándékán alapult, szerencsére volt alkalmam ismerkedni is. Napjaim alappillére ugyanis az említett blablacar-on kívül a couchsurfing volt, egyiken fuvart, másikon szállást kerestem. Igaz, fuvart benzinpénzért kaptam, szóval azt akár szolgáltatásnak is tekinthetjük, de ott is beszélgettem jókat az emberekkel. A Couchsurfing viszont teljesen ingyenes. Mindegyik szállásadómmal átéltem valami "szociálisat", voltam valenciai venezuelai diákok találkozóján, reggae koncerten egy tengerparton, Couchsurfer event-eken és sorolhatnám. Kultúrsokkot rögtön az első szállásadóm lakásán átéltem, meg kellett tanítania az ajtó zárszerkezetének használatára, annyira különbözött az általam ismert összes ajtótól (második számú sokk: 10 perc ismerettség után kulcsot adott a lakásához,  hogy nap közben is fölmehessek ha elfáradok a városjárásban). Más sokkolót talán nem is tapasztaltam, minden ami új volt, a természetességével lepett meg. A forróságban a sziesztákat én ugyanúgy igényeltem, mint a helyiek, és örömmel láttam, hogy ebben az országban minden normális gyalogos átsétál a piroson (persze csak ha nincs forgalom).

Feri: Hát, hogy örülök, hogy Európába születtem. A Sousse Medina bazárban például mindenhol alkudozni kellett az árral kapcsolatban. A rendőrök gépfegyverekkel járnak, a muszlim nők még a tengerben is csadorban fürödtek... Amint az ember letér a turista részekről és mellékutcába megy, akkor welcome to Afrika. De kultúrsokkról nincs szó, toleráns embernek tartom magam, főleg azért, mert én is eléggé crazy vagyok. 

Eszti: A bárban többek között görögökkel is dolgoztam, így ezalatt a pár hónap alatt volt egy kis időm megismerkedni a görög mentalitással, a görög tradíciókkal és a jobbnál jobb görög ételekkel. A kultúrsokk sajnos megvolt, és jócskán. A görög kultúra kicsit más, mint a megszokottabb közép-európai. Nagyon kedvesek és barátságosak, közvetlenek, imádom őket, mert tudják, hogyan kell élvezni az élet apró örömeit is, de néha kicsit nehéz eligazodni rajtuk. A görög beszédstílus eleve sokkal másabb, mint a miénk, harciasabb nyelv. A sima beszélgetés számomra veszekedésnek tűnt. És ha „veszekedés” közben hallja az ember a menedzserektől a nevét nem is egyszer, nem csoda, ha kicsit összezavarodik.

Mi volt a leglegleg(kellemesebb, lenyűgözőbb, meghökkentőbb, rémisztőbb) pillanatod?

Vica: Nincs egy csúcsélményem, valahogy folyamatosan élveztem az utat. Még a kellemetlen részek is sokmindenre megtanítottak. És mivel a tanulás volt az egyetlen úticélom, ezért teljesen rendjén volt az is, ha néha kicsit több adrenalin termelődött a mellékveséimben. Nagy élmény volt fölnézni a beáramló színes fénybe Gaudí Szent Család templomában (Sagrada Familia), ám az utazás igazi élményét a szembe jövő emberek adták meg, és a hozzájuk fűződő apró történetek. Ami mégis legelőször eszembe jut, mint egy eszenciája az egész útnak, az nem történet, hanem csak az érzés. Lebegés a tenger hullámaiban, valami ősi elégedettség érzéssel, hogy ez lehetséges. Hogy el lehet indulni, aprópénzzel, betáblázott útitervek nélkül. És hogy lehet "elengedett kézzel" lubickolni a szembe jövő eseményekben, hogy képes vagyok izgulás nélkül bízni a saját erőmben, hogy ahogy apró mozdulatokkal kisújozom  a tenger ide-oda ringató hullámait, na éppen ugyanúgy képes vagyok a szembejövő eseményekben is "megmaradni". Azt hiszem, pont valami ilyesmit kerestem ezzel az utazással, azért is lett paradox módon ilyen kis egyszemélyes El Camino, noha be se tettem a  lábam Santiago de Compostelába;)

Eszti: A legkellemesebb talán a panijiri Nissyros szigetén. Ez egy görög tradicionális ünnepség, ahol népi zene mellett, bort kortyolgatva táncol, beszélget és jókat eszik az ember. Nagyon hangulatos, és ha ilyenbe botlotok Görögörszágban, csak ajánlani tudom. A leglenyűgözőbb minden napom a BAREFOOT bárban: eszméletlen volt onnan a kilátás. 10m-re dolgoztam a tengerparttól és nap mint nap láttam a naplementét, a különböző kis szigeteket és Törökországot a távolban. A legmeghökkentőbb az, hogy 5 perccel érkezésem után Görögörszágban magyar csajszi kopogtatott az ajtómon. Annyi volt a magyar, hogy a staffos étteremben volt külön magyar asztalunk is, és a nap nagy részében szinte csak magyarul beszéltem. A SZIA CICÁt (a görögök kedvenc köszönését) többször hallottam ezalatt a 3 hónap alatt, mint egész életemben. A legrémisztőbb, amikor kiderült, hogy a szállásunkon skorpió bujkál (de szerencsére én nem találkoztam vele :)

képek: Vica és Eszti