Dimenzióváltás

Ködös reggelek, szemerkélő eső és csontig hatoló hideg. Így fogadott újdonsült alma materem városa, Brünn. Az, amiről fél éve még csak álmodni mertem volna, az most az egyszerű és tiszta valóság: az egyetemi éveim hivatalosan is elkezdődtek. Kezdetben még féltem, szinte rettegtem, de rájöttem, hogy egy ilyen örömteli időszaktól nem kell félni. Mert örömteli időszak, mikor az ember fia még csak ismerkedik az új környezettel, kitapasztalja, hogy is járja errefelé, melyik villamos visz a helyes irányba, melyik kávézóban készítik a legfinomabb kávét és melyik menzán rövidebb a sor fél kilométernél csúcsidőben. 

Első lépésben az új „otthon” megteremtését tűztem ki célul, ami elég gyorsan sikerült is. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy az egész szobámat átköltöztettem Brünnbe, szó sincs róla. A szoba még jelen pillanatban is minimál, de a lakótársaim olyan fantasztikusan jó hangulatot biztosítanak, hogy két hét után már szinte kiscsaládomnak érzem őket. Közös ebédek, esti beszélgetések, viccelődések, főzőcskézés, ez mind az, ami biztosít abban, hogy jó helyen vagyok. A lakás pedig teljesen mértékben tökéletes. Nincs messze a belvárostól, és a konyhai kilátásunk egyszerűen gyönyörű. Nincs is szebb, mint mikor a reggeli teához egy gyönyörű napfelkelte társul.

A második nagy falat az akklimatizáció és a minél gyorsabb beilleszkedés. Mivel a politológia mostanában egy egészen divatos szak, és az évfolyamunk nagyjából 120 diákból áll, azért az ismerkedés is nehézkes. Hozzáteszem, az egész évfolyamban rajtam kívül egyetlen magyar diák sincs, sőt egyetlen egy nyitrai kerületből való emberke se. Kezdetben nagyon riasztó volt a közeg személytelensége. Egyes előadások előtt mindenki csak úgy magában állt, egypár kisebb klikket leszámítva. Igazából nem is nagyon tudtam, hogy most kihez szóljak és, hogy főleg mit. Nagy valószínűséggel ez másnak is szemet szúrt, talán ezért is készített egy kedves csoporttársam facebook csoportot számunkra, ahol pár nap leforgása alatt meg is szerveztük az első közös sörözést. Ez a közös sörözős este végül meghozta gyümölcsét. Nem állítom, hogy mindenki puszipajtás lett, de lettünk egy egypáran, akik ha úgy alakul, odaülünk a másikhoz és el tudunk beszélgetni ilyen-olyan dolgokról. Kellemes meglepetés volt, hogy a cseh csoporttársaim, milyen érdeklődést mutatnak a szlovák-magyar kapcsolatok iránt és mennyire lenyűgözi őket az, hogy egy magyar diák pont Brünnt, és egy cseh egyetemet választ. Mindenfelől érkeztek a kérdések, hogy miért és miért pont itt. A válasz egyszerű, az erős morva vérvonal ide húz. Igaz a nyelv még sok esetben problémát okoz, de ilyen helyzetben a szlovák is tökéletesen szuperál. Furcsa, hogy tíz Brünnben töltött nap után már csehül ugranak be szavak és a kiejtés is mennyit tud fejlődni ilyen rövid idő alatt.

Szerencsésnek érzem magam, hisz a kiálmodott egyetem diákja lehetek. Igaz a léc az elvárásokkal együtt magasan van, de kihívásként tekintek erre is. A kihívásokat pedig le kell küzdeni. A környezet ideális, a város szebb nem is lehetne és az emberek pedig nyitottak. Egy kis nagyváros ez, ahol ha rámosolyogsz valakire, az esetek 99,9 százalékában visszamosolyog az illető, rosszabb napokon pedig menedéket is nyújt egy egy kisebb parkban vagy teázóban. Arról nem is beszélve, hogy a külcsín másodlagos, senkit nem érdekel, hogy mit húztál ki reggel a ruhás szekrényedből. Ezt szeretem. A kisváros középszerűsége után, erre igazán szükségem volt.  Mindent egybevetve imádok itt lenni, a vicces az egészben meg az, hogy ez még csak ízelítő volt.

cikk és kép: Karin