.csalódás/ .sklamanie

(pre slovenskú verziu pozri nižšie)
A könyvmolyság azon alfajába tartozom (tartoztam), amelybe a .týždeň szlovákiai hetilap olvasótáborából még biztosan egynéhányan, akik erre a "véleményformáló sajtótermékre" pavlovi reflexszel reagálnak. Valahogy úgy alakult, hogy a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt is a hazajárás egyik (a tengernyi közül!) csodája az volt, hogy egy kazalnyi még olvasatlan finomság (=.týždeň) várt rám. A tartalmat nyeltem és emésztettem, véleményt formáltam, egyetértettem vagy éppen nem... most be kell látnom, idealizáltam én ezt a platformot. Vagy talán inkább az embereket, akik ezen keresztül hirdették véleményüket...

Nemrégiben történt, még a Gombaszögi Nyári Tábor előtt... Hazaértem az egész szemeszteres "idegen földön levésemből" és bőszen nekifogtam az olvasatlan hetilapkupacnak. Az egyik nyári számban egy törvényszéki orvos osztotta meg jótanácsait a fesztiválozni készülő közönséggel. Szakmai ártalom ide vagy oda, a veszélyek más szempontból való megközelítése és ezeknek érthető, jól megfogalmazott átadása formálta az ötletet, milyen jó is lenne, ha a Táborunkba érkezőkhöz (és egyéb barátokhoz és üzletfelekhez) is eljutna a szakember intelme. Gondoltam ezt többek közt azért, hogy minél nagyobb közönség legyen informálva a nyár potenciális veszélyforrásairól és az azok elkerülésére és megelőzésére alkalmas viselkedésformákról. Ráadásul, mondtam magamban, ha a cikket lefordítom (szlovákról magyarra), eleve több ember olvasná majd, mintha az a cikk csak a papírverzióban, egy nyelven kerülne az olvasók elé... ez pedig akár újabb olvasókat is hozhatna a hetilapnak. 

Kicsit naiv voltam, az eredmény nem az én gondolatmenetem helyességét igazolta. A tyzden@tyzden.com e-mail címre (cím a www.tyzden.sk oldalról) július 7-én  elküldött levelemben a cikk magyarra fordított verziójának (mellékeltem a fordítást is, természetesen) közzétételére vonatkozó lehetőségre, illetve annak feltételeire kérdeztem rá. Mivel a cikk elsősorban a fesztiválozó néphez szól, a sargaszamar.blogspot.sk vagy a gombaszog.sk felületeken való megjelenést szerettem volna jóvá hagyatni (ekkor még javában folyt a készülődés a Táborra, ezért pont ezeken a helyeken). A levelem taglalta kicsit a Gombaszögi Tábort mint rendezvényt, annak hagyományát és jelentőségét- hogy tudják a lapnál, mibe adják beleegyezésüket (illetve picit fölborzolódva azon a tényen, hogy a .týždeň a Martfeszt médiatámogatója volt idén, gondoltam nem árt, ha tudomást szereznek a nagyobb múltra visszatekintő Táborokról is). 

A e-mail elküldése után pedig mi maradt más hátra? A várakozás... Nem számítottam azonnali és pozitív válaszra, de mondjuk néhány nap elteltével egy "Dolgozunk a kérésén- Folyamatban van az intézés- Legyen türelemmel" vagy "Köszönjük, nem kérünk a dologból" mail már teljesen helyénvaló lett volna. A .týždeň minden éven előfizetésre győzködi az olvasóit, akkor valószínűleg nem ilyen banalitás miatt, mint egy meg nem válaszolt kérdés, akarja majd kiábrándítani őket magából... feltételezem. Elvégre, úgy értelmeztem eddig, hogy az olvasó a kenyéradó gazda.

A válaszukra két hetet vártam... közben (másfél hét után és tapasztaltabb blogírók rábeszélésére) a fordítást átdolgoztam, módosítottam, fúrtam-faragtam rajta és mivel így már nem csak a nyelv különbözött, a cikk megjelent a sargaszamar.blogspot.com-on, természetesen feltüntetve forrásként a .týždeň cikkét. Két hét letelte után úgy gondoltam, ideje megosztanom velük is ezt a kellemetlen élményt, hátha majd kapok valamilyen magyarázatot. A számonkérő e-mailt július 24-én küldtem el... és a válaszra illetve a magyarázatra, hogy miért is nem fontos az olvasó hiába várok... 

És már nem örülök úgy a hétfői postaláda-nyitásnak... ez a .týždeň már nem AZ a .týždeň.

Itt hagytam abba az írást július 28-án, azzal, hogy már csak egy szlovák fordítással gazdagítom a bejegyzést, aztán publikálom. Ma reggel (július 29) megérkezett a válasz a .týždeň-től. Válasz a második e-mailemre (amelyet ugyanarra a címre, tehát a tyzden@tyzden.com-ra, küldtem, mint az elsőt), amely szerint az első levelemet nem kapták meg, ha érvényes a kérésem még, akkor küldjek el mindent még egyszer. Nekem pedig már se motivációm, se kedvem ezt oldani, úgyhogy kedvesen megköszöntem a hölgy válaszát és ezzel lezártnak tekintem az ügyet. Lezártnak, de így is kellemetlen szájízzel. Ezért kerül publikálásra mégis ez a bejegyzés.






Čaro vrátenia sa domov na víkendy/prázdniny počas rokov štúdia na gymnáziu a teraz na univerzite dotvárala aj radosť z toho, že som sa vtedy mohla vrhnúť na poriadnu kôpku ešte nečítaných týždenníkov .týždeň, na ktorých som (alebo som bola?) poriadne závislá. Obsah článkov som doslova hĺtala, formovali moje vnímanie sveta a názory na rôzne otázky. Teraz sa ale to nadšenie trošku vytratilo, mám pocit, že som príliš idealizovala týždenník a ľudí ktorí stoja za ním. 

Stalo sa to ešte pred Gombaseckým Letným Táborom... Vrátila som sa domov po dlhom semestri a s nadšením som sa zahĺbila do .týždňov. V jednom z letných čísiel sa objavil článok popisujúci nebezpečentsvá letných festivalov a aj nápady, ako sa im predísť, to celé z trošku nezvyčajného hľadiska súdneho lekára. Štýl spracovania, netypický pohľad a aktuálnosť obsahu vo mne vzbudil nápad článok preložiť do maďarčiny: takto sa číslo potenciálnych čitateľov zväčší, rady schopné zachrániť i životy sa dostanú k širšiemu obecenstvu a ktovie, dokonca možno aj nejakých ďalších čitateľov to priláka k .týždni. Takáto bola moja úvaha, ktorá sa nakoniec ukázala byť príliš naivná...

Dňa 7.7 som poslala e-mail na adresu tyzden@tyzden.com (adresa zo stránky www.tyzden.sk) s otázkou, či je možné a ak áno, tak pri spĺnení akých podmienok zverejniť preklad ich -vyššie zmieneného- článku. Preložený text som samozrejme priložila a keďže sa vtedy aktívne chystalo na Tábor (na ten Gombasecký), tak som žiadala možnosť zverejniť preklad na gombaszog.sk alebo na sargaszamar.blogspot.com. Môj e-mail obsahoval aj kratučký popis, čo ten Tábor vlastne je, niečo o tradícií a o význame pre slovenských Maďarov (priznám sa, ten popis vznikol aj z dôvodu, že som chcela redakciu informovať o tom, že okrem Martfeszt-u, ktorému robili mediálneho partnera tu existuje aj niečo staršie a niečo povšimnutiahodné).

Samozrejme som nečakala, že dostanem ihneď a kladnú odpoveď. Po uplynutí niekoľkých dní si ale myslím, že odpoveď typu "Prosíme o trpezlivosť, pracuje sa na Vašej žiadosti" alebo "Ďakujeme, ale nemáme záujem" je celkom na mieste, hlavne, ak stále sa bojuje o predplatiteľov na konci roka ako o život. Tak prečo znechutiť čitateľov s takými banalitami ako je "nevšimnutie si" ich pripomienok?

Čakala som dva týždne, potom som sa rozhodla napísať redakcii o tom nepríjemnom zážitku. Na tú istú e-mailovú adresu som dňa 24.7 poslala svoju sťažnosť. Zatiaľ sa nič neudialo a na otázku, prečo nie je dôležitý čitateľ, čakám márne. A už sa tak neteším v pondelok na poštu, ako prednedávnom...

Tu som prestala včera v článku (28.7) s tým, že ho dneska zverejním. Ráno (29.7) došla odpoveď od .týždňa. Ale odpoveď na môj druhý mail (ktorý bol poslaný, opakujem, na rovnakú adresu ako prvý!), že ten prvý mail k nim nedorazil a ak je moja otázka ešte aktuálna, tak nech im prepošlem ešte raz ten zmienený preklad. A ja, keďže ma už tá vec prestala baviť, som krásne poďakovala pani, ktorá mi odpovedala, a som dodala, že moja prosba už aktuálna nie je. Je to uzavrená vec, ktorá ale napriek všetkým možným technickým príčinám, ktoré stáli v ceste môjho prvého mailu vyvoláva  tŕpku pachuť vo mne. Preto som sa rozhodla zverejniť článok aj napriek uzavretiu prípadu.