avagy milyen volt letűnt idők Sárga Szamara
Szombat este még roptuk a táncot a Jugyik bálján, a vasárnapi vonattal mentünk fel Brünnbe. Hétfőn pedig már készenlét volt a városban. Éjjel röplapok kerültek a koleszokra... Ott maradtunk három hétig, nekem már nem volt más ruhám, tavaszi cipőben, hóhullásban, agyonfagyva, betegen jártunk ki tüntetni... szembeálltunk a Svoboďákon a vízágyúkkal és nem tudtuk, hogy a tömegbe spriccelnek-e... az egy kivételes állapot volt, óriási privilégium, hogy ott lehettünk Brünnben 89 novemberében.
Így emlékszik vissza Csenger Géza, aki a Brünni Műszaki Egyetem diákja volt. A 89-es szervezkedés gócpontja a Masaryk Egyetem bölcsészettudományi kara volt. Itt gyűlt össze a sztrájkbizottság, és itt volt néhány KAFEDIK-tag is, akik a magyar diákok nevében is készítettek kiáltványt.
„Fantasztikus visszagondolni, milyen naivak voltunk – meséli nevetve, a Českára néző egyetemi irodájában a fehér kanapén öldögélve Szaló Csaba. – Bent voltunk a bölcsészkaron, festettük a plakátokat, mikor este öt óra felé érkezett néhány diák, akik mondták, hogy az Obilnyákon megjelent két busz tele sisakos rendőrrel. Mindenki megrémült, hogy jönnek ide elzavarni minket vagy mifene... Összeült tehát a sztrájkbizottság, és eldöntötte, hogy be kell zárni az ajtót. Odamentünk hát a bejárati ajtóhoz, és megfordítottuk a kulcsot a zárban. Csakhogy az ajtó – ugyanúgy mint ma is – üvegből volt. Szóval ha valaki igazán akarta volna, egy rúgással betöri. Akkor és ott viszont mindenki komolyan gondolta, hogy most már oké, ha bezártuk az ajtót. Ez is azt mutatja, mennyire magabiztos volt az egész dolog. Ekkor már senki sem hitte, hogy ránk rontanak gumibotokkal, senki nem félt kimenni tüntetni. A kafedikosok közül mindenki részese volt a történéseknek.”
A kilencvenes évek elején a KAFEDIK egy teljesen megváltozott légkörben találta magát. A nyolcvanas években a diákklub olyan rendezvényekre összpontosított, ahova ellenzékhez tartozó magyarországi vendégeket hívtak előadni. A klub fő szervezői egyértelműen disszidens vonalat képviseltek. Mikor a rendszerváltást követően legálissá válik az az eszmeiség, ami már előzőleg is jócskán fűtötte a hangulatot, ez hatalmas löketet adott a szervezőknek: beindulnak a vitaestek, az Okoskodók, és ekkor születik meg az ötlet, hogy magyar nyelvű diáklap készüljön Brünnben.
miért Sárga Szamár?
Feltehetően név-átmentés (is) állhatott a dolog hátterében. A hetvenes és nyolcvanas években a magyar diákok legkedveltebb találkozóhelye egy Klusáčkova megállóhoz közeli kiskocsma volt, amelyet a helyiek lapos és szögletes kinézete miatt Čtverecnek csúfoltak. A kafedikos diákok körében a Sárga Szamár becenév terjedt el, melynek szellemi atyja egy volt klubelnök, Duffek László – Muffi volt, akit szintén a becenevén emlegetett mindenki. A KAFEDIK-nak nem volt még ekkor saját klubhelysége, így ebben a kiskocsmában összpontosultak délutánonként a magyar diákok. Itt születtek az ötletek, folytak a spontán beszélgetések és csorogtak le a torkokon a hatalmas korsó Vyškovi sörök. A zöldfülűek itt kaptak tanácsokat a régiektől, hogy milyen tanárokhoz érdemes járni, melyik könyvtárban találják meg amit keresnek, de nagy életigazságok is hasították a vastag füstöt – egyszóval, a kiskocsma a brünni magyar diákélet egyik alappillére volt. A rendszerváltást követően azonban meglepő fordulat következett – ahogy arról a szerkesztők egy későbbi cikkben megemlékeznek: „a kisprivatizáció nagy divatizációjával váratlan dolog történt: megszűnt a Sárga Szamár nevű kocsma.”
A vendéglátóipari egység megszűnésével a magyar diákok más sörözőhelyekre telepítették át a székhelyüket, néhányan viszont eltökélték, hogy a helység eszmeiségét nem hagyják veszni. Adott volt hát az ötlet, hogy az akkortájt létrejövő újságot Sárga Szamárnak nevezzék el. A demokrácia szellője pedig komoly löketet adott az újság írásához, megszervezéséhez és további víziók megálmodásához. Még az első szám megjelenését megelőzően a Sárga Szamár be lett jegyezve a Bünni Városi Nemzeti Bizottság kulturális szakosztályán. A hivatalos engedély ekkor már természetesen nem volt szükséges egy diáklap megjelenéséhez, de a szerkesztők eldöntötték, hogy kell az engedély – éppen azért, hogy bizonyítsák: már lehet.
Czékus András, az akkori főszerkesztő így emlékszik vissza a Sárga Szamár működésére:
A szerkesztőség gyakorlatilag egy közösségként együtt készítette a lapot. A főszerkesztői poszt csak formalitás volt és technikai problémák megoldásait jelentette egy olyan időben, amikor nem voltak még elterjedve a számítógépek. A cikkek begyűjtését követően szerezni kellett egy számítógápet, valakit aki a cikkeket begépeli és valakit a nyomdai előkészítésre. Nagyon sok segítséget kaptunk abban az időben volt KAFEDIKOS tagoktól és szimpatizánsoktól is ezen a téren.
A Sárga Szamár tehát azok szerveződéséből állt össze, akik fontosnak tartották a KAFEDIK-ot, írtak, vagy pedig lett volna kedvük írni, de nem volt idejük, esetleg egyáltalán nem írtak, de megmondták másoknak, hogy mit írjanak. Ahogy azt a szerkesztők kitűzik célul, az írások „a sokszínű brünni diákéletet, a KAFEDIK gazdag tevékenységét igyekeznek közelebb hozni az olvasóhoz könnyed, már-már laza formában.” Már a második lapban körvonalazódik a koncepció: a Szamár külön rovatokból épül fel - mint az Okoskodó, a bablevesfőzők rovata, a Nőtanács és a K-Singers, azonkívül a középiskolások számára is készül egy ismertető a brünni egyetemekről. Amint megíródtak a cikkek, az alkotók leültek, elolvasták egymás szövegeit és megvitatták őket. Az illusztrátor Boros Csaba volt. Az újság technikai kivitelezésében szintén egy volt klubelnök segédkezett, Csenger Sándor.
jelentkezik a Nötanács
Hön szeretett klubunkba végre betört a feminizmus. (A lyukakat már betömték.) Ennek köszönhetö (mármint a betörésnek) egy színes színfolt, a sejtelmes nevű Nötanács megalakulása.
Ezekkel a szavakkal indítja rovatát a legelső Sárga Szamár Nőtanácsa. A kilencvenes évek elején a KAFEDIk berkein belül forrott a levegőben az emancipáció.
„Egy olyan tenzió volt jelen, amit a fiúk többsége egyáltalán nem érzékelt. A KAFEDIK-ban, ugyanúgy, mint más diákklubokban, elég kemény macsó kultúra volt – amit részegség, durva beszéd, meg lenézzük-a-lányokat-hozzáállás jellemzett. Volt viszont néhány lány – és nem csak lány – akik úgy érzékelték, hogy a falusi bunkóságot nem biztos, hogy el kell nézni csak azért, mert magyarok vagyunk. Számunkra ez azért volt érdekes, mivel pár ember ezt megpróbálta tematizálni, és ezzel elősegíteni, hogy beszéljünk róla és gondolkodjunk. El is tökéltük, hogy néha úgy is kéne beszélgetnünk, hogy nem vagyunk borgőzösek.”
A Nőtanács adta tehát az ötletet az Okoskodók indulásához. Egy-egy Okoskodó esten akár negyven ember is bepréselődött a szobára, hogy beszélgessen – feminizmusról, anarchizmusról, magyarságról és vegyesházasságról... „Elhittük azt, hogy most már más világ lesz. Azelőtt is beszéltünk sok mindenről, csak ott volt a háttérben, hogy ott lehetnek a titkosok és a besúgók. 90 után egy olyan felszabadultság-érzés lett úrrá az embereken, hogy elfogadtuk, hogy bármiről lehet beszélgetni, és azt is, hogy különböző pozíciók is lehetnek. Persze, néha aztán üvöltöztünk egymással...”
mese-féle
(Szamárba bele fér-e?) Írjunk! Verset írjunk? Prózát írjunk? Prózát írunk. Az íráshoz és az iváshoz, valamint a síráshoz megfelelő környzet kell. Illat, zene, fény, társaság.
Attól függetlenül (vagy pont azért, esetleg pont annak ellenére?), hogy a KAFEDIK javarészét technikán tanuló diákok alkották, a kultúra be-belopta magát a Szamár hasábjaira. Először egy, majd egy egész kettesoldalat is megkörnyékezett. „Pont az volt az egyik ötletünk, hogy az által, hogy a többi klub irányába is kinyitjuk az újságot, egy csomó ember megismerheti azokat, akik ott írnak verset, novellát, vagy jól fényképeznek, esetleg más remek ötleteik vannak. Megjelent még egy újság, már a DH szerkesztésében, az már teljes egészében ez alapján a koncepció alapján készült.” Tegyük hozzá – Brünnben is tapintható volt művészet, bár könnyedebb vizeken evezett, és feltehetőleg sörgőzösebb estéken tört föl valahonnan a mélyből: a brünni dalnokok népdalok és más ismert zeneszámok átköltésén ügyködtek, melynek gyümölcsét a Kafedik-Singers repertoárja képzi.
Az újságnak három kiadása jelent meg. 90 őszén megjelenik az első, a második szám kiadását követően viszont története szorosan összefonódik a frissen alakult Diákhálózatéval.
a FEDIT-től a DH-ig
Már a nyolcvanas évek második felében egy vitális hálózat létezett a csehszlovákiai klubok között. Az egyes diákszervezetek tagjai rendszeresen látogatták egymás rendezvényeit, és minden évben együtt rendezték az őrsújfalusi tábort. Együttműködésük gyümölcseként 89-ben, még a rendszerváltást megelőzően megalapították a FEDITet, azaz a Felvidéki Magyar Diáktanácsot. A rendszerváltást követően viszont, a FEDIT-től teljesen függetlenül alakult még egy diákmozgalom Nyitrán, Csehszlovákiai Magyar Diákszövetség néven, amely a csehszlovákiai magyar diákok érdekképviseletét tűzte ki céljául. Az akkori fediteseknek így – ha azt akarták, hogy továbbra is ők maradjanak a csehszlovákiai magyar diákok egyetlen szervezete – közös nevezőre kellett jutni a frissen alakult mozgalommal. Megalakult hát a Diákhálózat, amely magába szippantotta a volt FEDIT céljait és eszmeiségét és a nyitraiak politikai stratégiáit.
„Akkor az emberek többségének még nem volt egyértelmű, hogy a politika az valamilyen disznóság. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy bele tudunk szólni a dolgokba, mivel egy demokratikus államban így kellene hogy működjenek a dolgok. Mint ahogy az orvosoknak megvan a saját érdekképviselete, így a magyar diákoknak is saját érdekképviselet kell, és úgy gondoltuk, ez a DH lesz. Ennek a politikai elképzelésnek, vagy stratégiának volt része az, hogy nincs mozgalom újság nékül.”
Ekkortájt pedig a KAFEDIK volt az egyetlen diákklub, amelyik saját lapot írt. Szaló Csabának és társainak az volt az elképzelése, hogy miután összekötötték a klubokat, a Sárga Szamár lehet egy olyan közös pont, ami minden csehszlovákiai magyar diáké. Egy olyan újságot képzeltek, amely beszámol arról, mi történik az egyes diákklubokban, és általában – mi zajlik a csehszlovákiai magyar diákok életében. Havonta, akár kéthetente megjelenő, professzionális szerkesztőséggel működő újságban gondolkodtak. A KAFEDIK hamarosan tehát örök cenzor státusszal felajánlotta a lapot a DH-nak. A vízió meg volt határozva: nagyközönség elé vinni azt, ami helyi kezdeményezésként jött létre. „Fantasztikus dolognak tartottuk, hogy a többi klub ezt példának tekinti, és mindannyian úgy gondoltuk, ebből kell, hogy létrejöjjön a közös DH-s újság.”
nemzetközi vizeken
Az újság finanszírozását a meglévő intézményrendszer alapján tervezték a szerkesztők. Hogy állami támogatást szerezhessenek, konkurensekké kellett volna hogy váljanak az ex-kommunista magyar kisebbségi intézményekkel. Csaba szerint a források és a lehetőségek erre adottak voltak, csak a csapatot kellett mögé megszervezni. Ezt viszont nem tartották elképzelhetőnek Brünnben, ahol mindössze egy maréknyi magyar diák tanult Pozsonyhoz képest. És ekkor kezdett körvonalazódni az ellentét a KAFEDIK berkein belül. Sok kafedikos ugyanis nem vette jó néven, hogy a Sárga Szamár nem csupán az egykori kocsma füstös-sörös hangulatát idézi, hanem nemzetközibb vizeken evez.
„Így, távlatból nézve azt hiszem, már elmesélhetem... Nagy veszekedés volt, hatalmas. Miután megjelent második Sárga Szamár, az után az örsújfalusi tábor után, ahol a Sárga Szamár a DH lapja lett, rettenetesen összevesztünk. Sokaknak ez ugyanis azt jelentette, hogy ellopták tőlünk, mint KAFEDIK-tól az újságot. Számunkra viszont, akik vezettük a klubokat, ez az összefogás természetes volt, hiszen úgy gondoltuk, azért vagyunk magyar diákok Csehszlovákiában, hogy csináljunk valami közöset. Ezért csináltuk a DH-t. Sok ember azonban úgy gondolta, hogy le se fütyüli, mit csinál a többi diákszervezet, mi vagyunk a KAFEDIK, és miénk a Sárga Szamár.”
Az újság harmadik kiadása már a DH lapjaként jelent meg. Ekkor derült ki igazán, milyen feszültségek húzódnak meg a szerkesztők között. Rövidesen eltűntek azok az emberek, akik a magukénak tekintették az újságot azért, mert Brünnhöz kötődött. A konfliktuson kívül feltehetően Szlovákia és Csehország szétválása is szerepet játszhatott abban, hogy a Sárga Szamár – megszűnt.
„Az egy nagy pofon volt akkor... Én már nem voltam Brünnben, Manchesterben tanultam. Teljesen értetlenül álltunk a tények előtt mi is, és a csehek is, közülük mindenki a sajnálatát fejezte ki. Szlovákiában természetesen megváltozott a DH politikai mozgástere. Csehországban, a Brünnben és Prágában tanuló szlovákiai diákok külföldiek lettek, így egy csomó ember nem is jöhetett ide tanulni, mivel fizetni kellett volna a tandíjat. Azok, akik 93 után itt tanultak, vagy ösztöndíjasak lettek, vagy maguknak fizették a tandíjat. Biztos volt az is, hogy nekünk, mint klubnak, végünk van. Ha nem lesznek szlovákiai magyar diákok, akkor nem lesz KAFEDIK sem, és ez nem volt nagy reményeket keltő állapot akkor.”
A Sárga Szamár tehát elhallgatott. 1995-ben egy kísérlet erejére felélesztették Vén Szamár néven, hogy aztán tíz évnyi csipkerózsika-álomra szenderüljön...
fotó: a KAFEDIK fényképképarchívumából
a cikk a Sárga Szamár októberi számában jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése