Először az Alekszandr Petrovos cikkemnél éreztem azt, hogy a blogforma jobban megfelelne a publikálásra. Épp ezért annak ellenére, hogy a komplett júliusi számot elérhetitek már digitálisan lapozható változatban is, ezt a cikket mégis kiemeltném. Az alábbiakban olvashatjátok az eredeti szöveget, kiegészítve egy nem elhanyagolható tartalommal: a filmekkel. Jó olvasást és filmezést kívánok!
Alekszandr Petrov orosz animációs filmrendező rövidfilmjeiről szeretnék írni nektek. Nem biztos, hogy ez a döntés magyarázatra szorul, viszont több gondolati ösvényem vezetett felé. Egyrészt a szerkesztőasszonyok szugeráltak, hogy kanyarodjak a rövidfilmes/filmfesztiválos világ felé, amibe so-so egy ilyen alkotói portré beleillik. A rendezőúr ugyan se nem cseh, se nem magyar, Brünnben sem járt, de cserébe korszakos alkotó, akit sokan nem ismernek. Ennyi szűrőfeltétel alapján írhatnék Don Hertzfeldtről, Bill Plymptonről, Andreas Hykadéről is, mindannyian zseniális alkotók, olyanok, akiknek a személyisége átüt a filmvásznon keresztül. Viszont Alekszandr Petrov alkotói lelkülete áll hozzám a legközelebb.
Miért érdemes rövidfilmeket nézni egyáltalán? Mindamellett, hogy a rövidfilmeknek is megvan a mainstream ága (jópofa vicces videók), sokkal inkább hajlanak a komoly témák kifejezésére, mint az egészestés produkciók. A terjedelmük miatt olcsóbbak, hiszen kevesebb ember részvételével valósíthatóak meg. Az alkotóknak jó terep a kísérletezésre, illetve valamilyen módon erődemostráció is egyben. Viszont így is heroikus munka a megalkotásuk, sok esetben az alkalmazott grafikai megrendelések melletti szerelemgyerekek, akikbe rengeteg időt és energiát kell invesztálni. M. Tóth Géza szavaival élve a szerzői rövidfilm „úri huncutság”. A legegyszerűbben így lehet felfogni: ha egy jó film egy jó regény, akkor egy jó rövidfilm egy jó novella. Tömörebb, másabb és kevesebb kompromisszumot kell kötni az alkotás folyamán...
Alekszandr Petrov úgynevezett paint-on-glass technikával készíti a filmjeit. Ez annyit tesz, hogy olajfestékkel fest egy A2-es méretű üveglapra és a munkafelülete fölé rögzített kamerával veszi fel a képet. Az olajfesték nagyon lassan szárad, így lehetőség van a kép módosítására. Minden módosítás után a kamera felvételt készít az adott fázisból, így áll össze a mozgókép. A kamerája 65 mm-es filmszalagra veszi fel a képet (ami a hagyományos 35 mm-es filmszalaghoz képest kétszer nagyobb felbontást biztosít), így filmjei IMAX rendszerben is vetíthetőek. Egy vele készült interjúban így nyilatkozik erről:
„Az IMAX ismeretlen volt számomra. Amikor elkezdtem nagyméretű vászonnal dolgozni, el sem tudtam képzelni, hogy valami újat alkothatnék. Gondoltam oké, a kép nagyobb lesz, ami nem gond, tudom nagyobbra rajzolni. A tesztelés a szokásos módon történt, és olyan típusú képek születtek, mint mindig. De amikor megjelentek a hatalmas IMAX vásznon, nagyon meglepődtem. Talán mert olyan nagyok voltak. Mintha az én kicsi filmem felnőtt volna. Olyan élmény volt, mint a Sixtus-kápolna. Nem tartom magam Michelangelónak, de amikor megláttam, mekkorák lettek a kicsi képeim, az olyan volt, amire álmomban sem gondoltam volna."
Négy filmjéről írok ajánlót. A témaválasztásai különösen tetszenek: mind a négy film irodalmi adaptáció. Leghíresebb filmje Az öreg halász és a tenger, amelyben Hemingway Nobel-díjas kisregényét formálta át Oscar-díjas rövidfilmmé. Feldolgozta Dosztojevszkij egyik kevéssé ismert novelláját, az Egy nevetséges ember álmát, ezenkívül lesz szó egy romantikus történetről, Ivan Smeljov orosz író tollából, a Moje Ljubovról, illetve egy szláv folklórból merítő Puskin történetről is, a Ruszalkáról. Minden filmjében jelen van, egyfajta álomszekvencia, ami egyenesen következik az alkotói munkafolyamatból. Egy hagyományos animációsfilmnek megvannak a sarokkövei: azok a képkockák, amelyek a mozgás kezdő és végső fázisát tartalmazzák. Ezek között a képkockák között bármikor megrajzolhatóak a hiányzó fázisok. Viszont mikor folyamatosan kell egy képet módosítani, ez nem lehetséges. Az öreg halász visszaemlékezései, egy öngyilkosságra készülő ember utolsó álma, egy fiatal szerelemes fiú zavaros ábrándjai - ez mind remek terep Petrov számára, hogy a való és valótlan közötti határon át-átjárjon.
„Ecsetek és egy gumikaparó az eszközeim, de a legfőbb segítségem a kezem, vagyis az ujjaim. Az emberek azt kérdik: miért éppen az ujjaim? Mert számomra ez a legkönnyebb technika, a festés így a legkönnyebb. Így tudok a leggyorsabban lerajzolni bármit, és lélekben így vagyok a legközelebb a festményhez. Ez a legközvetlenebb kapcsolat."
Az öreg halász és a tenger (The Old Man and the Sea, 1999)
Igazából erről a legbajosabb bármit írni. A rövidfilm Hemingway történetének felmondása. Amit viszont Petrov hozzátesz a novellához, az szavakkal nehezen kifejezhető. Olvastam gimnazista koromban (és érettségin ezt húztam tételként), egyetemista koromban angolul is. De nem tudtam elképzelni úgy, ahogy azt Petrov lefesti nekünk. A tenger léptékének átélése, a végtelen víztömeg súlya megnyomja az ember mellkasát, olyan hatása van. Száz százalék környezetpszichológia. Soha, egy filmben sem láttam eddig a kék ennyi gyönyörű árnyalatát.
Egy nevetséges ember álma (Szon szmesnovo cseloveka, 1992)
Az öreg halász és a tengerrel ellentétben ez nem egy közismert történet. Dosztojevszijnek volt egy elképzelése a szeretetről: egy önmagában létező dologként képzelte el. Ennek a krédója ez a mű. Egy kiábrándult kisember racionalizálja a világát és rájön arra, hogy nincs értelme semminek. Elhatározza, hogy megöli magát, minden nap úgy megy haza, hogy aznap megteszi ezt a lépést, de mindig talál valami kibuvót. Egy napon, mikor már tényleg úgy érzi, hogy vége, találkozik egy segítségért fohászkodó kislánnyal, aki kizökkenti melankóliájából. Este a revolvere felett elalszik és álmot lát. Képzelete elvezeti egy távoli világba, ahol az emberek társadalmát a szeretet ereje rendezi. Egyfajta idealista utópiába, amiben a jelenléte lavinaként elindítja a kárhozat felé ezt a közösséget. Miután lejátszódik előtte az elromlás evolúciója, felébred a rémálomból és teljesen megváltozik az élete. Maga a novella is figyelemre érdemes! Az igazán elkötelezett Sárga Szamár olvasóknak azt ajánlom, hogy olvassák el először a harminc oldalas írást majd nézzék meg a filmet oroszul, felirat nélkül. A katarzis garantált.
Ruszalka (1997)
A szláv néphagyomány szerint a sellők folyókban élnek és a magukat vízbe vető fiatal lányok lelkéből születnek, általában azután, hogy a férfiak rosszul bántak velük… Jégzajlás idején egy lányt vet partra a folyó, akit az ifjú szerzetes megpróbál megmenteni, de mire segítségére sietne, újra elnyelik a habok. Azt követően a lány időről időre feltűnik a fiú körül, akit teljesen elbűvöl. A fiú mestere, az öreg szerzetes ráébred, hogy a sellő annak a lánynak a szelleme, akit ő fiatal korában szeretett, de elhagyott. Próbálja a fiút védeni a lánytól, de a sellő felismeri az öregben a saját sorsrontóját…
Moja Ljubov (2006)
Szerelem. Gondolom mindenki megélte már fiatalkorában. Valami ilyesmi történik a 16. születésnapjához közeledő ifjú diák szívében is, mikor párhuzamosan beleszeret két lányba. Pása vele egykorú árva, a családjuknál szolgálólány. Kedves, nagyon csinos - ővé ez a tavasz - és életvidám. Csilingelő énekhangja betölti a házat, térül-fordul, minden tükör előtt perdül egyet. A másik nő viszont titokzatosságával ejti rabul, szenvedélyes leveleket intéz hozzá, titkon leskelődik utána. A tragédia mindkét esetben kódolt, az ifjú titán ábrándjai száraz homokként peregnek ki a markából, amint a társadalmi konvenciókkal és a felnőtt szerelem fizikai mibenlétével szembesül, illetve azzal, hogy egy általa kreált képbe szerelmes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése