Beseda u Bigbítu, avagy kultúra más világból...

A cseh-szlovák határ mentén megrendezésre kerülő "Beseda u Bigbítu" (Beszélgetés bigbeat mellett) fesztivál magyar vendégzenekarokkal is színesíti programját.



Két nap és két pódium, mindez kétezer résztvevőre. Így néz ki számokban a lassan huszadik évét ünneplő "Beseda u Bigbítu" fesztivál. A számoknál azonban pontosabban jellemzi a rendezvényt annak barátságos légköre, merész dramaturgiája, rengeteg színvonalas kísérőprograma és a senkit meg nem botránkoztató stíluskavalkád.

A fesztivál a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatása és az önkéntesek belefektetett munkája nélkül aligha valósulhatna meg, a kettő egyesítésével viszont igazán értékes kultúrális élményben lehet része az idén immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál látogatóinak. Mindezért érdemes a Veselí nad Moravou melletti Tasov községbe látogatni augusztus ötödikén és hatodikán.

A fesztivál keretén belül már harmadszor kerül megrendezésre a Visegrad Nights (Visegrádi éjszakák) nevet viselő projekt. Az első alkalommal 2009-ben megvalósult kezdeményezés különböző lengyel, magyar és szlovák zenei formációkat hivatott bemutatni, így próbálván támogatni a négy visegrádi nemzet közelebb hozását, nyelvének, kultúrájának, zenéjének találkozását. A fesztivál céljai között szerepel, hogy a négy országban jelen lévő kultúrális trendeket megjelenítse, a fellépő művészeket, fesztiválozókat, a néhány tucat önkéntest pedig aktívan belevonja a programba.

A magyar zenei életet a trip-hopban utazó Realistic Crew vagy a progresszív rockot játszó Special Providence fogja képviselni. Az előbbiről érdemes tudni, hogy a tagok már Amon Tobinnal is együtt dolgoztak. A Special Providence stílusa annyira behatárolhatatlan, hogy maga a zenekar is csak annyit tud rá mondani, jazzrockmetalturbochill. Mindkét magyar zenekar friss szerzeményekkel készül a fesztiválra.

A tizenkilencedik "Beseda u Bigbítu"-ra 6 ország 40 zenekara látogat el. A brit Paul Lamb & the King Snakes lehet az egyik vonzó név a zenei kínálatból. Ez a bluesbanda az egyik legjobb európai harmonikás köré gyűlt zenészekből áll. A elektronikus zenét a JazZsTepPa duó képviseli. A dubstep hipnotikus ritmusát megbontja harsona- és dobjátékuk.

A Visegrad Nights keretein belül a zenei élvonalba tartozó művészek, zenészek, zenekarok mutatkoznak be a "Beseda u Bigbítu"-n, többek között: D4D (PL), The Uniques (SK), Longital (SK), Etna Kontrabande (PL), Korjen (PL/SK/CT), Realistic Crew (HU), Special Providence (HU), Hrana (SK), Sounds Like This (SK) és sokan mások.

A fesztivál partnerei: Kruhy, občianske sdruženie (SK) Milena Cádrová (Čajovňa u sousedú - SK) Fourtymain Management (HU) DELTA - Agencja Koncertowo-Wydawnicza (PL)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése