Cooltúra 2011

Még valamikor 2009 őszén fogant meg a Kafedik vezetőségében az az ötlet, hogy diákklubunk szervezzen egy kerékpár-túrát. A koncepció: szakadjunk ki 4-5 napra a csehországi mindennapokból, ismerkedjünk meg eddig ismeretlen cseh és morva vidékekkel, új emberekkel, mindezt sportolva, kétkeréken.

Alig telt el egy év, és 2010 szeptemberének első napjaiban 12 résztvevővel útjára indult Prágából az első Cooltúra, az irányt Brünn felé véve. Az az 5 napos kirándulás minden előzetes várakozást felülmúlt, így nem is volt kérdés, hogy 2011-ben újra találákozunk. Ahogy teltek a hónapok és közeledett a nyár, már a túra dátuma is konkretizálódott, 2011. augusztus 31. és szeptember 4.

Az első néhány kilométert igazi bicikliúton tettük meg, ezt a luxust legközelebb csak az utolsó napon, ugyanezen a szakaszon visszafele engedtük meg magunknak - nem is akarózott megállni rajta. Az első megállónk Rajhradon volt a kolostornál (a morva írásbeliség egyik bölcsője a hely), de nem mentünk be, hisz ez oly közel van, ide bármikor elnézhetünk.

Így hát folytattuk utunkat kisebb megállókkal (mint pl. amikor megkopasztottunk egy útszéli almafát) egészen Moravský Krumlovig. Sajnos a városban épp minden (értsd: minden) fel volt túrva, így nehézkes volt a haladás, de azért találtunk egy helyes kis kocsmát, ahol még maradt egy kicsi az aznapi menüből is.

Ezután áthajtottunk a belvároson, majd megálltunk a várkastélynál (ahol Alfons Mucha Szláv eposz (Slovanský epopej) nevű monumentális festménysorozata van kiállítva), de megintcsak nem mentünk be, mert zárásig már csak pár perc volt hátra. Csatangoltunk viszont helyette a kastély parkjában, oda-vissza teljesítettük a Fekete Lyukat is (így hívják a park alatti régi alagutat), majd útnak indultunk. Egész kevés pihenővel jutottunk el Výrovicébe, az aznapi (és másnapi) szálláshelyünkre. Majdnem a faluban voltunk, amikor feltűnt egy szénakazal. Már csak a hagyományaink miatt is be kellett vennünk:)

Közben a kempingben, a bográcsban, Attila és Gabi keze által (akik a kísérőautó legénységét alkották) már elkészült a pompás chilis bab, amit érkezés után azonnal le is küldtünk. Még hátra volt a sátorállítás, és jobb nincs alapon egy helyes kis lejtőn vertük fel a hajlékainkat, amivel aztán az éjszaka elég sok bajunk lett (mindenki csúszott lefele). Még egy sör belefért, aztán irány a csodálatos zsetonos zuhany:) és persze az alvás.

Másnap eredetileg Znojmo városa és Vranov nad Dyjí vára volt a tervben, de miután alaposan szemügyre vettük a térképet, inkább letettünk róla. Mint kiderült: jól döntöttünk, hiszen csak Znojmoban rengeteg időt töltöttünk el, míg megmásztuk a Városháza tornyát, meglátogattuk a Szent Miklós-templomot, kilestünk a kétemeltes(!) Szent Vencel-templom kerengőjéről, fényképezkedtünk a Szent Katalin-rotunda falánál (ahonnan aztán jól el is küldtek minket), pörögtünk egyet a játszótéren, fagyiztunk és persze sétáltunk az óvárosban. Ezek után indultunk el Šatovba, ahol egy, még a második világégés előtt épített, és egészen 1999-ig használt, de nemrég múzeummá átalakított bunkert néztünk meg, persze vezetővel. Ezekután pedig irány a kemping!

Kissé eltérő útvonalat választottunk, hogy ne legyen olyan egyhangú visszafele tekerni. A csoport fele még bement a faluba (ahol sörözés közben rátaláltak a -régmúlt- jövő közlekedési eszközére, az -irtózatosan pöfögő- környezetbarát, duplahajtóműves (motor+láb) bicikli eddig fellelt egyetlen működő, egyedien összeeszkábált példányára), míg a másik fele bérelt egy vizibiciklit, és elindult kemping körüli víztározó feltérképezésére.

Mivel aznap több ideje volt a szakácsoknak, így gulyással vártak minket. Ahhoz képest, hogy idei mindenesünk, Vavreczky Gabi először készített ilyet, egyáltalán nem volt rossz:) De tényleg!

Vacsora után, már bizonyos nyomás alatt megint bevettük a víztározót (egy elkötött vizibiciklivel), immár szuroksötétben és erős túlsúllyal... végülis sikerült eltekernünk a végére (mintha még nem tekertünk volna aznap eleget), és ott bámultuk a csendet és hallgattuk a hullócsillagokat, valamint egy kis felfedezőutat tettünk egy lakatlan félszigeten is :)

Harmadnapra már kissé nehézkesen ébredtünk, egyrészt az állandóan lefelé mászó hálózsákjaink miatt (lásd: sátor a lejtőn), de mindjárt felébredtünk, amikor arról volt szó, hogy akár meg is lehetne javítani az elromlott (khm... ez még otthon történt...) gyorsforralót, és akár egy forró teával/kávéval is indulhatnánk a kilométereknek. A Cooltúrások nagy része (pontosan 50%-uk) ugyanis villanyos szakember volt – így sikerült nem megsérülniük javítás közben – de a gyorsforraló mégsem lett működőképes.

A napi tervben nem szerepelt semmilyen fontosabb látnivaló, a lényeg volt, hogy amikor Hrušovany nad Jevišovkou-ban ebédelünk, csatlakozhassanak a többiek is, akik addig nem kaptak szabadságot – ők odavonatoztak.

Azért sikerült még (teljesen véletlenül) megtalálni egy nagyon szépen felújított kastélyt, ahol degeszre ettünk magunkat disznószilvával... Szinte egész délután a Nové Mlyny-i víztározók mellett tekertünk, ami annyira egyhangúnak tűnt a fiúknak, hogy mindjárt az első nyitott pincénél meg is álltak. Bementek, és ottragadtak. Leküldtünk értük, de azok is ott maradtak. Aztán leküldtünk azokért, akiket leküldtünk értük, de azok sem tértek vissza... valami lehetett ott lenn:) Mindenesetre a fiúkat estig nem láttuk...

A csapat többi része folytatta útját egészen az aznapi (tóparti) szállásig. Ott közösen elkészítettük a lecsót, miközben gyönyörködtünk a panorámában – amikor a víztükör felett a nap lebukik a Pálava hegység mögé, miközben egy-egy fátyolfelhő a nap utolsó erőtlen, vérvörös sugarait veri vissza... fennséges látvány volt! Ekkor már faházakban aludtunk, így megspóroltunk egy-egy sátorverést és – bontást is, helyette megismerkedhettünk a helyi csapolt sörrel – is:)

A szombat reggel még a kempingben ért minket, de a dél se sokkal arrébb, mert a Pálava az egy macerás hegység. Nem elég, hogy meredek, és valami furcsa mágneses energiája van (ami jobban vonzza a bicikliláncot, mint a fogaskerekek – szomorú tapasztalat), de elég szép ahhoz, hogy az ember ne az útra figyeljen, hanem a körülötte elterülő tájra, ráadásul állandóan meg kell állnia fényképezni... Nem csoda, ha lassan értünk fel. Viszont amint felér az ember, többféle ajándékban is részesülhet: A kilátás. Leírni nem lehet, csak elmerülni benne. A szőlő. Azt meg enni kell, főleg ha szüret körül jár arra az ember:) És persze a lejtő. Ami ugye minden domb után következik. Így szépen begurultunk Mikulovba. 

Egy kis bizonytalankodás után, amikoris nem tudtuk eldönteni, hogy menjünk-e be a várba, vagy sem (ahol a Lichteinstein grófok érintetlen palotáját és eredeti berendezéseit, használati tárgyait, valamint a világ egyik legnagyobb, nagyjából 350 éves boroshordóját lehet megtekinteni), inkább egy sétát tettünk a várdombon, majd a belvárosban is. Hogy legyen egy kis „izgalom” is a túrában, a Valticére vezető utat kis kerülővel, Ausztriát érintve tettük meg.

Valticére érve meg egyenest átnyargaltunk a kastély kertjébe. Mindezt a belső udvarokon keresztül, aminek a biztonsági őrök nem örültek (nemhiába, világörökségről van szó), de mi többen voltunk:) Egy kis pihenő után a lehető legrövidebb úton (ami kb 7 km nyílegyenes) érkeztünk Lednicére, a grófok másik híres kastélyához. Közben még egy speciális geoládát is megkerestünk – ezt Gabi és Attila rejtette el nekünk néhány órával azelőtt, és fejenként egy liter vizet tartalmazott!:) Aztán néhány fotó és egy kis séta a tágas lednicei parkban, majd tovább Velké Bílovicére, ott is a pincefaluba, egy borházhoz, a szállásunkra. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy ez az este sikerült a legjobban:)

A paprikáskrumplit még a házigazda is megirigyelte tőlünk, így ő is velünk evett. Eztán meghívott egy barátjához, akinek épp aznap volt a pinceavatója. Az ott játszó banda pedig jól elhúzta a nótá(i)nkat. Amit nem tudtak, azt dallamról megtanulták! Miután az összes helyiségben leteszteltük az akusztikát és már majdnem minden fajtát megkóstoltunk, visszatértünk a szállásunk alatt levő pincébe, ahol ugyanezt kezdtük elölről: a nótákat már három (illetve négy: tudjuk, a morva is az!) nyelven énekelve... Remélem semmi rosszat nem írok le azzal, ha közlöm: tovább bírtuk, mint a házigazda :)

Utolsó nap „ahol kezdve volt, ott vége lett...” – az Avionnál. Egy búcsúcsoportkép, egy kipakolás és az idei Cooltúra mindenki sajnálatára már véget is ért...

Ezúton pedig szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik bármilyen aprósággal is hozzájárultak a Cooltúra létrejöttéhez. Munkátokat, támogatásotokat nagyra becsüljük, nagyon hálásak vagyunk érte!

...találkozunk 2012-ben. Is:)

Vavreczky Gábor, Fekete Laci