Minden szemeszter jelentős nyomot hagy az albérleti szoba rám eső sarkában... exponenciálisan nő a „dolgok“ mennyisége körülöttem és egyre kreatívabbnak kell lennem, hogy még én is elférjek valahogy tőlük... Ilyenkor aztán kicsit neheztelve méregetem azt a két hatalmas kötetet, amelyeket a „jósors“ irányított hozzám. Az egyik a jelenlegi, a másik pedig a nyolcvanas évekből származó Kafedik krónika. Míg az egyik mondhatni állandó használatban van, a másik csak fekszik az asztalomon, nem hívja fel magára a figyelmet, csak rejti magában mindazt, amiből... talán kicsit mi, jelenlegi diákok és „komoly Kafedikesek“ néha okulhatnánk...
Az első bejegyzések ebben az öregebb és kicsit komolyabb arcot mutató (és természetesen az akkori rendszerre jellemző minden elemet felvonultató) krónikában 1980 április 19-éről származnak. A klub fennállásának tizedik évfordulójára rendezett ünnepség az az esemémy, amelyről a bejegyzés született. Oláh Gábor, a klub hetvenes évekbeli újjászervezőjének, illetve a második elnök Stubendek László, a Kafedik-hagyományok folytatására biztató és az eddigi munkát elismerő sorain kívül erről a születésnapról más is mesél. Újságcikkek, kivágások, amelyek ez alkalom kapcsán szólaltatják meg az illetékeseket. A klubot szervező Oláh Gábor nyilatkozata:
„1967-ben kerültem a morva metropolisba, és bizony nagyon egyedül éreztem magamat. Akkoriban olvastam a prágai Ady Endre Diákkörről és a barátaimmal elhatároztuk, Brünnben is szervezünk valami hasonlót. Igen módszeresen vágtunk neki a dolognak: felkerestük az összes főiskolai kollégiumot, a névjegyzék alapján kitippeltük azokat, akiknek magyaros hangzású neve volt és meglátogattuk őket.“
-hadd jegyezzem meg, hogy a tagkeresés hasonló módja még mindig nem ment ki a divatból, igaz, hogy a magyaros hangzású nevek kikeresése már az iskolák információs rendszerén keresztül történik... is. (de még jó, hogy nem csak így, különben hozzám aztán nehezen jutott volna el egy magyaros nevű embereket kereső Kafedik-tag.)
„Sikerült vagy harminc-negyven embert összeszedni. Összejöveteleink eleinte inkább ismerkedési estek voltak, később valamilyen műsorral tettük színesebbé az összejöveteleket. Nem tagadom, hogy az „Adysok“ példája lebegett a szemem előtt, a „szórakozva művelődni“ szelleme. Persze a mi helyzetünk jóval nehezebb volt mint az övék, a Kafediknek soha nem volt önálló klubhelyisége.“
-hát, ettől már kicsit jobb a helyzet, bár attól függ, hány személy a kapacitása egy átlagos klubhelyiségnek ;)
1972-től Stubendek László vette át a klub vezetését, szemezgetés az ő élményeiből:
„Sokféleképpen igyekeztük tartalmasabbá tenni a munkánkat, közös színházlátogatásokat szerveztünk, irodalmi összeállításokkal próbáltuk elmélyíteni és gyarapítani ismereteinket. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mivel a klubtagok zöme műszaki pályára készült, tehát nem volt más alkalma a magyar irodalommal való találkozásra. Hozzá kell tenni, a brünni Hungarológiai Intézetnek és vezetőjének Pražák professzornak sok mindent köszönhetünk. Segített nekünk az irodalmi estek összeállításában és a klubtalálkozóinkra is gyakran eljött... A cseh kollégák nemcsak a tanulásban segítettek, ha látták, hogy ezt vagy azt nem értjük, de szóltak az érdekünkben ha helyiségre volt szükségünk és eljárogattak a klubba is.“
Hogy milyen programokat kínált a még egyszámjegyű életkorral rendelkező klub a tagjainak, szintén megtudhatjuk a cikkek beszámolóiból. Közös kirándulások, színházlátogatások, műsoros estek (először önerőből összeállított program, meghívott előadók csak később), vetélkedők, évfordulókra való megemlékezések, labdarúgó bajnokság, végzősök búcsúztatása tette ki a programok gerincét. Bár első olvasatra és mai szemmel üresnek hathat, de... talán csak a mi életünk van egy kicsit túl felgyorsulva az ilyen, talán csendesebb (?) időtöltésekhez.
Érdekes megtudni, hogy miután a Kafedik semmi anyagi háttérrel nem rendelkezett, szinte megváltás volt, amikor a CSEMADOK komáromi városi alapszervezete vállalt felette védnökséget, ezzel pedig együtt járt a valamiféle anyagi támogatás is....
Az utolsó újságcikk (ez is 1980 áprilisából származik), amelyik ezzel az eseménnyel foglalkozik, nagyon közvetlen igyekszik lenni, inkább életképeket közöl mint „fontos“ tényeket... nézzünk csak bele:
„A tavasz első forró napjaiban keresem a klub jelenlegi elnökét Juhász Ferencet. A Lenin-út 88- as szám alatti új főiskolai kollégium 528-as szobájában négy fiút találok.“
- a mai Kounicova utca, illetve Kaunicovy koleje.
„Az egyik lány fél éve ment férjhez. Férjével ugyanarra a szakra, ugyanabba a csoportba is kerültek, így állandóan együtt lehetnek, ennek ellenére a helyzetük nem rózsás. Rájuk is vonatkozik az összes előírás, a házirend összes pontja, így tíz után el kell válniuk, ki-ki a maga szobájába megy (ami külön épületet is jelent).“
Bár a kolikon helyszűke van és talán mindig is lesz, kseftelés a (üres, nem üres) helyekkel, szintén, de hogy tíz órakor takarodó? Ajjaj, lássuk be, tényleg nem volt az akkor olyan rózsás helyzet :) Ha úgy vesszük, sokat változott azóta a világ. Nincs tíz órai takarodó, és vannak házaspároknak (vagy kisbabás szülőknek) fenntartott kollégiumi szobák is. Ami viszont nem változik, és reméljük, hogy nem is fog változni, az az, hogy van Kafedik (!!!!), hogy vannak közös programjaink, és hogy változatlanul jó leülni beszélgetni koli szobában, sör mellett, várfal tövében….
Az első bejegyzések ebben az öregebb és kicsit komolyabb arcot mutató (és természetesen az akkori rendszerre jellemző minden elemet felvonultató) krónikában 1980 április 19-éről származnak. A klub fennállásának tizedik évfordulójára rendezett ünnepség az az esemémy, amelyről a bejegyzés született. Oláh Gábor, a klub hetvenes évekbeli újjászervezőjének, illetve a második elnök Stubendek László, a Kafedik-hagyományok folytatására biztató és az eddigi munkát elismerő sorain kívül erről a születésnapról más is mesél. Újságcikkek, kivágások, amelyek ez alkalom kapcsán szólaltatják meg az illetékeseket. A klubot szervező Oláh Gábor nyilatkozata:
„1967-ben kerültem a morva metropolisba, és bizony nagyon egyedül éreztem magamat. Akkoriban olvastam a prágai Ady Endre Diákkörről és a barátaimmal elhatároztuk, Brünnben is szervezünk valami hasonlót. Igen módszeresen vágtunk neki a dolognak: felkerestük az összes főiskolai kollégiumot, a névjegyzék alapján kitippeltük azokat, akiknek magyaros hangzású neve volt és meglátogattuk őket.“
-hadd jegyezzem meg, hogy a tagkeresés hasonló módja még mindig nem ment ki a divatból, igaz, hogy a magyaros hangzású nevek kikeresése már az iskolák információs rendszerén keresztül történik... is. (de még jó, hogy nem csak így, különben hozzám aztán nehezen jutott volna el egy magyaros nevű embereket kereső Kafedik-tag.)
„Sikerült vagy harminc-negyven embert összeszedni. Összejöveteleink eleinte inkább ismerkedési estek voltak, később valamilyen műsorral tettük színesebbé az összejöveteleket. Nem tagadom, hogy az „Adysok“ példája lebegett a szemem előtt, a „szórakozva művelődni“ szelleme. Persze a mi helyzetünk jóval nehezebb volt mint az övék, a Kafediknek soha nem volt önálló klubhelyisége.“
-hát, ettől már kicsit jobb a helyzet, bár attól függ, hány személy a kapacitása egy átlagos klubhelyiségnek ;)
1972-től Stubendek László vette át a klub vezetését, szemezgetés az ő élményeiből:
„Sokféleképpen igyekeztük tartalmasabbá tenni a munkánkat, közös színházlátogatásokat szerveztünk, irodalmi összeállításokkal próbáltuk elmélyíteni és gyarapítani ismereteinket. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mivel a klubtagok zöme műszaki pályára készült, tehát nem volt más alkalma a magyar irodalommal való találkozásra. Hozzá kell tenni, a brünni Hungarológiai Intézetnek és vezetőjének Pražák professzornak sok mindent köszönhetünk. Segített nekünk az irodalmi estek összeállításában és a klubtalálkozóinkra is gyakran eljött... A cseh kollégák nemcsak a tanulásban segítettek, ha látták, hogy ezt vagy azt nem értjük, de szóltak az érdekünkben ha helyiségre volt szükségünk és eljárogattak a klubba is.“
Hogy milyen programokat kínált a még egyszámjegyű életkorral rendelkező klub a tagjainak, szintén megtudhatjuk a cikkek beszámolóiból. Közös kirándulások, színházlátogatások, műsoros estek (először önerőből összeállított program, meghívott előadók csak később), vetélkedők, évfordulókra való megemlékezések, labdarúgó bajnokság, végzősök búcsúztatása tette ki a programok gerincét. Bár első olvasatra és mai szemmel üresnek hathat, de... talán csak a mi életünk van egy kicsit túl felgyorsulva az ilyen, talán csendesebb (?) időtöltésekhez.
Érdekes megtudni, hogy miután a Kafedik semmi anyagi háttérrel nem rendelkezett, szinte megváltás volt, amikor a CSEMADOK komáromi városi alapszervezete vállalt felette védnökséget, ezzel pedig együtt járt a valamiféle anyagi támogatás is....
Az utolsó újságcikk (ez is 1980 áprilisából származik), amelyik ezzel az eseménnyel foglalkozik, nagyon közvetlen igyekszik lenni, inkább életképeket közöl mint „fontos“ tényeket... nézzünk csak bele:
„A tavasz első forró napjaiban keresem a klub jelenlegi elnökét Juhász Ferencet. A Lenin-út 88- as szám alatti új főiskolai kollégium 528-as szobájában négy fiút találok.“
- a mai Kounicova utca, illetve Kaunicovy koleje.
„Ki melegítőben, ki alsónadrágban görnyed az asztal fölé, vagy az ágyon elnyúlva lapozgatja a könyvét. Az ablakban néhány sörösüveg. Az egyik fiú, mivel nem tette le időben a vizsgáit, nem kapott kollégiumot, így most ő a „felesleges“ negyedik a kétágyas kollégiumi szobában. Egy időben megpróbálta az albérletet is, de inkább feladta a méregdrága és sivár szobát és azóta itt kuncsorog. Még sohasem volt úgy, hogy nem tudtak volna neki valahol helyet szorítani.
-A minap ellenőrzés volt, de a kollégium vezetői is belátják e kényszermegoldás szükségességét, valahogy át kell hidalni, hogy nincs elég férőhely a diákotthonban“
-érdekes beszélgetés lehetett az, az ellenőrökkel, akik szemet hunynak és belátják, hogy végülis jogos, bár szabályellenes megoldás :)-A minap ellenőrzés volt, de a kollégium vezetői is belátják e kényszermegoldás szükségességét, valahogy át kell hidalni, hogy nincs elég férőhely a diákotthonban“
„Az egyik lány fél éve ment férjhez. Férjével ugyanarra a szakra, ugyanabba a csoportba is kerültek, így állandóan együtt lehetnek, ennek ellenére a helyzetük nem rózsás. Rájuk is vonatkozik az összes előírás, a házirend összes pontja, így tíz után el kell válniuk, ki-ki a maga szobájába megy (ami külön épületet is jelent).“
Bár a kolikon helyszűke van és talán mindig is lesz, kseftelés a (üres, nem üres) helyekkel, szintén, de hogy tíz órakor takarodó? Ajjaj, lássuk be, tényleg nem volt az akkor olyan rózsás helyzet :) Ha úgy vesszük, sokat változott azóta a világ. Nincs tíz órai takarodó, és vannak házaspároknak (vagy kisbabás szülőknek) fenntartott kollégiumi szobák is. Ami viszont nem változik, és reméljük, hogy nem is fog változni, az az, hogy van Kafedik (!!!!), hogy vannak közös programjaink, és hogy változatlanul jó leülni beszélgetni koli szobában, sör mellett, várfal tövében….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése