Sárga Szamár - Papír Szamár - Pdf Szamár....

Örömmel jelentjük, hogy végre fölkerült a Sárga Szamár 2011-es őszi/téli ,papíron kiadott száma a Kafedik honlapjára. Tehát itt lehet olvasgatni, lapozgatni, komoly fanjaink letölthetik a saját gépükre, sőt ki is nyomtathatják, a vérkomoly fanok persze csakis sárga papírra.... :)


Hogy nem érdekes a papírszamár, hisz a benne közölt cikkeket folyamatosan közzé tettük a blogon is? Ez már csak azért is eretnek gondolat, mert Rolival egy egész napig dolgoztunk (a nap egyik részét étlen, szomjan csak azért nem, mert víz az volt a koleszon) a betördelésén. Másrészt pedig két olyan cikket is tartalmaz az újság, melyek nem jelentek meg itt a blogon. 

Egyik a Mi volt? féléves visszatekintő tagszervezetünk programjaira és aktivitásaira (ha úgy tetszik krónika részlet), másik egyfajta jóskísértős jövőbe tekintés (mely láss csodát még mindig aktuális;) Mi lesz még? címmel. Tehát akit érdekel tagszervezetünk tevékenysége szemeszterre lebontva, vagy éppen az eljövendő eseményekről szeretne már az előtt tudomást szerezni, hogy itt a blogon megjelentetnénk a beharangozót, itt a lehetőség:) Ezen kívül, meglepetésként négy (4) darab sudoku rejtvény található az újság hátlapján, no és a címlap - ó a címlap külön ékszere az újságnak, s  idén ezt újra sikerült megvalósítanunk (köszönet érte a fotósnak, modellnek;)

Ötleteket, észrevételeket, óhajt, sóhajt, cikk-kísérletet, fotókat, szamárságot (de nem sárgaságot;) örömmel olvasunk megjegyzésként itt alább, vagy a sargaszamar@gmail.com címen. 

jó szórakozást!

1 megjegyzés: