Bohemian Betyars: gyűjtsétek az energiát!

Alig négy nap múlva, október 6-án, velünk bulizik Brünnben a miskolci Bohemian Betyars zenekar. A részleteket már régen elújdonságoltuk Nektek, és mivel gondoljuk, már alig várjátok a koncertet, egy beszélgetés erejéig máris idevarázsoltuk a betyáros hangulatot;) Olvassátok, hallgassátok, szeressétek, és ne felejtsétek, szombaton találkozunk!



* egy Fütyülős Pálinkás honlapon, FB és MS profilon, pár rajongói blogbejegyzésen és videón kívül nem sokat találni Rólatok az interneten. Szándékos ez a titkolózás? (vagy csak én nem talállak? :D )

Nem, nem titkolózunk, inkább csak kevesebb figyelmet fordítottunk klipp készítésre, önreklámozásra eddig. Inkább a koncertezésre, dalszerzésekre figyeltünk. Azonban a hónapban jön ki egy, kicsit megkésett, de annál pörgősebb klippünk a 200BPM című dalunkhoz, valamint a weblapunkat is elkészítjük. Ígérjük.


* mi adta a kezdő lökést, vagy az ötletet (azon a boros pálinkás éjszakán;), hogy elinduljon a zenekar?

A pálinkán kívül a tenni akarás, hogy legyen egy zenekar a baráti körünkben. Aztán az első koncertünkre el is jöttek, úgy bő százan, mind ismerős arc az iskolából, terekről, kocsmákból. Mikor láttuk hogy jól szórakoznak a koncerten, és mis is nagyon élvezzük, fellelkesültünk és egyre több koncertet szerveztünk, egyre több ismeretlennek is.

* folk, rock, etno, punk, cigányzene --- hogy lehet összefogni ennyi irányzatot?

Talán úgy, hogy nem görcsölünk annyira a dolgon. Sok különböző, általunk kedvelt stílust beledobálunk a kondérba, kevergetjük, ízesítjük aztán reméljük másoknak is ízleni fog.



* magyarország, németország, ausztria, spanyolország - hogy fogadják a zenéteket otthon, és külföldön?

Szerencsére amerre járunk pozitív visszajelzéseket kapunk szervezőktől, közönségtől egyaránt. Máshogyan mulat a spanyol, máshogyan a német vagy a magyar ember, és mi mindenhol igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból a színpadon. A sok utazás alatt megismerjük másnak a kultúráját, hozzáállását a dolgokhoz, ami sok tapasztalatot jelent. Igyekszünk is tehát minél több helyre eljutni.

* mi a legviccesebb közös sztoritok (mondjuk a bejárt országok/koncertek kapcsán)?

Olyan sok minden történ az utóbbi időben, hogy nehéz lenne egy konkrét dolgot kiemelni. Fogtörés, esés-kelés, tagok eltűnése és megtalálása, sorolhatnám. Egy idő után az egész egy nagy élmény-masszává alakul át. Brno-hoz eddig egy emlék fűződik, amikor egy kéthetes német turnéról jöttünk hazafelé. Hajnali 3-kor érkeztünk meg, szállást keresve, éhesen, átfagyva. Nagy nehezen találtunk egy panziót, de pénz híján csak párunkat fizettük ki, a többiek pedig belopóztak és a földön aludtak. Aztán kora reggel még stílusosan mind megreggeliztünk, majd siettünk az autóhoz. Legközelebb biztosan pozitívabb élményeink lesznek. (* ezt mi is reméljük;)


* mi a legmerészebb közös álmotok (tervetek, célotok, hasonlóak....)?

Azt hiszem, a mai világban elég merész álomnak tűnik megpróbálni megélni abból, amit szeret az ember, kitartani mellette. Jelenleg gőzerővel dolgozunk az új albumon, amit várhatóan a hónap végére felveszünk a stúdióban. December 8-án pedig a lemezbemutatónk lesz Budapesten, az A38-on. Utána pedig minél több koncertet, klippek készítését tervezzük, a többit majd meglátjuk.

* mit üzentek nekünk a koncert előtt?

Készítsétek a pálinkát, gyűjtsétek az energiát az estére. Mindkettőre szükség lesz! Odacsapunk.


Válaszolt: Szűcs Levente
* kérdezősködött: vica
szpesöl fenksz tu: Palágyi Máté;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése