Freeland

Mottó: Ha a SULI szóban két betűt lecserélünk, és egyet elhagyunk, SÖR-t kapunk.

Ismertek olyan helyet a belvárosban, ahol az ebédmenü ízletes, és pillanatok alatt kihozzák, ahova le lehet ülni megbeszélésre, ahova nyugodt szívvel elvihetitek a barátaitokat pl. egy születésnap megünneplésére, a párotokat egy kis bulizásra (vagy ha nincs, akkor ahol ismerkedni lehet), netán szüleiteket egy vacsorára? Nem? No, akkor olvassatok figyelmesen!


Ilyen hely (maradjunk annyiban, hogy többek között) a Freeland - hivatalosan Dalešice-i Étterem és Klub. A belváros egyik csendes utcájában, a cseh közrádió brünni stúdiójának épületével (amelyet amúgy egy Pozsonyhoz közel született híres építész, Ernst Wiesel tervezett funkcionalista stílusban) szemben található, éppen két fodrászat közt, (természetesen) a pincében. Már a helyiségbe belépve is kellemes környezet fogad, hiszen jobbra egy kis akvárium, balra pedig boroshordók csapjai közt kell lelépcsőznünk. Balra egy kis fülke egy nagy asztallal, szemben a konyha, jobbra pedig a bárpult nyúlik el, szemben neki néhány asztallal. A kocsma ebben az irányban folytatódik egy másik teremmel, további asztalokkal. Innen nyílik a táncterem (egy kis DJ-pulttal, diszkógömbbel), amelyből újabb helyiségekbe juthatunk. Az egyik (amelyik leghátul van) ajtóval "zárható", valószínű ezért népszerű - én bármelyik este is mentem, azt mindig egy társaság birtokolta.


Az említett táncteremben rendszeresek a bulik, pl. Haloween-est, szilveszteri buli, western-est, mindenféle álarcos buli, legközelebb a Mikulásbuli lesz. Természetesen ezen esték nem kedveznek a romantikus vacsoráknak, mindenesetre színesítik a hely kínálatát. Állandó italakciójuk van, miszerint a röviditalt féláron adják (minden nap más fajtát), de rendszeresek az ételekre kivetett kedvezményeik is. Utóbbiak közül a házi hamburgeres akciójukat melegen ajánlom mindenkinek! - nehogy engedjétek kihűlni:) Az étlapjuk különben elég széles, a hagyományos sörkorcsolyáktól a salátákon keresztül a steakig sokminden megtalálható rajta. Előny, hogy sok ételnél a mennyiséget is kiválaszthatjuk.

A végére hagytam a sörkínálatot. Az alapnak mondható Starobrno 11-es mellett Svijany-t és Dalešice-t csapolnak. Ez utóbbi a környékbeli sörfőzdék közül az egyik legjobb, de számomra érthetetlen okok miatt Brünnben mégis csak néhány helyen csapolják.


Egy szó mint száz, érdemes egyszer kipróbálni - aztán rendszeresen betérni :)

--

Freeland - Dalešická restaurace a club, Beethovenova 7.

Nyitvatartás:
H-Cs 11-24
P 11-03
Sz 18-03

Honlap, friss információ:


A Dalešice-i sörgyárról

Dalešice egy ötszáz lelkes kis falu, amely a dombokkal és szűk folyóvölgyekkel szabdalt kelet-vysočinai fennsíkon fekszik Třebíčtől egy fél napi járóföldre. Már a 13. században egy kolostor állt a faluban. A 16. században épp a szerzetesek kezdtek sört főzni, majd 1882-ben az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legsikeresebb családjának sarja, ifj. Dreher Antal vette meg, miután Bécsben, Budapesten és Triesztben már nagy sörgyárakat működtetett. Ő volt az, aki modernizálta és megsokszorozta a gyártást. A 17. század elején épült barokk épületegyüttest (a hozzá tartozó uradalommal együtt) még az első Csehszlovákia idején elkobozták a családtól, aztán egész 1977-ig (állami) sörgyárként, illetve malátacsíráztatóként használták. 1980-ban itt forgatták Jiří Menzel egyik nagysikerű filmjét, a Sörgyári cappriccio-t. Ezután az épületek állapota gyorsan romlott, ráadásul köveit is kezdték széthordani. 1999-ben aztán egy vállalkozó megvette, aki bontás helyett befektetett: nagy körültekintéssel újra sörgyárat varázsolt belőle. Maga a gyár mellett jelenleg múzeum, étterem és szálló is működik az épületben, de rendszeresen szerveznek itt kultúrális rendezvényeket is, mint a karácsonyi vásár, vagy a sörgyári farsangi bál. Jelenleg háromfajta sört készítenek (11-est, 13-ast és barnát), de alkalmanként egy-egy specialitással is előrukkolnak.


Fekete Laci
Forrás és bővebb infó: www.pivovar-dalesice.cz
vagy itt 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése