Míg a falura szürke, dermesztő köd szállt le, ami a néhány pályára tévedt síelőt rövid idő alatt bekergette a közeli éttermekbe forró csokit szürcsölni, 860 méter tengerszint feletti magassággal feljebb ragyogóan süt a nap. A Kőpataki-tó melletti kilátóról csodálatos látvány tárul a szemem elé: fent a Lomnici-csúcs meredezik a maga hegyes, kissé megdőlt ormával, balra tőle a Lomnici-nyereg terül el, kedvenc sípályámmal, és mellette pedig, magyarázza ismerősöm, remek freeride-szakaszokat találsz. Az alattam elterülő külvilágot a leszállt felhők takarják. A vastag felhőtakaró lezárja a lefelé vezető utat, körbeveszi a hófödte domboldalt és egészen a horizontig fut.
A Lomnici-nyeregben elterülő sípályát még nem nyitották meg ebben az évben. A jelenlegi 90 centiméteres hóréteg ugyanis nem elegendő arra, hogy tökéletesen eltakarja a kimeredező sziklákat és a törpefenyők csúcsait. A felvonót csak akkor indítják majd be, mikor lesz már annyi hó, hogy azzal kiváló körülményeket biztosítsanak a téli sportok szerelmeseinek. Ez általában január végén, február elején szokott megtörténni. Ennek ellenére határozottan kivehető néhány sípár nyoma a friss havon. Pár elvetemült föltaposott, hogy az évben elsőként élvezhesse a lesiklást a 2200 méteres magasságból.
A Lomnici-nyereg Szlovákia legnehezebb és ezzel együtt legtechnikásabb sípályája. Míg a fenti szakasz meredeksége eksztatikus sebességre kapcsol, ez a sebesség a pálya középtáján fantasztikus, szabályos ívekben kamatoztatható. A legeslegcsodálatosabb élmény természetesen az, ha olyan szerencséd van, hogy te lehetsz az első, aki az előző éjjel lehullott friss havon száguld végig. Az élmény jó légköri viszonyok esetén szédületes kilátással párosul.
Ez a kilátás viszont egy csepp szomorúságot ébreszt bennem. A Tátra ugyanis még mindig nem ocsúdott föl a 2004-es szélviharból és az egy évre rá követő tűzvészből. Szomorú látvány az a néhány lucfenyő, mely megcsonkítva áll egymagában a jóformán kopár domboldalon. Hogy mennyire lehet pozitív folyamatként értékelni azt, hogy az erdő eltűnése pénzes befektetőket vonzott Lomnicára, akik az alsó szakaszon, mely most már egészen a faluig vezet, létrehoztak háromszor annyi sípályát, mint addig volt, és működésbe hoztak még három felvonót, nos, ez vitatandó kérdés.
A törpefenyők szintjén szerencsére minden a régiben. Illendő megjegyezni, hogy a Lomnici-nyereg, mindenekelőtt a nyereg felső szakasza, kimondottan balesetveszélyes és a hegyi mentők naponta bizony többször fordulnak itt. Viszont sem ez a tény, sem a csupán 90 centis hóréteg és a kimeredező törpefenyő-darabkák nem gátolják ismerősömet abban, hogy új szakaszok után nézzen. – Balra fönt, látod azt a völgyet? – ismerősöm szabadszellemű freerider, aki hamar elunja a kijelölt sípályát, még akkor is, ha az pillanatnyilag nincs is megnyitva. – Az ám egy brutális szakasz, oda érdemes föltaposni – veszi a vállára félelmetes rocker síléceit. Kérdésemre, hogy szerinte mennyire veszélyes jelöletlen utakon lesiklani, ismerősöm elmagyarázza, hogy ismerőse pont a múlt héten járta be a szakaszt, és ha ő bejárta, akkor lehet menni. Akkor hivatalosan is megkezdődött a freeride szezon.
Nos, ha megkezdődött freeride szezon, amely majd a tavaszi első lavinákkal zárul, számunkra is megkezdődött a szezon, nemde?
Rendesen megjött a kedvem a síelezéshez.
VálaszTörlés