Dokumentumfilm rejtett kamerával

Nemrégiben új "terminus technikusszal" bővült a cseh és szlovák szókincs: šmejdi. Elterjedt, körülbelül olyan gyorsan mint a -szintén cseh földről, Zeman elnöktől származó- virózis, hogy végre méltó kifejezéssel illethessük az eddig elhanyagolt és ijesztő méreteket öltő jelenséget.

Mindannyian ismerjük az utakra, kirándulásokra, termékbemutatókra csábító színes, postaládánkban akarjuk-nem akarjuk megjelenő meghívókat. Azokat, amelyek olcsó pénzért hívják az otthonülőket, hogy vegyenek részt a kínált alkalmon: hiszen mennyi mindenféle ajándék vár rájuk, és azokat aztán tényleg kár lenne elszalasztani! Az otthonülők, akik megtehetik, hogy nap közben kirándulgassanak, nem véletlenül a nyugdíjasok. Nyugdíjasok, mint a mi madártejfőző nagymamáink és télapószakállú nagyapáink.Azok, akik nem találják a helyüket, unatkoznak. A családtagok rohannak a megélhetés után ők pedig mindezt igyekeznek csendben tűrni. Háttérbe húzódva várják, amikor végre a család eszébe jutnak, addig pedig másféle módon igyekeznek elfoglalni magukat. Lehetőség van kirándulni? Csaknekik-csakmost? És tényleg ennyire olcsó? (pár tíz csehkoronáról beszélünk) És mennek a szomszédasszonyok is? Akkor miért ne... legalább addig sem lesznek egyedül otthon.


De tudjuk, hogyan játszódanak le az ilyen kirándulások? Kérdeztük őket valaha is, mi történik velük egy ilyen eseményen? Ha van ilyen hozzátartozónk, mindenképp érdemes meghallgatni az élményeit... a hidegrázás, utálat és undor a szervezők felé.... garantált. Ezt a kívülállóknak (értsd: fiatalok és középkorúak, iskolázottak, nem a legalsóbb társasági rétegből valók) megközelíthetetlen világot mutatta be a fiatal cseh rendezőnő, Silvie Dymáková dokumentumfilmje, a Šmejdi. Az addig elhallgatott téma hirtelen címlapra került. Jogászok és politikusok törvénytervezetet készítenek a fogyasztók védelmében, nyugdíjasotthonok, nyugdíjas-körök vetítik a filmet és a cseh mintát jó testvérként átvette Szlovákia is. A szomorú a dologban az, hogy bármennyire is "jó" törvényt készítenek majd elő és bármennyire is angazsálnak majd az emberi jogokkal foglalkozó szervezetek, az igazságszolgáltatásunk olyan mint a szélkakas. Arra fordul, ahonnan csurran-cseppen valami... és ez a megcsalt becsapott nyugdíjasoknak továbbra sem sok jót jelent.

Ki kell térni rá, miért beszélek szinte csak és kizárólag nyugdíjasokról. Köztudott, hogy idősebb korban az ember szellemi hanyatlásnak indul, kicsit feledékenyebb lesz, kicsit naivabb és kicsit hiszékenyebb. Ez máris azt jelenti, hogy könnyebb rájuk hatni (nocsak, az unokáknak is ezért lenne akkora sikere a nagyszülőknél?) jól megválasztott pszichológiai eszközökkel. Spórolnak, szeretik az ajándékokat és unatkoznak- ezért felfigyelnek a meghívókra. Világot látnak és még kapnak is valamit... megéri, gondolhatja mindenki. De még a film sem kell hozzá, hogy rájöjjünk, az ígért értékes ajándékok értéke valahol a nulla körül mozog. A kirándulás pedig, bár az ígéret várlátogatásra szólt, egy eldugott kis falu poros kocsmájának nagytermében mehet végbe, ahol addig mossák a közönség agyát az alaposan felkészített ügynökök, míg az ottlévőket meg nem lopják azzal a pénzzel is, ami még nem is az övék. A jövőbeli nyugdíjukkal. A filmben bemutatott, titokban készített videó és hangfelvételek alapos betekintést engednek ezeknek a promóakcióknak a menetébe. Egy autoritatív előadó, akinek “kapcsolatai vannak” mindenkféle külföldi cégekkel (praktika 1), idegen szavakat használ, akár saját maga képezte szavakat, hogy összekeverje a közönségét (praktika 2), fenyeget, rossz vicceket csinál az ott jelenlévők korából (a  közeli halál és egyebek), betegségeiből, fenyegeti őket, szidja őket (szívszorongató halllani, amikor egy kedves arcú néni meséli könnyel a szemében, hogyan "prostizta" le őt egy ilyen ügynökféle... az egész terem füle hallatára, többször), kollektív válaszokat kér, bólintsanak rá a dolgokra mint a nyáj egy hatalmas igennel, nem engedik ki őket a teremből, amíg nem írják alá a vételi szerződést, nem kapják vissza az igazolványaikat, míg nem írják alá a szerződést, nem kapnak enni ha nem viselkednek "jól", nem viszik őket haza, ha nem viselkednek "jól", és akár a fizikai bántalmazásig is elfajulnak a dolgok. Ne felejtsük, hogy idős, beteg emberekről van szó, akiknek az étel megtagadása komoly egészségügyi problémákat okozhat, úgyszintén egy stresszes helyzet is. Ez jogi szempontból akár már a másik testi épségének veszélyeztetését is jelentheti. Nem véletlen, hogy a rögzített jelenetek alapján a film készítői feljelentést tettek a hatóságoknál.


Kegyetlen jelenetek sora a film. Idős emberek lakásai tele dolgokkal, amelyekre nincs is szükségük, de fizetniük kell értük életük végéig. Kiszolgáltatott emberek, akikkel az ügynökök tehetnek amit akarnak. Megfélemlített és megrabolt emberek, akik nem ismerik ki magukat ebben a világban. A szerződések kis betűs részeit már szemüveggel se tudják elolvasni. Ők még abban élnek, hogy az embereknek szeretniük és segíteniük kell egymásnak. Más világban nőttek fel, más világban éltek. Talán mi majd más idősek leszünk... gyanakvóbbak, szemfülesebbek, de nem lesz szép világ az sem.


Nem tudtam visszaadni a filmnek a hatását... nem is lehet valószinűleg. De fagyasztó, elnémító és elrettentő. Minden alkalommal lúdbőrrel néztem végig és minden alkalommal csak annak tudtam örülni, hogy az én madártejes nagymamám nem került ilyen helyre. Talán foglalkoztunk vele, talán érezte, hogy fontos, talán érezte, hogy valahogyan igyekszünk ott lenni.. nem hagyni magára. És pont ez az, amit tehetünk. A kormány hozhatja a törvényeit. Kétes eredményekkel. De mi megölelgethetjük a nagyszüleinket... éreztethetjk, hogy fontosak... és megnézethetjük velük a filmet.


ps. A rendezőnő iróniája lehet, hogy a filmet keretbe foglalja a cseh romantizmus legnagyobb zeneszerzőjének, Smetana Hazám című szimfonikus költeményének lágy zenéje… vajon utalás akart lenni?