Mi kell ahhoz, hogy valaki élsportoló legyen? Némi adottság és kitartás. És ahhoz, hogy valaki Európa-, világ- és olimpiai bajnok legyen? Valamivel több dolog, többek közt biztos családi háttér, megfelelő felkészülési feltételek és némi szerencse is. És sok pihenés :)
Szombat este a párkányi Balassi Klub vendége volt Berki Krisztián, a londoni olimpián aranyérmet nyert magyar tornász. Bár csak az utolsó pillanatban szereztem erről tudomást, azért csak elmentem. Eléggé a hatása alá kerültem, azért is most megpróbálom még frissiben papírra (monitorra) vetni.
Elöljáróban némi tudnivaló az eddigi pályafutásáról. 1985-ben született Budapesten. Kisfiúként figyelt fel rá egy szemközt lakó tornászedző, amint a mászókákon játszadozott. Már kisiskolás korában részt vett első versenyein. Tizenhét éves koráig „hatszeres tornász“ volt, tehát főleg csapatban, a torna szakág minden szerén versenyzett (talaj, nyújtó, korlát, lólengés, gyűrű, ugrás), ekkor egy bokasérülés miatt nem tudta folytatni a lábat jobban megerőltető gyakorlatokat. Az edzőjével úgy döntöttek, csak a lólengést folytatja, abban volt a legeredményesebb.
Az áttörést a 2002-es Junior Európa-bajnokság hozta el, ahol lólengésben ezüstérmes lett. Ezután sorra jöttek az aranyak különböző versenyeken, többek közt 8 magyar bajnoki, 6 Európa-bajnoki, 2 világbajnoki cím, és a(z eddigi) csúcsot a 2012-es londoni olimpiai győzelme jelentette. Nem véletlenül választották kétszer is az év férfi sportolójává Magyarországon – az év férfi tornásza címet 2005-től megszakítás nélkül tartja...
Mindezt nem érte volna el szülei (ha akarta, ha nem, ifjúkorában sorra hordták edzésekre, versenyekre), felesége (szintén válogatott sportoló), edzője (már közel húsz éve Kovács István készíti fel őt) és mások segítsége nélkül.
Rendkívül fontosnak tartja a pszichikai felkészülést is a versenyek előtt – csak így tudja kizárni a gyakorlat közben a külső közeget és csak a lóra, az egyensúlyra és magára a gyakorlatra koncentrálni. Az olimpián mindemellett rendkívül sokat jelentett neki a magyar szurkolók jelenléte, az, hogy a bemutatkozásánál az a néhány száz magyar túlharsogta a többezres angol (és más) közönséget. Tudta, mit jelent a hazai közönség előtt versenyezni (ezt aranyos élménnyel élte át a debreceni Európa-bajnokságon), emiatt is töltötte el jóérzés a másik két dobogós helyezett (mindketten britek) sportszerű, elismerő nyilatkozatától. Mint mondta: az, ami támogatást ő Londonban kapott a közönségtől, nagyon sokat jelentett – de még többet jelent, hogy az emberek megszólítják az utcán, a metrón, az üzletben: „Köszönjük!” Ez (is) élteti, ezért (is) dolgozik tovább.
Beszélt a példaképeiről is. (Bár ezt ő nem mondta, akár már ő is tekinthető annak.) A lólengés nemzetközileg legelismertebb képviselője, Magyar Zoltán mellett csodálta M. Schumacher sikeréhségét: hogyan tudott örülni sokadik világbajnoki címe után is egy-egy futamgyőzelemnek.
A torna mai helyzetéről Magyarországon. Sajnos a fiatalok kevesen vannak, ahol pedig vannak, ott nincs elég edző, aki foglalkozzon velük, ahol pedig érdeklődő és edző is van, ott felszerelés nincs, vagy csak nagyon öreg. Bár – mint mondta -, azzal, hogy Borkai Zsolt (szintén a lólengés olimpiai bajnoka) lett a MOB elnöke, azzal, hogy az iskolákban megnövelték a kötelező tornaórák számát és azzal, hogy most a kormány több pénzt fordít az ún. sikersportágak fejlesztésére, pozitív változás várható. Hiába ugyanis a sok neves tornász előd, a magyar tornász szakág mára sajnálatos módon lemaradt a világ mögött.
És hogy mivel foglalkozik most, mik a jövőbeli tervei? Egy hét múlva kezdi újból az alapozást (amit minden évben meg kell tenni), ezzel veszi kezdetét a jövő évi világbajnokságra való felkészülés. S azután újra. Elmondása szerint addig fogja folytatni, amíg élvezi, és amíg a teste bírja ezt a megterhelést, de azután sem mondana le a tornaterem légköréről. Valamilyen formában szeretné továbbadni azt a sok segítséget, tapasztalatot, amit eddig sikerült megszereznie.
Egyik nagy álma már teljesült. A másik, az lehet, hogy kicsit nehezebb lesz: a mai összetett, kifejlődött sportágban edzőjével együttműködve egy új, elegáns, egyedi mozdulatsort kitalálni, előadni, amit esetleg majd róla neveznek el...
A mindig mosolygós sportember pozitív üzenettel fejezte be a különben nagyon jó hangulatban eltelt bő egyórás beszélgetést: a legfontosabb, hogy az embernek céljai legyenek, anélkül csak lézeng az életben.
Krisztián: gratula és továbbra is hajrá! :)
írta: Laci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése