Alsókalocsa Brünnben

Mottó: Ha a SULI szóban két betűt lecserélünk, és egyet elhagyunk, SÖR-t kapunk.


Valami olyan helyet kerestünk, ahol még eddig nem jártunk, de nem esik messze a városközponttól, ahol diákpénzből is ehetünk-ihatunk, de mégis hangulatos, ha lehet, egyedi légkör fogadja a vendéget. Laci hozta a jó tippet, így aztán elmentünk --- Alsókalocsába.



Alsókalocsa, csehül Koločava, egy kárpátaljai község, mely az első Csehszlovákia legkeletibb régiójába tartozott annak idején. Hogy milyen szál fűzi ezt a 2011 óta működő sörözőt a mai Ukrajnához, nem tudjuk pontosan, ám leírásából és ételkínálatából nem hiányoznak a helyi – ukrán jellegzetességek. Így aztán a vállalkozó kedvű látogató megkóstolhatja a pelmeně, vagy varenyky névre keresztelt mindenféle ehetővel (sertés/borjú/baromfi hússal, káposztás-gombával vagy eperrel) töltött tésztát, vagy borscsot, de ehet igazi cseh fogásokat is, gondoljunk itt az illatáról híres olmützi sajtra, Hermelinre, vagy a lefordíthatatlan Utopenci-re. Szomjúság ellen pedig rögtön adja magát (a kofola meg a tea) a Dačice. És aki némi édességre vágyik, néhanapján akár igazi, magyaros lepényt is talál az ínyencségek között.



Ha nem is maga a Koločava söröző, de egész Brünn kötődik valamelyest ehhez a kárpátaljai faluhoz, tudom meg némi olvasgatás után. Élt ugyanis egy Jánošík, meg Rózsa Sándor kaliberű, bár kissé modernebb betyár ebben a faluban, akinek a történetét Nikola Šuhaj loupežník címmel regényben írta meg Ivan Olbracht. Nos ez a történet itt, Brünnben bukkant fel a világot jelentő deszkákon először, ahogy Milan Uhde a Husa na provázku színház számára musical formában megálmodta (Balada pro banditu név alatt 30 éves szünet után újra játszák). Később aztán a Brünni Városi Színház repertoárjában is megjelent a regény színházi adaptációja (Koločava címmel). A regényből egyébként két film is készült, az első 1947-ben, alig 14 évvel a regény megjelenése után.

Nos, ha kárpátalja vadregényes erdeiben a betyár is az úr, a Koločava sörözőben mindenképpen a vendégnek jut ez a kiemelkedő szerep. És ez nem csak üres frázis a kocsma honlapjáról, hanem valóban mosolygós, készséges személyzet várja itt a vendégeket, türelmesen ismételgetve a kedves látogatónak sör- vagy tea-kínálatot, wifi-jelszót. A körül-belül 90 személy befogadására alkalmas beltér egy földszinti és egy pince helyiségre oszlik, utóbbit falépcső köti össze a felszínnel. Az ízlésesen joviális fabútorok és a néhány retró díszítőelem kellemes, alázatosan háttérben maradó kompozícióját a pincében elhelyezett sörtároló berendezések egészítik ki. A földszinti helyiség fekete zongorája már csak hab a tortán. Azt, hogy a hely nemdohányzó jellegét előnyként vagy hátrányként értelmezi-e, mindenkinek a saját megítélésére bízom.

Cím:
Bayerova 10., Brünn

Nyitva tartás:
minden nap 12:00-24:00

Bővebb info:
http://www.kolocava.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése