Címtelenül Cymruról

Hol volt, hol nem volt, volt egy nemzeti hős. Úgy hívták, hogy Owain Glyndŵr, élt cca 1349-1415. Owain Glyndŵr egy nap széttekintett a széles walesi tartományon, és így szólott:

-  Ó, istenadta walesi nép, igába hajtottak téged a galád angol urak! Eljött az ideje, hogy valaki kirobbantsa ellenük a Nagy Walesi Nemzeti Felkelést, hogy a tizenkilencedik században legyen miről Nagy Waleszi Nemzeti Eposzokat írni. 

- Ennek érdekében kénytelen leszek összeállítani egy kevés számú, ámde meglepően nagy erejű s hősies sereget, mellyel tizenöt éven át küzdünk majd, hogy végezetül a tízszeres túlerőben s fegyveres fölényben lévő galád angolok szablyái alatt hősies halált haljunk. Ámde egészen fontos, hogy kerek évjáratban kezdődjön a harc, hogy ötszáz év elteltével az iskolákban walesi nemzeti történelmet tanulván a gyerekek fejeibe könnyen belevésődjék majdan az évszám.

Mint a legtöbb európai népé, a walesi nemzeti identitás képe is a tizennyolcadik és tizenkilencedik század ideológiáinak hatására kezdett körvonalazódni.  Ekkor lépnek ugyanis életbe a felvilágosodás eszméi, melyek azt hirdetik, hogy az állam érdeke felette áll az egyén érdekeinek, s melyekben éppen ezért központi szerepet kap a nemzetállam gondolata. A politikai elit törekvései, miszerint a soknyelvű, kulturálisan sokszínű etnikumokból egy homogén nemzetet kell kovácsolni, természetesen politikai célokat szolgálnak. Európa nyugati térségében indul el a folyamat, amely véget vet a monarchiák idejének és megfosztja a dinasztikus uralkodókat a kormányzás jogától. A helyettük létrejött demokratikus államoknak kikiáltott új politikai egységek új politikai elitet juttatnak hatalomhoz. A dinasztikus úton öröklődő koronával ellentétben az új politikai elit hatalma azon múlik, hogy megválasztja-e a nép vagy sem. S hogy a népet meg lehessen győzni, ehhez szükségeltetik néhány olyan tényező, amely rábírja a potenciális választót, hogy sajátjának tekintse a hatalmon lévőket. Létrejön tehát a nagybetűs Nemzet gondolata, melynek a Nemzeti Identitás csinos ideológiája fog legitimitást adni.

A népcsoportok nemzetté farigcsálása komoly elfoglaltságot biztosít Európa nagy részének az elkövetkező egy-két évszázadban. Minden valamire való népcsoport azon ügyködik, hogy a többi valamire való népcsoport elismerje nemzetként. Ennek érdekében minden követ megmozgat, hogy bizonyítsa, már hosszú-hosszú ideje létezik, és ezért jogosan tart igényt saját államra. Származását kutatja, nemzeti történelmet ír, nemzeti nyelvet kodifikál, nemzeti irodalmat kanonizál, nemzeti tradíciókat fedez fel és hasznosít újra, nemzeti kultúrát kreál maga köré és, hogy biztosítsa mindezen javak továbbvitelét a leszármazottakra, nemzeti iskolákat alapít. 

Vannak azonban olyan népcsoportok, amelyek nem elég nagyok ahhoz, hogy saját államot követeljenek. Ezek a népcsoportok, hacsak nem olvadnak be, általában egy nagyobb nemzet árnyékában kénytelenek meghúzódni. A nagyobb nemzet természetesen nem támogatja őket, hiszen egy különböző identitású népcsoport a nemzetállam eszméjét veszélyeztetné. A kisebbségben élő népcsoportok tehát szembefordulnak az elnyomóik ellen, és olyan értékekre fektetik a nemzeti identitásukat, amelyek megkülönböztetik őket az elnyomó nemzettől. Többek között nemzeti hősöket kreálnak. Ez történik Anglia nyugati csücskében, Walesben is.  

A kérdés, hogy létezik-e walesi nemzeti identitás, heves viták sorát váltotta ki szakértők között a huszadik század folyamán. Skóciával ellentétben, ahol a lakosság nagy része azonosulni tud egy viszonylag egységes nemzeti identitás képével, Wales területén nem ez történik. Az, hogy a walesieknek soha nem volt saját királysága, sem országa, sem saját jogrendszere, nagy befolyással bír a walesi  identitás alakulására és alakítására. 

A tizenkilencedik századi walesi színtér kimondottan érdekes feltételekkel van van felruházva. Wales Anglia rohamosan fejlődő iparvidékeihez viszonyítva egy elmaradott, vidéki  térség, melynek lakossága nagyrészt mezőgazdaságból él. A walesi intellektuális elit pont ezt a vonalat hangsúlyozza: megszületik a hárfadallamokkal és bárdok költeményeivel átszőtt, érintetlen, vad természet gyermeke, Wales. Owain Glyndŵr az angolok elleni törekvések szimbólumává válik.

Az iparosodás azonban gyökeresen megváltoztatja ezt a romantikus képet. Dél-Wales térségében szénbányák nyílnak, amelyek az ott élő walesiek nagy részének megváltoztatják az életvitelét. A lakosság nagy része felhagy a mezőgazdálkodással, és a bányák rengeteg  walesiül nem beszélő betelepülőt vonzanak a térségbe. Mivel az újonnan érkezettek csak angolul beszélnek, a walesi nyelv számára egy nagyon alkalmatlan helyzet alakult ki. A kiegyensúlyozatlan kétnyelvűség azt váltja ki, hogy a walesi lakosság angolra vált. 

Ez a folyamat oda vezetett, hogy a huszadik század elejére Walesben három különböző térség alakult ki: északon és keleten walesiül beszélő lakosság él, míg délen a lakosság többsége már nem beszéli a nyelvet, viszont walesinek vallja magát. Keleten főképp angolul beszélő betelepültek élnek. Az egységes walesi nemzeti identitás képe tehát nem volt többé alkalmazható a térségre, és nem egy szakértő a walesi nemzeti és kulturális identitás kríziséről kezdett beszélni, mivel nem létezik egy olyan egységes kép, amellyel a Walesben élő lakosság többsége azonosulni tudna. Az pedig, hogy ki mondja magát walesinek, nem függ attól, hogy beszél-e walesi nyelven. 

A walesi nyelv helyzete pedig egy nagyon érdekes jelenség. A tizenkilencedik században kirobbanó iparosodás és a tömeges kivándorlás miatt drasztikusan megcsappant a walesiül beszélők száma. A tizenkilencedik század elején a lakosság nagy része kizárólag walesiül beszélt. Míg a a huszadik század elején már csak a lakosság fele beszélte a nyelvet, 1971-re húsz százalék alá esett a szám, és a nyelvészek a a huszonegyedik század elejére valószínűsítették a nyelv kihalását. 

Ennek ellenére valami más történt. A húsz évvel későbbi népszámlálás azt mutatta, hogy megállt a walesi nyelvet beszélők számának  csökkenése, sőt, bizonyos régiókban növekedésnek indult a szám. Hogy minek tudható be ez a változás? Sokak szerint annak, hogy az emberekben tudatosult, hogy ha nem fogják használni a nyelvet, akkor az rövid időn belül megszűnik. A huszadik század második felétől több szervezet kezdett azért  munkálkodni, hogy a nyelvet minél több területen beszéljék és hallhassák az emberek. Elindult a walesi nyelvű média, walesi nyelven oktató iskolák nyíltak, és a nyelv regionális szinten egyre nagyobb teret hódított. Walesi nyelvi aktivistáknak sikerült elérniük egy remek dolgot: megemelték a nyelv tekintélyét. Ezt legjobban az szemlélteti, hogy ma sok walesiül nem beszélő szülő is walesi nyelven oktató iskolákba íratja a gyerekét. Sokan tehát, akik nem beszélik a nyelvet anyanyelvükként,  második nyelvként tanulja már kiskorától.             

Wales azt mutatja, hogy egy olyan nyelvnek, amelyet nem beszél a lakosság többsége, nem kell feltétlenül nemzeti kérdésekre alapoznia ahhoz, hogy sikeres legyen. Talán Owain Glyndŵr is majd barátságosabban kacsint odaföntről?