Vakító napsugarak ragyogják be a hófödte hegyoldalakat, amint szétnézünk Zweitausender legtetején. Amerre szem ellát, sífelvonók seregei kötik össze a völgyeket a fehér cukormázzal befújt hegycsúcsokkal.
Fent a csúcson szórakozni és fizetni vágyó síelők garmada száll ki a felfelé röpülő kabinokból. A hanyagul hátravetett húzentróglikkal és csillogó napszemüvegekkel felszerelt schifahrerek színes-szagos csapatokba verődnek, és egy-egy masszív après ski bárkonstrukció körül tömörülnek, negédesen small talkolnak és olykor-olykor lezser mozdulattal csettintenek a pincér felé, hogy igen, jöhet a következő Chardonnay...
Kilencszáz méter tengerszint felett már csak foltokban lelni havat. Herr Stöckl joviális mosollyal és fehér kalapkával a fején kandikál a sílécraktár melletti istálló ablakából. Háta mögött, az istállóból tiroli népzene zamatos dallamai szűrődnek. Das ist schön – magyarázza Herr Stöckl, akinek nem csupán a zene és a tehenek harmóniájából fakad öröme. Mint az hamarosan kiderül, Herr Stöckl bizony praktikus szempontból muzikalizálja az istállót, hiszen, mint mondja, a tehenek több tejet adnak, ha fejés előtt zene szól nekik.
Tökéletes az alpesi idill. A több mint ezer méteres szintkülönbség ellenére völgyben és a csúcson egyazon elven működik az élet. Itt is, ott is jól tejelnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése