Eljutottunk a harmadik részhez. Kezdetnek újból vegyük az alapot. Tehát hagyma. Megpucol, felkockáz. Lábasba tesz, zsiradékkal hőkezel. Amikor már üveges lett a hagyma, szórunk hozzá egy kevés pirospaprikát. Általában azt ajánlják, húzzuk le a lángról, sőt tegyük félre az edényt miközben a paprikát összekeverjük a hagymával. Ez megérthető, hiszen az égett paprika keserű ízt adna ételünknek, viszont én már láttam olyan hozzáállást, miszerint egy kicsit mégiscsak megkapatjuk a paprikát. Így is van, a nemjóját, hát magyarok vagyunk, vagy mi. Tudjuk már azt a betyárságját is, mitől kapunk rákot :). Elnézés, kicsit elszálltam :P. Szal…
Lábasunkban ott hever a sült hagyma megpaprikázva. Ez ugyan nem a kész étel, de bátrabbak nyugodtam megkóstolhatják. Haladjunk hát tovább. Amikor szűkében van a büdzsé, ami szegény diáknál nem ritka alkalom, akkor a lehető legegyszerűbb (mivel ez talán a legolcsóbb is) ételt kell készítenünk.
Végy egypár burgonyát majd hámozd meg és vágjad 5-7mm vastagságú karikákra. A burgonyát helyezd az előkészített paprikás hagymára, öntsd fel vízzel. Fűszerezzük sóval, borssal, tört köménnyel, oregánóval. Esetleg, ha már az ösztöndíj is megjött, akkor a hagymával egy kevés kolbászt is hőkezelhetünk. Így jobban kijön a kolbász illetve egyéb füstölt hústermék íze, ha a hagymával együtt egy pillanatra is akár megsütjük. Továbbá az íze kedvéért felhasználhatunk még friss paprikát, paradicsomot. Ezeket rendszerint félebe, vagy negyedre vágjuk és a fazékba helyezzük. A paprikának természetesen kiszedem a csutkáját s a magját is.
Most jött el a pillanat, hogy kiszámítsuk, mennyit is kell leinni a fél literes sörből, ha az ételünkbe mindössze 0ml-re van szükségünk e nedűből. Na, mennyi az annyi? Adok én időt, nem olyan szőrösszívű ez a Peti. Közben még vizet is iszom mint annak idején Rózsa Gyuri. Igen, jól mondta, pontosan 500ml. Nyereménye öt deciliter sör, melyet akár most azonnal is elfogyaszthat. :)
Nah, a főzési időt nem mondom meg pontosan, de a krumplit puhára kell főzni, ez ziher. Egy villa segítségével lehet meggyőződni a felkarikázott gumó főzési stádiumáról. Mihelyst szépet törik kis erő kifejtésére, mondhatjuk, elkészült szegény diák meleg étele.
Az étel
Megemlíteném, ha valaki sűrűbben szereti, az az ún. cseh módszert is bevetheti, mely annyiból áll, hogy a levet sima lisztel besűrítjük. Veszünk egy kis vizet és néhány kanál lisztet szórunk hozzá. Simára elkeverjük. Ehhez ajánlatos eszköz a habverő. Remélem, kedves olvasóm ismered, olyan ballon formájú drót izére gondolok. Miután simára kevertük óvatosan belekeverjük a fazékba. Pár percig főzzük, esetleg utánafűszerezzük az ételt. Létezik egy másik lehetőség is. Ekkor ún. habarást készítünk. Szükségünk lesz egy tejfölre és ugyancsak lisztre. Hasonlóképpen a sűrítést magát a liszt végzi el, a tejföl lágyabbá, krémesebbé teszi az ételt. Egy tálban habverő segítségével összekeverjük a tejfölt és a lisztet. Ahhoz, hogy ne legyen túl sűrű a habarásunk megint vizet használhatunk fel, illetve amit az előbb nem fejtettem ki, magából a készülő ételről is vehetünk le egy kis levet, ha nem akarunk több vizet belejuttatni, mellyel esetleg még több lenne :). Vigyázzunk, a lé forró, ezét előbb kicsit le kell hűteni. A habarással is egy kicsit főzzük.
Mindeközben, persze érdemes kóstolgatni főztünket, mivel csak úgy terelhetjük helyesen az ízek országútján.
Úgy érzem, nem maradt más, mint jóízűen nekilátni az étel fogyasztásához. Guten Appetit! Mondanák sógo(r)aink, s én is ezúton jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése