Párhuzamos történetek: vizipipa est

Vol.1. - Jason

Jajjjj, jöjjön már az a három óra. Hazamegyek, takarítok. De jó, hogy csak hétre jönnek…

Sikálom a parkettát. Asszem összeesek. Ma csak öt húszkit ettem, és már negyed hét. Atyagatya, lassan itt vannak. Jah, persze nemjövetelek nem Brünnben való létre hivatkozva, illetve egyéb. Mindegy. Csetelések hangzavara rázza dobhártyámat. Többfrontos támadások. Aha, Zsófi, Gyuri, Gergő. Válaszok, melyekre válaszok a válaszok.

Zsófi. Mégis volt kilövési engedély. Kilőtte magát.

Gyuri. Gyere ki eccsörre. OK, de mit szólnál egy kis szívásra előtte. Rendben.

Gergő. Hétre ott tudok lenni…

…később

Hét óra. Semmi. Hét óra egy perc. Ühm, asszem semmi. Nem fogok percenként számolni! Okés akkor még a szőnyeg, meg mittoménmi… ekkor csak csörrrrrrrr. A csengő jelzett. "Fővárosi állat, és növénykert." Megérkezett Gergő. Nyomom a gombot. Feljött, viszont a gomb annyira elbűvölt. Olyan volt mint egy hangszer. Fááántasztikus. Bevezetés a szobába, kipakolás, beszélgetésbe elegyedés. Megint csörrrr. "Fülorrgégészet." No Reply. Gomb nyom. Megjött Gyuri. Bevezetés, Papucsozás.

Beszélgetés. Viszont ennyi nem elég. Rakom össze a műszaki berendezést. Kavics, vagy dohány. Ez a kérdés válasszatok. Gergő lett a döntőbíró. Lett a kavics, bár tán csak édes cseresznyeillata ihlette meg. Utólag hiánycikként lett kezelve a dohány. Legyen még egy. Lett is. Forróóóóó. Ez? Dehogy? Mondta Gyuri. Végül is megvolt a második tömés is. Közben repkedtek a szavak, mondatok, s velük szálltak sok ezer gondoltak. Gondoltak, melyek néha konkrét, de inkább az absztrakció vonalát követték. Zene, kép -- hang, fény. Fényhang, hangfény.

Kiégett. Itt a vége fuss el véle.

PS.: Miután lezajlott a szertartásunk felhúztuk, majd tovább, és igen, mert tovább mindig van, még ha érzékelésünk az ellenkezőjét mondja…

Vol.2. - Gergő

Mintha egy lapáttal csaptak volna tarkón a melóban. Előzetes terveimet sutba dobva hagyom a csudába a hajmosást, mint kiderült délután férfitársaság lesz csak, majdcsak túlélik - én talán igen - viszont az erre szánt időt fejem kiszellőztetésére szánom. A hideg metsző, itt-ott fújom a füstöt is belé. Nem sokat segített. Otthon lerogyok a fotelba, felcsapom a laptopom. Házszámot, kapucsengőt felírjam? Nem kell, menni fog emlékezetből. A rajzcuccaimat otthon hagyom, terveztem vinni, de nincs rá kedvem, viszont a pomeló még rámkacsint indultamban, bedobom a táskámba. Rákívántam, szóval egy elsőáras francia borért és egy hermelinért még beugrok a boltba. A villamos rögtön jön, meg amúgy sincs messze, hamar ott vagyok. Házszám még beugrik, a kapucsengős név nem. Nézem egyesével, egyik sem tűnik ismerősnek. Pecsába, miért olyan egyformák, nem csoda, hogy kiesik a fejemből! Telefonos segítség, házigazda (nincs bekapcsolva), Zsófia (nem veszi fel), Gyuri (Heuréka! Tudja és mindjárt érkezik ő is!) sorrendben, öt perc tétlen toporgás után nagynehezen bejutok. Jason ritmusosan adja a nyitójelet az kapunak, mire felérek a lépcsőn, még mindig ezzel zenél.

Innentől már lassan sikerül kioldódni a napi mókuskerék dermedtségéből. Habár első mozdulatom itt is az, hogy belegyógyulok egy karosszékbe. Tippre hatvanas évekbeli, a ház meg nyolcvanas, noha egy századdal korábbról. Nagy belmagasság, félig kész üvegmozaikok a folyosón, latin felirat a központi fűtés csövén. Kicsit- és nagyon szőrös macskák. Karnyújtásnyira egy basszusgitár. Fújva a füstöt, fontolva haladóan bontogatva a pomelót beindul a beszélgetés fonala. De lehet a bor volt az oka? Nem, azt csak később bonjuk ki. A zene, nők és különbőző kulturális referenciák felemlegetése a visszatérő vezérfonalai az estének, de ezen felül is a The Art of Manliness magazinnak fél évre elég témát tudnánk szolgáltatni a kötelező balesetbiztosítástól kezdve a keményfa parketták viaszolásáig. A hiányzó sárga szamaras hölgyek szelleme is megidéződik néha, a lélek dolgait kutatva halk sóhajtások keretében: “Vica erre biztos tudna válaszolni...” Vagy éppen a “Mi teszi a bölcsészlányt?” kezdetű kérdésen merengve akaratlanul is felrémlik a főszerkesztő asszony képe gondolataimban, a kérdés szavak nélküli megválaszolásának kvintesszenciájaként. Persze erről akkor és ott hallgatok. Egyszerű zsebfilozofálás folyik, gond és baj már tova, kezemben a vizipipa szára, épp valamiről nagyon magyarázok. Rámszólnak, hogy nem mikrofon - ugye, “tessék kérem vagy füstölni, vagy továbbadni.” A bor borzasztó lőre, de sajjtal valahogy elfogy. A pipa füstje is egyre karcosabb. Van egy kézművessör-kóstoló hely a közelben. Egy korsóra csak...

Átkerülünk oda, s végül is elég jól sikerül kiválasztani az elsőt: gyönyörű mézszínű és IPA létére egészen édeskés, bodzás zamatú sört. Ami bivalyerős. A második rendelésénél bárcsak feleannyira lennék tudatos! Látatlanban egy mě takyval elintézem a problémát, így kedves kollegának köszönhetek egy szalonnaízű, füstös barnasört, amit alig bírok meginni. Cserébe viszont ez is fejbeüt. A hideg metszőt már másodszor hívom segítségül ma, miközben valami ehető felé megyünk a központba. Végül is kvázi sikerült teljesíteni Szajkó úr Rúgd be a Csacsit! programtervét. Azt hiszem. Ennyi.