Havas tudósítás II – Donovaly

Sokféle hóesés létezik. Van, mikor óriás, lusta pelyhekben szállingóznak a mesebeli hópamacsok. Ilyenkor a frissen lehullott hódunna kellemetlenül ragad a síléc talpára ha az nem volt időben szervizelve, a mesebeli látvány azonban mindenért kárpótol. Van olyan is, hogy kellemetlen, hegyes jégszilánkok záporoznak az égből. Ezek általában metsző széllel párosulnak, és kimarják az ember szabadon hagyott testrészeit, azaz az orrától álláig terjedő pár négyzetcentimétert. Viszont az a több mint két hete tartó, sűrű, meg nem álló, masszív hófúvás, ami pár perc alatt tökéletes hóemberré változtat, elállítja a lélegzetem, mikor reggel kinyitom az ajtót, és beömlik a szobába, amiben derékig merülök el, mikor az általam kijártnak vélt úton szeretnék közlekedni, mely a leparkolt autót egy éjjel alatt úgy fújja be, mintha soha nem állt volna a ház előtt, nos, az megéri a pénzét…

A lehullott hó mennyiségére tehát nem lehet panaszkodni. Minden valamirevaló síőrült vágyálma, hogy huszonöt centi friss havon szelje az íveket a hegy tetejéről a lejtő aljáig. Egy dolog ugyanis a pálya meredeksége, dőlésszöge és nehézségi foka, de mit sem ér az egész, ha hiányzik, vagy nem elég jó minőségű az azt fedő hóréteg. ...hogy mégis mi az, ami miatt mégsem lehet teljesen maradéktalanul élvezni a lesiklást? A vastag ködréteg, amely miatt nem látsz az orodnál messzebbre a dombon. 

Három nappal később…

Három nappal később viszont változik a helyzet. Három nappal később már pontosan három hete töltöm önkéntes száműzetésem a hófútta domboldalon, és örömmel jelentem, hogy a felhőréteg mögül kibukkan egy kósza napsugár. Majd még egy. És még egy. Ez az első nap, amikor azzal a reménnyel indulok neki a sípályának, hogy jó látási viszonyokban, napsütésben, sőt, kilátással élvezhetem majd a hegyoldalat… És mindemellett azzal a reménykedéssel, hogy a síoktatók bonyodalmas napirendje ellenére is lesz egy szabad délelőttöm, amikor saját kedvemre kanyaríthatom az íveket a sípálya kijelölt szakaszain, a sípálya kijelölt szakaszai mellett, ahol nincs elsimítva a friss hó, illetve a sípálya kijelölt szakaszai fölött, a buckákon.

A reggeli utam, mely végigvezet a falun, teljes látképet ad a helyiségről. Donovaly az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult. A járdám az autóút mellett fut, melynek ellenkező oldalán helyezkedik el a kisebbik sípálya. A Záhradište rendkívül népszerű kezdők, közepesen haladók, szórakozni vágyók és bömbölő gyerkőcüket síoviba dugó apukák és anyukák számára, akiket reggelenként, de főleg szombat reggelenként, mikor a legnagyobb forgalomra számítanak a domboldal aljában felépített büfék és bárok tulajdonosai, idétlen zenebonával fogadnak, tekintélyes összegeket kaszliznak be tőlük a kasszában, a büfékben és a sípálya aljában felépitett hatalmas iglu-dizsiben, majd fűtött üléses felvonóval repítenek a domb tetejére.  Ebbe a profilba tökéletesen beleillik a sípályát szegélyező csipkés hotelrengeteg, amely ezernyi szórakozási lehetőséget nyújt a partizni vágyóknak, de nagy mértékben elvesz Donovaly eredeti varázslatos hangulatából. 

Míg a Záhradište az említett (partizni vágyó) kezdőknek és közepesen haladóknak kedvező választás, a nagyobbik sípályát, a Nová Holát, már komolyabb feladat lesíelni. A sípálya, melynek hossza több mint 2100 méter, tengerszint feletti magasságbeli különbsége 440 méter, méretében ugyan nem hasonlít egy osztrák alpokbeli gleccserhez, minőségben viszont igencsak helytáll. Itt ugyanis mindenféle pályát megtalál az igényes síelő: közepes meredekségűt, nagyon meredeket és szörnyen meredeket, de olyat is, ahol nincs elsimítva a hóréteg, ahol önjelölt freeriderek hasogatják az íveket, és olyat is, ahol hatalmas buckák fogadják az odatévedt síelőt, akinek bizony komoly kondícióval kell rendelkeznie, hogy végigcsinálja a szakaszt. Néhányan ismerik még a hegy másik felén elterülő részt is, ahol nagyon régen működött egy pálya. Ezt viszont már sok-sok évvel ezelőtt lezárták, mivel szörnyen meredek és balasetveszélyes volt. Azóta fák nőtték be a szakszt, és bizony, aki beválallja, annak számításba kell vennie, hogy bokrokat és kispatakokat kell majd átugrálnia...

A hegy lábához érve mesebeli látvány fogad. A fákat és a felvonó oszlopait vastag zúzmara takarja. Egyelőre a csúcs laza ködfelhőbe burkolózik, de a kora reggeli napsugarak biztosítanak arról, hogy néhány óra múlva ragyogó napsütésben lehet majd sütkérezni. A mai reggel varázsát, úgy tűnik, semmi sem tudja megtörni.... 

 

Tíz perccel később...

Tíz perccel később landol a felvonóm a domb tetején. Alig lépek a hóra, megcsörren a telefonom a zsebemben. A kijelzőre pillantva beletörődve hallózok bele a masinába. Hány percen belül tudnék a síiskolába érni? Kérdezi egy sürgető női hang a vonal tűlsó végén. Tizenöt perc, mondom sóhajtva és tudom, hogy teljes sebességet kell majd megeresztenem a domb aljáig. Búcsút intek a hegytetőn éppen akkor kibukkanó napsugárnak – talán majd délután csenek pár órát...