Majdnem olyan erőltetett szójáték, mint a Kacsaúszta Tó, de ez egy ilyen nap. Ez egy teliszájjal beszélős, piskótakínálós nap. Egy mindenhonnan picikétkéső, medveszindrómás nap. Amikor a hideg erősebb, mint a fáradtság, amikor érdekek konfliktusa alakul ki az esti közös kávézólátogatásunk és egy filmnézés között. De mivel ez egy mindenhonnan picikétkéső nap, a konfliktus lényegét veszti, és még a piskóta maradékát is odakínáljuk út közben a Česká utcán gitározó bácsinak.
Szóval késve érkezünk, a többiek már a FALK hátsó termében, túl az első rendelésen. Az asztalon egyetlen notebook sem, már elértük a megvilágosodást: 3 üveg tus díszeleg. Mosolygós hogyvagyságok, ez egy ilyen nap, a kötényzsebemből további két piskótát kínálok. De az igazi bűvészmutatvány csak ez után jön, Kati kincses dobozkát húz elő a szinte-semmiből. És a dobozkában, na ott lapul a mézes falka, cukormázas sárga szamarak, nem is kemény mézeskalácsból!
Persze, otthon hagytam a fényképező gépemet (mondtam már? ez egy ilyen nap....), így nyomtalanul tűnnek el a mézes szamarak. Az embernek annyi karácsony jut egy évre, amennyi a hozzá közelállók köre, gondolom egy magát halacskának álcázó szamár rágcsálása közben. Tudtátok? Almát kell csomagolni melléjük, hogy puha maradjon a tésztájuk. John Lemon azonban egykönnyen a lengyel csokikra tereli a figyelmünket.
Körbejár a hófehér tus üvegcséje, aláírjuk Peti Kalligrafikus Jegyzőkönyvét. Engem viszont a fekete tus ragad meg ma este - a bal kézfejemen. KontakTUS. Igen, persze: ez egy ilyen nap. Hogy wireless-ből megint igaziak lesznek az ölelések.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése