Vajon milyen lehetett a századforduló Dublinjában élni? Vajon milyen lehetett íróként működni egy olyan társadalomban, ahol a pattanásig feszülnek az indulatok, ahol az emberek nemzeti és vallásos nézeteik alapján különböztetik meg egymást? Ahol az írek az angolokat, a katolikusok a protestánsokat utálják tiszta szívből?
James Joyce Dublinban entellektüális magába zárkozottságának privilégiuma mögé rejtőzik. Katolikus családból származik, ám teljes tudatában van vallása korruptságának. Írnek vallja magát, de messzemenően elutasítja az egész társadalmat megfertőző keményvobalas nacionalizmust. 1904-ben végleg elhagyja Dublint. Az addigi ott eltöltött évei viszont a huszadik század posztmodern irodalmát fogják meghatározni.
Hirtelen rátört a rémület. Talpra ugrott. Menekülni! Menekülni kell! Frank talán megmentheti. Életet kap tőle, szerelmet is talán. Élni akar. Miért legyen boldogtalan? Joga van a boldogsághoz. Frank a karjaiba fogja majd, szorosan a karjaiba. Meg fogja menteni.
Joyce édesanyja 1902-ben hal meg. Az akkor huszonkét éves fiú megtagadja, hogy a halottaságy mellé térdeljen és imádkozzon. Joyce heves alkoholizmusba kezd. Egy kicsapongó éjszaka során összekülönbözik egy férfival, a csetepaté verekedésbe torkollik. A sérült Joyce-ot H. Hunter viszi haza, hogy elláthassa sérüléseit. Hunterről az a szóbeszéd járja, hogy zsidó, és hűtlen hozzá a felesége. Joyce később róla formázza az Ulysses központi alakját, Leopold Bloomot. Szintén ekkor ismerkedik meg Oliver Gogartyval, akinek mintájára később az Ulysses következő fontos szereplőjét, Buck Mulligant alkotja meg. A legközelebbi éjszakai csetepaté után, melyben egy pisztoly közvetlenül Joyce ágya fölött dördül el, Joyce egy nappal később elhagyja Dublint.
Epifánia? Joyce szereplői életében, illetve könyvbeli pályafutása során bekövetkezik egy fontos pillanat. Ez a pillanat egy nagyon kigondoltan fölépített események sorozatának a kicsúcsosodása. A külső tényezők sorozata olyan hatással van a szereplőre, hogy az lépésről lépésre egy különleges pszichikai állapotba érkezik el – megvilágosodik. Egy pillanatra tisztán látja maga körül a világot, és objektíven képes érzékelni a világot maga körül. Megérti, hogy mi az, ami körülötte játszódik, és azt is tudatosítja, hogy mit kell változatnia.
Ez a látomás zsebének és szellemének kongó ürességét juttatta eszébe. Belefáradt a csavargásba, hogy üldözze a jószerencsét, hogy ravaszkodjon, hogy cselezzen. Novemberben lesz harmincegy éves. Soha nem lesz hát egy jó állása? Soha nem lesz igazi otthona? A meleg kandalló gyönyörére gondolt, és a dús ebédek örömére gondolt, ha lenne! Régóta rója már az utcákat, barátokkal, nőkkel. Tudta, mire jók a barátok; tudta azt is, mire a nők. Tapasztalatai a világ ellen keserítették szívét. (Részletek: A dublini emberek)
Az epifánia pillanata Joyce műveiben válaszútként értelmezhető. Az író döntés elé állítja a szereplőjét, aki esélyt kap arra, hogy változtasson az előző világán. Vajon megteszi-e, vagy elbukik majd?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése