Áprilistizenegyre

A lexikális hipotézis jut eszembe. Gondoltátok volna, mennyi mindent őriz a nyelvünk? Egyesek szerint ott tükröződik minden, ami valóban fontos az emberiségnek. Az összes tudásunk a világról, istenekről, csillagokról, fákról, önmagunkról, évezredek letisztult tapasztalata, na mindez a szavainkba van csomagolva. "Szavak - ez mindenünk" - sóhajthatnám Samuel Beckett-tel. És ez fordítva is érvényes: ami igazán fontos, arra létezik, vagy ha nincs, kitalálunk szavakat (ha nagyon fontos, kettőt, hármat is). Szóval nevet adunk kutyánknak, macskánknak, kocsinknak, kedvesünknek, nevet adunk a lelkünkben zajló háborúknak is (honnan jönne a szerelmes, féltékeny, nyűgös szavunk;). Az egész persze azért jutott eszembe, mert személyiséget kutató elmélet is épült erre a hipotézisre. És az egész mégis azért jutott eszembe, mert április 11. számomra a szavak ünnepe.

Azt hittem, könnyebb cikket írni a költészet napjáról, de bárhogy is kezdek hozzá, először mindig valami kesernyés hangulat kerít hatalmába. Iskolapadok csikorgása, és mint kilőtt lufik, fennkölt, üres szavak puffogása. Csak aztán kerül elő némi tejszínhab, meg egy kis kiömlött vörösbor az emlékeim közül. A kávézóasztal, melyet már önként ültünk körül, hogy ízlelgessük, mint francia sajtot, az egymás mellé font szavakat, vagy meg mi magunk nyögjük rímmé tinédzserkorunk keserű szplínjét.. De végülis ugyanez a helyzet a nőnappal, gyereknappal, sőt a karácsonnyal is. Valami, ami már nem fér bele a mindennapjainkba, kap egy külön napot.. hogy azért ne felejtsük el mégsem.

Szóval József Attila és Márai Sándor születésnapján a magyar költészet is kapott egy születésnapot, amikor megemlékezhetünk róla asszerint, hogy kinek mit is jelent. Mondom, számomra a szavakat jelenti. Ma különös örömmel ropogtatom őket. Meg egymás mellé teszem. "Meggyes csigát kérek, kettőt!" - és nézzétek milyen varázslat, megkapom! (huszonnégy lesz, köszönöm!) Aztán mást is lehet, persze, varázsolni a szavakkal, lefesteni hangulatot, kedved, megőrizni embereket vagy tájképeket.... És amikor éppen semmi nagy világmegváltó mondanivalónk nincsen, lehet játszani is. Na ez a kedvencem. Ahogy mondjuk egy ilyen Arany János is, az Edward király dübörgése mellett halkan megjegyzi: "A kalapom cilinder, nem holmi csekélység - ha fölteszem magasság, ha leveszem mélység".... Vagy nézzük a tavaly száz éves Weöres Sándor sorrímét: "Aj, e nő-kebelű Lidi óta A Jenőke belül idióta"!

Talán pont azért, mert a legkomolyabb, tudományosan pontos megállapításoktól a kínokat és örömöket megörökítő képeken át az önfeledt játékig minden bennük van, talán éppen azért tartom ünneplésre méltónak a szavakat. És persze, mikor máskor, mint a költészet napján, amikor amúgyis képességeik legjavát ragyogtatják meg előttünk nyelvünk picinyke, értelemmel bíró egységei;)

Eszem ágában sem volt promó-cikket írni ez ügyben, de van egy olyasn sejtésem, hogy április végén akár közösen is csodálhatnánk a nyíló szóvirágokat - de erről majd később;)